Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vendégünk: Nenus, a látó
2010-10-28 14:431.
Létrehozva: 2010. október 28. 14:43
Sziasztok!
Ismeritek Nenus jósnőt? Már gyerekkorában is kísérték képek, meglátta, ha valaki már a halál közelében van. De nem foglalkozott vele. Sokáig nem. Csak megjegyezte. Tudta például, hogy édesapját autóbalesetben veszíti el.
Nos, november 2-n, délután 2 órától 2 órán keresztül vendégünk lesz Nenus jósnő - látó, sorselemző, eltünt személyek kutatója.
Tudtok tőle kérdezni, ő pedig személyesen válaszol. Ha szeretnétek, már előre írhattok neki kérdéseket.
Ismeritek Nenus jósnőt? Már gyerekkorában is kísérték képek, meglátta, ha valaki már a halál közelében van. De nem foglalkozott vele. Sokáig nem. Csak megjegyezte. Tudta például, hogy édesapját autóbalesetben veszíti el.
Nos, november 2-n, délután 2 órától 2 órán keresztül vendégünk lesz Nenus jósnő - látó, sorselemző, eltünt személyek kutatója.
Tudtok tőle kérdezni, ő pedig személyesen válaszol. Ha szeretnétek, már előre írhattok neki kérdéseket.
Szia!
1980.o4.08.-an szulettem.
Erdeklodom, hogy az az uzlet amibe most belekezdtem az biztos megelhetest fog-e nyujtani hosszutavra?
Az elozo uzletembol kileptem de tartoznak meg az en befektetett reszemmel. Mikor kapom meg ezt a penzt?
A mostani baratnomet elveszem felesegul?
Valaszodat nagyon varom! Udv: S
Kedves Nenus!
Édesapámnál 2003-ban Alzheimer-és Parkinson kórt diagnosztizált egy főorvos.7 éven át a legújabb és legdrágább gyógyszereket írta ki neki(A memóriája a mai napig jó,családtagokat,színészeket,politikusokat is megnevez,kommunikatív,keze-lába nem remeg,csak a mozgása lelassult,a háta meggörbült).2008 végén gyomorvérzéssel kórházba került,ahol megkérdezték,ki volt az a ……doktor aki ezeket a kórokat diagnosztizálta,mert édesapámnál ezek a betegségek nem állnak fenn. Ekkor elkezdtük orvostól-orvosig hurcolászni,ahol kizárták ezen betegségeket(Nincs Alzheimer-és Parkinson kórja). Apukám 38 évig gyógyszerkutató intézet kísérleti laborjában dolgozott.A kérdésem az lenne,hogy Ön szerint van-e esélye felgyógyulnia,ill.kinél kereshetnénk gyógymódot az Ő betegségére?/szül:Bp.1940.05.24./
Köszönettel:Kata
Szervusz Sarah!
Google a barátod. Van weblapja!
Szép napot.
Kedves Nenus!
Most a barátnöm nevébe irok mert a rendszer nem engedte regisztráln,és ö angliába van. A kérdése pedig: hogy van két férfi az életében az egyik angol a másik olasz,melyik lesz az igazi? és angliába fog-e lakni a továbbiakban?
Gabriella 1964.01.19 Budapest óra: 05:50 reggel
Válaszodat elöre is köszönöm! további kellemes napot!
Kedves Nenus!
Azt hiszem én is a szokásosat kérdezném, amit mindenki szeretne tudni. :)
Munka-pasi-pénz-egészség
Válaszodat előre is köszönöm!
Kedves Nenus!
Nekem egy nagyon egyszerű kérdésem lenne de annál fontosabb. A betegségem miatt nem tudom hogy lehet e valaha saját gyerekem. Nagyon sokat segítenél ha meglátnád vajon mi vár rám. Hiszen én már abba is beletörődtem hogy nem lehet.SZörnyü ilyen kétségek közt élni.Nagyon köszönöm a segítségedet. (1984.02.21.)
A 266-os kérdéshez: fiam 1989.12.19.-én született,
én 1968.06.26.-án születtem. Köszi!
Bocsánat, lemaradt a születési dátumom:1967.01.11.
És még annyit..., az életembe jelenleg két pasi szeretne beférkőzni, Laci, és Pisti. Mi a helyzet velük?
Köszönöm!
Kedves Nenus!
Mások problémáit olvasva bűntudatom van, hogy írni bátorkodom neked. Kívülről nézve az életem fantasztikus. Szeretem a szüleimet, a családomat és ők is szeretnek engem. Egészséges vagyok. A munkámban is kiélhetem a kreativitásomat. Tehát minden szép és jó, de folyton azt érzem, hogy egyszerűen máshol kellene lennem és nem tartozom oda ahol éppen vagyok. Fura, mert ez egy belülről jövő késztetés, nem pedig valami amit kézzelfogható adatokkal alátámaszthatok. Emiatt toporgok egy helyben, struccmódjára bedugom a fejemet a szőnyeg alá és azt színlelem, hogy minden rendben. Közben a főnökeim azt szeretnék, ha kiköltöznék Németországba, legalább 1 évre. Mennék is, maradnék is. Félek, hogy elveszíteném a jelenlegi páromat, akihez nagyon ragaszkodom. Kérlek segíts nekem dönteni azáltal, hogy megírod mi vár rám ha megyek és mi ha maradok?
Válaszodat előre is hálásan köszönöm.
Mimóza
Kedves Nenus,
Én 1982.11.03-án születtem. A munkámról szeretnék kérdezni:
pontosan 1 éve vesztettem el az állásom. Ami képzettségemhez mérve nem volt rossz (vevőszolgálatos) de nagyon stressszes. Most úgy érzem fordulóponthoz érkeztem. Kaptam több állásajánlatot ami ugyanolyan munkát jelent mint korábban vagy vállalkozást indítok.
Szeretném megkérdezni, hogy Te mit tanácsolsz? Egy kicsit félek a vállalkozástól, de szeretnék jobb minőségű életet élni, úgy értem kiegyensúlyozottabbat, lehetőleg kevesebb stresszel mint a korábbi munkámmal.
Illetve a párkapcsolatomról: jelenleg boldognak, elégedettnek érzem magam a jelenlegi párommal szeretném tudni, hogy ez így marad-e? vagy várhatok valamilyen negatív változást?
Válaszodat megköszönve:
Bibi
Kedves Nenus!
1991.06.07-én születtem, szeretném megkérdezni, hogy:
-sikerülnek-e a májusi és júniusi vizsgáim?
-a nyáron ki tudok-e költözni Londonba, ha igen kb mennyi időt fogok ott élni? és mire számíthatok (pénz,munka,párkapcsolat) ?
Köszönettel Alexandra :)
Szép napot!
44.03.24-én születtem.
Teljes pajzsmirigy műtétre kiírtak. 1 hónap mulva lesz.
Várható-e ezzel kapcsolatban valami, amire oda figyeljek.
Nem vagyok mai csirke, jobb felkészülni erre az eseményre.
Nem félek, készülök.
További erőt kívánok Neked, azért nem egyszerű, folyamatosan ráhangolódni a kérdésekre.
Kedves Nenus!
1990.11.05-én születtem. A párom 1988.01.12-én. Az egészségi állapotunkról érdeklődnék. Sokszor érzem rosszul magam. Ha lát valamit még, velünk vagy a családommal kapcsolatban, kérem jelezze!
Szívesen találkoznék személyesen is Önnel, ha lehetséges, hogy valamilyen elérhetőséget mondjon!
Előre is köszönöm válaszát: Sára
Kedves Nenus! Nagyobbik lányom 1976. március 7-én délután fél kettőkor, a kisebbik 1977 október 7-én délelőtt 9,30-kor született. Volt férjem összetörte minden részemet, mert nem bírta elviselni, hogy sikeres voltam a munkahelyemen, irigy volt rám, valamint alkoholista volt, naponta megalázott, én tartottam el. Olyan volt, mintha apokalipszis érte volna családomat, melynek következtében fiatalon mindenkit elveszítettem barátaimmal együtt - de ezt már írtam -. Én, míg tudtam, tartottam magam, de már nagyon régóta tartottak az értelmetlenségek, melyekkel szembe néztem, a meghurcolásommal együtt. Négy éve másodszor nem tudtam beszélni életemben, énekelni egyáltalán nem, tüdőbetegségem lett, cukros lettem, lábaim három számot nőttek, eldeformálódtak, strumám már 1986 óta van, gyomrom, májam tönkrement, gondolkozásom lelassult, koncentráló képességem elvesztettem. Szeretnék még boldog lenni, örülni annak, hogy dolgozom, s a két gyerekemmel boldog lenni. Sajnos ők is szerencsétlenek lettek, mint amilyen én voltam, a kicsi eladósodott, nem talál magának társat, mindenütt követi valamilyen rossz, kirekesztettség, a nagyobbik boldogtalan, egyre ingerültebbé válik.
Köszönöm, hogy tanácsot ad, mit tehetek ilyen iszonyatos állapotban.
caterine - Katalin
Kedves Nenus!
Andi vagyok, 1973.12.22. reggel 6.00, Bp, az új kapcsolatom Laci 1974.07.29 reggel 5.35 Bp. Milyen közös jövőt látsz nekünk?
Köszönöm szépen!
Szia Nenus,
1986. 04. 12-én születtem Szekszárdon este fél 8kor. Nem látom az utat, amit járnom kéne, jogász leszek ha végzek végre az egyetemmel, de nem érzem magaménak.. Egy helyben toporgok, nem tudom merre menjek tovább. Millió kérdésem lenne még, de azt hiszem ez most a legfontosabb.
Köszönöm a válaszod, Kata
Kedves Nenus!
Magyarország sorsa érdekelne, ha látsz valamit erről, túl sok mostanában a baj, lesz-e változás?
Kedves Nenus!
Szeretném a segtégedet kérni abban,hogy kijutok-e ausztráliaba ugy hogy ott is fogok elni és dolgozni,és ez mikorra várható?(ez a nagy álmom) valamint mikor lesz a közeljövöbe munkám és hol? itthon vagy külföldön? nagyon fontos ez a számomra ha tudnál mindkettöre válaszolni nagyon szépen megköszönném!!
Válaszodat is elöre köszönöm!!! Kellemes napot!
Viktória 1987.11.30 óra:03:30 Budapest plusz egy kép rólam
Születési dátumok lemaradtak: Páromé 1978.02.21. Budapest, az enyém pedig 1979.07.06. Budapest.
Ha szükséges még valamilyen adat akkor kérem jelezze.
köszönettel