Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vendégünk: Nenus, a látó
2010-10-28 14:431.
Létrehozva: 2010. október 28. 14:43
Sziasztok!
Ismeritek Nenus jósnőt? Már gyerekkorában is kísérték képek, meglátta, ha valaki már a halál közelében van. De nem foglalkozott vele. Sokáig nem. Csak megjegyezte. Tudta például, hogy édesapját autóbalesetben veszíti el.
Nos, november 2-n, délután 2 órától 2 órán keresztül vendégünk lesz Nenus jósnő - látó, sorselemző, eltünt személyek kutatója.
Tudtok tőle kérdezni, ő pedig személyesen válaszol. Ha szeretnétek, már előre írhattok neki kérdéseket.
Ismeritek Nenus jósnőt? Már gyerekkorában is kísérték képek, meglátta, ha valaki már a halál közelében van. De nem foglalkozott vele. Sokáig nem. Csak megjegyezte. Tudta például, hogy édesapját autóbalesetben veszíti el.
Nos, november 2-n, délután 2 órától 2 órán keresztül vendégünk lesz Nenus jósnő - látó, sorselemző, eltünt személyek kutatója.
Tudtok tőle kérdezni, ő pedig személyesen válaszol. Ha szeretnétek, már előre írhattok neki kérdéseket.
Lenkenéni.-))
már igy is elutaztak a fiaim, a páromnak ma kihúzták a fogát, szóba sem áll velem, mert állandóan irok, és telefonálok.-)) nem tudok válaszolni külön mailkre...csak akitől kérek.-)
esetleg postai levél?.-)))))))))))))))))
ez a párkapcsolati dolog megálaszolásra is került... a pár.. aki most van volt... nem lesz... és amig le zárod magadban, nincs esélyed ujra...
a vizsga sikerül.
nem látoma volt kapcsolat ujra eljöttét.. azt le kéne már zárni.. nincs értelme..álmokat kergetsz...
lesz uj lehetőség, 2012 márciusa
Kedves Adriján!
Szomorúan látom hogy Nenus sokunk kérdésére nem válaszol pedig az időben benne voltunk.Engem és a mellettem lévőket is ki hagyta tudom hogy sokan voltunk de legalább valamit reagálna rá.Az enyém a 212 volt sem az előttem lévőnek sem az utánam lévőnek nem válaszolt, de rajtunk kívül még sokan jártak így.Nem lehetne a hiányzókat "orvosolni".
Köszönettel Druantia
nem látok születendő közös gyermeket.
munkában nagyon jó úton jársz... egyszer talán majd én is belekódtolhatok...:)
a változás szexualitással töb sikert érne el. a konyhában háziasszony legyen, az ágyban ......
ehhez én nem tudok hozzászólni...
1, nem látok érzelmi fejlődést
2, hosszútávú..nagyon
Kedves Nenus,
születési dátumom: 1977.10.24 Budapest, fél 6 reggel.
Ebben az évben elég rossz dolgok történtek körülöttem, úgy néz ki kirúgnak a munkahelyemről (GYES után), vajon sikerül-e tőlük anyagilag megkapnom, ami a felmondás miatt jár(na) nekem?
Mibe fogjak, keressek új állást vagy kezdjek saját business-be? Merjek-e saját céget nyitni (egy befektetővel közösen)?
Mit látsz a férjemmel való közös életünkkel kapcsolatban? 1975.02.02 sajnos órát nem tudok....
Köszönöm előre a válaszokat.
neked még van időd... bőven.. őket el kell engedned...