Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vendégünk: Nenus, a látó
2010-10-28 14:431.
Létrehozva: 2010. október 28. 14:43
Sziasztok!
Ismeritek Nenus jósnőt? Már gyerekkorában is kísérték képek, meglátta, ha valaki már a halál közelében van. De nem foglalkozott vele. Sokáig nem. Csak megjegyezte. Tudta például, hogy édesapját autóbalesetben veszíti el.
Nos, november 2-n, délután 2 órától 2 órán keresztül vendégünk lesz Nenus jósnő - látó, sorselemző, eltünt személyek kutatója.
Tudtok tőle kérdezni, ő pedig személyesen válaszol. Ha szeretnétek, már előre írhattok neki kérdéseket.
Ismeritek Nenus jósnőt? Már gyerekkorában is kísérték képek, meglátta, ha valaki már a halál közelében van. De nem foglalkozott vele. Sokáig nem. Csak megjegyezte. Tudta például, hogy édesapját autóbalesetben veszíti el.
Nos, november 2-n, délután 2 órától 2 órán keresztül vendégünk lesz Nenus jósnő - látó, sorselemző, eltünt személyek kutatója.
Tudtok tőle kérdezni, ő pedig személyesen válaszol. Ha szeretnétek, már előre írhattok neki kérdéseket.
Szia én szeretném megtudni a jövőm milyen irányba alakul, elkezdtem egy iskolát 2013 vizsgázom, jönnek e valami akadályok elé hogy ne csináljam végig. A párkapcsolatom elég erős-e hogy hosszú távon együtt legyünk,még. Vagy valami amire számíthatok a jövőben. Elnézést hogy ennyit kérdezek. Köszönöm.
1980.01.23
Kedves Nenus!
Ha esetleg az én kérdésem is sorra kerülne... azt szeretném kérdezni, lesz-e valaha működő, normális párkapcsolatom.
Köszönöm
1986.08.31
Kedves Nenus!
1955.szept.14-én születtem. Az elmult 1 évben elég zürős lett a magánéletem. Azt kérdezném meg, hogy ez kacsolat marad-e az életemben vagy más alakul. A másik kérdésem az lenne, sikerül-e az elég költséges hobbimból pénzt kovácsolni.
Szia Nanus!
"Csak a jövőmre lennék kíváncsi,mindig tudtam hogy mit szeretnék,de már egy ideje nem találom az utam.Sem a családban,sem munka terén sehogy.Álmaim vannak,kiégve nem vagyok csak nincsnek konkrét célok.Van egy lakáshitelünk is,amit nehezen tudunk fizetni,de most úgy néz ki hogy pénz áll a házhoz. Tényleg?Megtalálom a munkám?Megtalálom újra a céljaimat?Megtalálom az utamat?
Köszönöm válaszodat.
1979.08.17.
Kedves Nenus!
Én 1981.12.14-én születtem. Vagy 11.15 vagy 11.45.
Férjem 1979.03.14-én, kislányom Nóra 2008.07.22-én, 13.50kor.
Kérdésem lenne hogy alakul az életünk a jövőben, mik a benyomásaid, gyermek látszik-e még.
Új munkahelyen kezdtem, megtalálom-e ebben az anyagi biztonságot és a sikert??
Anyagi helyzetünk hogyan alakul?
Köszönettel, Lina
1980.10.18 13:50kor születtem
Szerelmi életem érdekelne. Továbbra is ilyen jól alakul?
Lesz e még gyerekem?
Anyagi helyzet javulás?
Távolabbi jövőkép?
Édesanyám 1955.05.25-én született.
Több kérdése lenne:
Anyagi helyzete ami most nagyon rossz mikor javul? Lesz-e kiút a hitelekből?
Szerelmi élete hogy alakul? Most csúnya véget ért egy 7 éves kapcsolata.
Nem tudja elfelejteni az illetőt,depressziós lett.
1956.07.26 a volt kedvese adatai. Együtt lesznek e még? Ha igen boldogok lesznek?
Hogy alakul az élete édesanyámnak?
Távolabbi jövőkép!
Kedves Nenus!
Több kérdésem is lenne,ha nem gond.
1975.09.18.08:32 -kor születtem Pécsen.
Meg szeretném kérdezni mit látsz a közeljövőben anyagi,szerelmi és munka terén.
Van az életemben egy férfi,vele kapcsolatban látsz e valamit?
az ő adatait ide nem szívesen írom ki.
remélem így is tudsz válaszolni!
Előre is köszönöm!
Mary
Nenus!
Időpontom van péntekre egy nagyon híres látóhoz, de valószínűleg nem tudok elmenni. Engem a születendő gyermekem érdekelne, most tudtam meg ugyanis, hogy terhes vagyok. Sajnos a megadott időpontban nem tudok itt lenni, ezért előre kérdezek, hátha... Nem tudom a születésem dátuma szükséges-e (1983.06.23. 01:50)
Üdvözlettel: Éva
Kedves Nenus!
Azt szeretném megkérdezni,hogy mi a probléma a gyomrommal.
Az orvos savtúltengésen kívül nem talált smemit, de nagyon kevés fajta ételt bírok megenni.
Sajnos ez egy ideje tart, bizonyos ételeket nem emésztek meg.
A rengeteg vizsgálat nem találja az okát.
Köszönöm!
Mackóta
1978.03.26, 04:15.
Én csak egyetlen dologra vagyok kíváncsi, azt szeretném tudni ,hogy mikor érnek véget a megpróbáltatásaim a szerelem terén? Az elmúét egy évem katasztrofális volt.A közeljövőben várható végre vki komoly?
Igazán hálás lennék ha kapnék választ bár ez nem megy gombnyomásra...
Köszönöm!
Kedves Nenus!
(1984.02.29. 20 óra 13 perc) Egy döntésben szeretnék segíséget kérni, illetve párkapcsolattal kapcsolatban is lenne egy kérdésem.
3 évig volt egy párkapcsolatom, távkapcsolat, bár az utolsó év tele volt probélémákkal. Szerettük egymást, de talán nem működik ez mégsem. Páromnak (1980.02.06.) elég nehéz élete volt idáig, ezek is befolyásolták sokmindenben. Jelenleg érzelmielg eléggé kiégett, így inkább úgy döntött, ne folytassuk. Ezzel kapcsolatban azt kérdezném, lehet -e még közös jövőnk nemcsak barátként?
Emiatt a kapcsolat miatt terveztem, hogy munkahelyet váltok és elköltözöm. Jelenleg az a helyzet állt elő, hogy maradhatok a régi helyen, illetve lenne új álláslehetőség is. Az új hely valamennyivel magasabb színvoanlú, de nem teljesen azzal foglalkoznak ott, ami engem érdekel. Az életkörülmények is nehezebbek lennének, de talán pont erre van most szükségem. Azt kérdezném, melyiket érdemesebb választani, melyik helyen lehetnék mind szakmailag, mind magánéletben boldogabb?
Előre is köszönöm a segítséget!
Mesi
szia
/ez a másik nickem, a régivel nem tudtam belépni/
írtam újra, leráztál azzal, hogy ne legyek türelmetlen hagyjam dolgozni a sorsot...............
egyébként azt már észrevettem, hogy ha valami nem jön be egy jósnőnek akkor természetesen az alany a hibás aki nem veszi észre a lehetőségeket.........
annyira talán nem vagyok vak hogyha feltűnik egy szimpi nekem tetsző srác akkor azt nem venném észre, nyitott vagyok sőőőt kezdeményező, nem várom a sült galambot, de akárhogy erölködöm egyetlenegy nekem tetsző férfit sem látok magam körül, aki független lenn................
a lehetőség szó alatt én azt értem hogy valaki oylan lép be az életembe aki nem foglalt és még szimpi is, nos ilyen nincs!!!!
nyilván nős pasik lennének, de azt nem mondanám lehetőségnek..........
Kedves Nenus!
(80.07.26)Egy igen összetett problémával fordulok hozzád.Szeretném ha segítenél abban, hogy abból a helyzetből mikor szabadulok amiben jelenleg vagyok. Szinte kilátástalannak látom már. valóban az? Családommal nem túl jó a helyzet, nem képesek elfogadni döntéseimet, barátaim, akaratom, beszélgetések is vitába torkolnak, csak az ő döntésük a helyes, fogadjam el stb... korlátokat emelnek amiket szeretnék ledönteni.Mi a meglátásod sikerülni fog ez a közeljövőben és hogy ezáltal javul a párkapcsolati helyzetem, magam mellett tudom hamarosan(?) :)
Kedves Nenus!
Kicsit pontosítok. 1966. 04. 13-án születtem 11-12 között délelőtt (nem tudja anyám pontosabban), Budapesten? Találok-e végre szerelmet? Ha igen, mikor? Nekem lenne egy jelöltem, volt egy rövid kalandunk, visszajön-e hozzám? előre is köszi
Az előző kérdésem ami így szólt, hogy lehet-e még boldog párkapcsolatom, kifelejtettem, hogy 54 éves vagyok!
Még annyi lenne a kérdésem, hogy egészségileg hogy fogok állni.
Megköszönve válaszod!
Tisztelettel: yby
T.Nenus!
Megtudod nekem mondani, hogy leszek-e még boldog párkapcsolatban??
Az anyagi helyzetem hogy alakul??
Tisztelettel: yby
Rengeteg kérdésem van, de csak nhjéhányat teszek most fel, hiszen nagy az érdeklődés.
1./ Létezik-e minden kétséget kizáróan, valóban bizonyíthatóan a reinkáció?
2./ Mi történik velünk a halálkunk után?
3./ Számot kell-e adnunk az itt eltöltött életünkben történtekről, ha igen, kinek, milyen módon?
Köszönöm a válaszokat.
Kedves Nenus !
Szeretném tudni, hogy mi várható a lányom és a fiam egészségi állapotában, várható pozitiv változás ??
Mikor történik már a családomban valami jó is, nem csak a rosszak, a szomoruság érinti meg ? Létezik hét szűk, hét bő esztendő ? mert már jócskán tul vagyunk a hét szük esztendőn, akkor miért nem ér el bennünket a bő (nem anyagi) esztendő ???
Köszönettel !
Kedves Nenus!
Szeretnék én is segítséget kérni tőled.
A kapcsolataim folyton kudarccal végződnek, érdekelne, hogy találok-e olyan férfit aki valóban szeretni fog és boldog leszek vele? Kb. mikor fogom megtalálni, mikor lép az életembe?
27 éves vagyok, barátok nélkül, sajnos betegen..
Ki tudok-e valaha lábalni a betegségemből?
Lesznek-e igaz barátaim?
Fog-e javulni az anyagi helyzetem?
A betegségem miatt és a rossz párkapcsolatom miatt kérdezem. Lesz-e valaha kisbabám, férjem, családom?
Köszönöm
Kérlek amit látsz velem kapcsolatban azt ird le nekem levélben nagyon szépen megköszönöm.
Egy végleg elkeseredett lány :(
a születési dátumom: 1983.08.26 délelőtt 10:33 szerdai nap
Van a szakértők között több velem együtt dolgozó. soha nem reklámoztam hol vagyok... vagy igen? saját néven vagyok a NLC-n. aki tud azonosítani, annak köszönöm:-)
van honlapom.
felkérést kaptam elvállaltam. - egyébként pedig bármikor van lehetőség kérdezni tőlem itt az NLCafen is.
de legalább már értem..miért voltak ezek a burkolt kérdések. :-)
nemrég volt egy hasonló online lehetőség, közel 200 kérdés érkezett 2 óra alatt. nem tudok rá válaszolni, hogyan lesz itt, de egy biztos, ami kérdés érkezik a meghirdetett időben, aznap megválaszolásra kerül. a fennmaradókat sem hagyom megválaszolatlanul. de arra kell majd 1-2 nap. teljes elemzést biztosan nem készítek, irányvonalat tudok majd adni.
Van honlapod - miért nem ott ?
Válaszólsz kérdésekre - hogy tervezted ? Kb 160 - ra 2 óra allatt ? Vagy felit kihagyod ?
Az mlm -es ügynököknek meg a többi ezosnak miért nem engedik az ingyenreklámot itt és neked meg igen ?
:-)
értem már mit mondasz.
de értsd meg te is... nem különlegesség amivel rendelkezem. neked is van. meg kell tanulni használni. akinek nincs rám szüksége, nem keres meg. aki megkeres, mivel a tudásomat, időmet adom , ennek díja van.
van lehetősége elmenni pszcihológushoz,orvoshoz, hiteltanácsadóhoz. én még soha senkit nem hívtam fel, hogy : Hello.. én segítenék neked... ennyiért.. ha valakin látom, hogy bajban van, és megállít, akár a tescoban éjjel hajlandó vagyok beszélgetni vele.. s van olyan is, akinek én ajánlom fel, ha gondolod, kávézzunk egyet... tehát nem degradálom a tudásom .másét sem. élek vele, élek belőle, és segítek.
-lehetőséget adok sok sok rendezvényen kérdésekre. ahol a vendégek nem fizetnek.
-lehetőség van itt az NLCafen is kérdezni...már több, mint egy éve.
-ezért fenntartom a többi időmet arra, hogy "keresőképes" munkát végezzek. s életem abban szakaszában vagyok, amit dolgozom, szeretem.
-igazad van, nem lehet orvoséval és tűzoltóéval összehasonlítani...
-de szülést azt hiszem még levezetnék .-)
próbálj meg orvosnak nem csúsztatni paraszolvenciát a zsebébe, nézd meg meddig vársz műtétre, s meddig ülsz a váróban fájó foggal,lázas- balesetes gyerekkel. tudomásom szerint a tűzoltók is vállalnak plusz munkát mert a fizetésük nem a csillagos határ.
egyébként pedig érdemes végigolvasni néhány kollegám fórumát, visszajelzéseit.. mennyi embert mentettek, mentettünk meg esetleges öngyilkosságtól, családi tragédiáktól.és mennyi gyógyító van köztünk! az a hitelesség, ami engem, az általam komolyan számontartott kollegákat igazolja, épp elég nekem, nekünk, s a vendégkörünknek.
szerinted inkorrekt ezért pénzt kérni,- szerintem meg a brüsszeli és bécsi krémesért.és a pogácsáért. ( életveszélyesek a süteményeim, és a kiskutyám sem tudja megenni ) -))
nem értünk egyet. sem ebben, sem abban, ettől függetlenül köszönöm, h írtál.-)
K.
Kedves Nenus,
Szeretnék kérdezni néhány témában (1985.01.17 sajnos a pontos időt nem tudom).
1. Van-e rá esély hogy hamarosan párra találjak?
2. Sikerül-e új munkát találnom, amit ráadásul még szeretek is az elkövetkezendő pár hónapban?
3. Csak általánosan van-e bármilyen megérzése velem vagy családommal kapcsolatosan amire érdemes odafigyelnem, vagy vigyáznom?
Előre is köszönöm válaszát! Minden jót kivánok!
Kedves Nenus!
Elfelejtettem a születési időt... (54 hsz.)
62.06.13. 23/10 Bp.
Köszönöm!