Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsonytól karácsonyig
Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével.
Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).
Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!
Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!
Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)
Blog:
jesszum pepi, az a korcsolya annyira valóságosnak látszik!
a világ laglustább joghurttortája volt, mert még piskótát se sütöttem, hanem babapiskóta volt az alap:-)
Bocsánat,hogy azt hittem,hogy unokák:)
És örülök,hogy végre én is megtudtalak titeket nevettetni:D
És tényleg,csak bámulták az üvegen a feliratot hosszú ideig,és először meg sem merték kérdezni:D
Aztán miután én is kikuncogtam magamat akkor felvilágosítottam őket,hogy ez csak egy fórumos emberke neve :D
Reni nagyon jók ezek a függönyök is.
A keresztszemest azt ismerem,nekem ez is megfelelne.A függönynek nem olyan szakadós az anyagja ,de nem is ilyen féle.Majd rakok fel képeket holnap.
maci:
Igen én már voltam a Tropiba és nagyon tetszett, hát azt nem tudom mennyire van központi helyen. Ez a kerület már azért kicsit ki esik a központi részektől, de persze nem meg közelíthetetlen.
A csoki múzeumba nem voltam még, viszont az olvastam hogy a Mezőgazdasági Múzeumba november 23.-án ingyenes lesz a belépő a 18 év alattiaknak és két kísérőnek! Mi biztosan megyünk!
Reni. Olyan jó képeket hozol mindig,és nagyon cukik a manócskáid is!
Shephard: Ó olyan édes a picikéd.....a képeket nézve könnyes lett a szememcsodás így látni egy kis emberkét! Köszönöm hogy megosztottad velünk!
Nekezd: ÚÚú voltál ma az Ikeába.....de jó lehetett, én is szeretnék már menni, de megvárom már a talit veletek! Addigra biztosan már fel is lesz díszítve minden.
Marcsi74: Aranyosak a fiúk a képen, de jó hogy meg vannak elégedve vele a suliba! akkor büszke lehetsz rá!És igazad van, akkor inkább ne legyen a hónap tanulója!
Jó estét Manócskák
Véget ért a munka mára, megyek visszaolvasni, aztán jövök.
maci Igazad van, pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz. Majd lefényképezem őket együtt és felteszem. Azt nem is írtam, hogy még üvegmatricát is készítettem
Szisszka igen, meg fogom mutatni. Van nagyon jó angyalka horgolás leírás.
http://horgolastanfolyam.blogspot.hu/2012/12/horgolt-angy alok.html
Én egy másikat horgoltam, valakitől kaptam leírást, de a feje túl pici lett. Csináltam másik kettőt, azok se lettek sokkal nagyobbak így most fej nélküli angyalkám várja a fejecskéjét – egyszer csak sikerül eltalálnom a méretet
nekezd nagyon jó oldalt találtál. Itt fogok lógni és vásárolni
Shephard nagyon aranyosak a felvételek a babádról, egész meghatódtam. És milyen kis szégyenlős
tutusatu örülök, hogy tetszenek a munkáim, nagy örömmel készítem őket. Igen, ez a mai munkanap… borzalom, de már vége
reni mint mindig, most is nagyon jó képeket hoztál, az az üvegfestés, áááá gyönyörű, az a babatalpas gömb nagyszerű
bubu … szomszédok… „nem veszélyes-e lakásban” , mi az a banyoc …. hangosan röhögök és elképzelem hogy törik a fejüket
Ez két külön dolog, csak az egyik még nincs fent a webáruházban, azért van csak egy link. A jégvirág spray-t ablakra (vagy tükörre) kell fújni, a jégcsap médium meg nem fújós, hanem egy gél, amivel "igazi" kemény jégcsapokat lehet csinálni. Nem tudom, mennyire nehéz, mennyire húzná le a műfenyő ágait, meg hogy pl mivel lehet leszedni.
Sziasztok lányok!
Előbb muszáj írnom nektek, azután vissza olvasok!
Ma voltunk az egyik bevásárló központba nézelődni és moziba. Nagyon jó filmet láttunk címe az útvesztő, és persze vettünk kukoricát és colát is. De a lényeg.... hogy egy kreatív boltba mit láttama mennyezetről fejjel lefelé lógott egy feldíszített mű karácsonyfa! Ilyet már láttam képeken, de így élőbe ÓÓÓÓ nagyon jól nézett ki!!!Na megyek olvasni!
Függöny hímezve!
Milyen fajta hímzésre gondoltál?Ezek a minták keresztszemessel vannak hímezve!
Ez nagyon szuper! Az első szónál leragadtak!!
Filcdíszek Karácsonyra!
Köszönöm a gratulációt. Jót nevettem, hogy írtad az unokáid, de nem az unokáim. Még egy kicsit fiatalnak érzem magam az unokákhoz. A szürke felsőben levő a kisfiam, a piros pólós meg egy ismerősöm kisfia. Nagyon jó barátok egy iskolába járnak és sokat szoktak együtt játszani a játszótéren.
Filcdíszek!
Kézzel akarsz hímezni? Nem tudom, mert én azt nem tudok . Varrógéppel már applikáltam függönyre lepkét és virágot, de az teljesen más mint a hímzés.
Függönyre lehet karácsonyi mintát hímezni?
Egy régi fajta függönyt szeretnék felújítani.
Jók lettek a tökök,az unokák is aranyosak,és okosak:)Gratulálok!
Köszönjük a képet erről a kis csöppségről.
Milyen modern technikával készülnek már ezek a fotók.Mi lesz ha majd én szülök?:)
Tényleg nagyon valóságos a kép.
Nagyon ügyes a férjed,hogy tud sütni!
Nálunk is csúnya sötét esős idő van.
Viszont kaptunk gyönyörű hófehér modern kis voile vagy milyen függönyt és most világosabb van nálunk a lakásba.
Nagyon tetszik.Azon gondolkozunk idén nem bordó hanem fehér függöny lesz a háttere a zöld műfenyőnknek..
Aranyos,és okos kutyus lehet.Kis rosszcsont:)
Jujj, de jó!
Hát én ilyesmi piros vonatos díszt akartam a karácsonyfa alá:)
Az állatok is aranyosak az angyalkával..Én is etetek egy kis verebet.Minden nap ide száll hozzánk az ablak alá.Megfogadtuk,hogy rakunk ki neki búzát a párkányra.
A pasi a képen viszont nem tetszik,nem az esetem:)
De várom már én is,hogy milyen lesz az íze a Martininek.
Akkor nem lesz nagyon erjedt bor íze hanem fincsi édes lesz?
Nekem a szomszédaim nagyon megcsodálták.
Nézték egy darabig,aztán megkérdezték,hogy nem veszélyes-e lakásban ilyet készíteni,és nem lesz-e nagyon erős.
Azt mondták ha túléljük az ivását ők is kérnek tőlem egy üveggel:D
Ráadásul felcímkéztem így:
banyóc féle Martini elkészül Karácsony hetében.
Erre leragadtak már az első szónál:D
Körülbelül 2 percig próbálták megfejteni,hogy mi az a banyóc?:D
Megyek kezdem kiszabni a lovakat!
Internet adó.....
Én is nagyon kiakadtam!
És az a durva,hogy az első gondolatom nem az volt,hogy jajj nem nézhetek filmeket a gépen,vagy cuki cicás videókat,vagy mennyibe fog ez nekünk fájni,hanem,hogy ha lesz internetadó akkor mi lesz velünk fórumosokkal ?
Óóó !
Ez a túrós süti!
A drága kedves szomszédom készített ilyet rengeteget és bizony én is imádtam!
Meg is csinálnám,de újabban annyit híztam inkább fogyókúrázok Karácsonyig :):)
Nagyon szépek a tányérok,ügyes vagy!