Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elmennétek így?
Anyósomék házassági évfordulójáról van szó.
Előzmény : férjem külföldön dolgozik, ritkán van itthon. Most épp itthon van három hetet.
Anyósom 46. szülinapja egy hónapja volt. Mivel férjem még nem utalt nekünk pénzt, ami volt az meg elment váratlan kiadásra, az anyjának egy sálat és egy doboz bonbont vettem csak. Gondoltam majd kap még hozzá valamit, de aztán így maradt a dolog.
Kislányom hó végén volt 3 éves. Biciklit kért, amit anyós már jó ideje bevállalt, mondván hogy úgysem tud srmmi értelmeset venni. Így mi nem vettünk biciklit, ellenben a kislányomnak folyamatosan volt mondva hogy megkapja a szülinapjára. Erre amikor ünnepeltünk bicikli sehol és kapott helyette egy tábla csokit meg egy plüss figurás kulcstartót. Mondván, hogy váratlan kiadás volt, ne haragudjunk. (Szó szerint amit én is mondtam) Nyilván a gyerek csalódott volt. Férjem számon kérte hogy miért nem szólt ha nem volt pénze mert akkor megvettük volna mi. Erre kibökte hogy " A feleséged is azzal tisztelt meg hogy adott egy kalap szart ". Szerintem gusztustalan, hogy a gyereken áll bosszút az én figyelmetlenségem miatt.
Jövő héten lenne a házassági évfordulójuk. Szívem szerint el sem mennék. Ajándékot pláne nem vinnék. Férjem szerint abból harag lenne, mert nagy családi esemény lesz. (Képmutató bánya, mindenki tudja hogy halott a házasságuk )
De az. Szarkeverés. Könnyebb mint belátni, hogy nem úgy alakultak a dolgok ahogy remélte. Ha már itt tartunk, aki ilyent tanácsol, az aljasabb dolgokra is képes. Én a topikinditó helyében nem hallgatnék rád.
Még jó hogy te nem vagy gáz és félinfókból tudod a tutit. Bár a rendőrségen dolgoznának ilyen remek nyomozók. Nem lenne többé megoldatlan ügy. De az is lehet hogy többen lógnának a bitón.
Ezt az egészet szerintem megúszta volna annyival, hogy bocs anyós, (anyukát már nem is remélek, hiszen nem az anyja) de közbejött az a hirtelen elromló hűtő és most csak ennyi telt, de ezt szeretettel adom. Isten éltesse. Gondolom azért a banya nem annyira banya, hogy ezt nem fogta volna fel. A másik, hogy az anyós se kutya ha képes volt ezért átvágni az unokáját a palánkon. Szóval keményen olyan érzésem van, hogy egyik sem különb a Deákné vásznánál. Én kettő darab öt kockás Mon Cherry csokit kaptam a születésnapomra. Most akkor tagadtam volna ki őket?
Szerintem ne uszitsd a ferje ellen is, mert problema lenne belole. Irta az elobb.
Irtak az elobb, hogy mar is van. Igaz, ez kettojuk dolga, a ferjjel kell megbeszelni. Vagy neki nem elmenni anyosaekat megunnepelni. Lassuk az utan mi less ebbol. Egyebkent a hazassagi evfordulo nem csak az anyos unnepe, hanem az apose is. Ugy ertelmezem, hogy ot jobban kedveli.
Ez jutott eszembe:
Volt itt egyszer egy fiatal asszony, aki fel volt haborodva, amikor az anyosaek mellett laktak es az apos reggel vagta le az o fuvuket a kertben. Ha jol emlekszem, akkor a hazat is az anyosektol kaptak. Szoval sok minden elofordul az eletben.
Igen, dolgozz az őszinte, egymást tisztelő, támogató házasságon!
Gáz vagy csajszi, nem kicsit, nagyon.
Magának? Mert ajándékot vett a szarházinak? Mert gondolt a szülinapjára...na széép! Még a TI a bunkó.
Milyen emberek vagytok ti?
Oviban vagyunk?? Csak akkor veszek az uncsinak ajándékot, ha én is valami drágát kapok? (okostelók használtan 20ezertől indulnak)
Ez egyáltalán nem szarkeverés. Ezek után én nem biztos hogy túl nagy igényt tartanék arra, hogy a gyerekem fenn tartsa a kapcsolatot egy ilyen bunkó seggfejjel.Mert aki erre képes, az aljasabb dolgokra is képest. És jó lenne, ha ezt nem bonyolítanák tovább.
Ez zseniális ötlet. :) Csak náluk laktunk közel három évig és a megszokás nagy úr 😀 De itt az ideje új szokásokat kialakitani 😀
Munkát keresek. Addig meg tanfolyamot csinálok, háztartást vezetek, gyereket nevelek. Mint sok más munkanélküli anya.
Hát ezzel telnek a mindennapjait, ha már ennyire furdalta az oldalad a kíváncsiság.
Annyit kérdeznék csak: neked minek találkozni anyóssal? Gondolom nem kötelező. Vond ki magad anyósék-féle bulik alól és ennyi. Ha a gyereknek hiányzik a nagyanyja menjen el az apjával. Máshol is működik ez normálisan, nem kell bájologni csak mert a férjed anyja.
Szerinted eddig nem értettem mire célozgatsz? Felfogtam hogy olvastad a másik kérdést is (aminek amúgy semmi köze ehhez). Mi értelme volt bemásolni? Ja persze, hagy lássa a többi válaszoló is hogy milyen szégyentelen is vagyok. 😀 Még jó hogy te ilyen mintapéldánya vagy az emberiségnek és megmutatod a kevésbé figyelmeseknek hogy hová is kell dobni a követ . Hová jutna ez a világ a hozzád hasonló fontoskodó erénycsőszök nélkül? :)
Hagy tanitsalak meg valamire.
Legkozelebb, ha nincs annyi penzed, amennyit szeretnel kolteni barki szuletesnapi ajandekara, akkor egy szuletesnapi karatya koze tegyel be egy cedulat, amire rairod ,(errol a te esetedrol irok) hogy ...... az ajandek nevet es nem kell ugy erezned, hogy barmirol is lemaradtal volna, vagy a megajandekozott.
Meg lesz az ajandek es senki nem lerzi magat kenyelmetlen helyzetben es " nem kell magad ragni belulrol".
"Jövő héten lenne a házassági évfordulójuk. Szívem szerint el sem mennék. Ajándékot pláne nem vinnék. Férjem szerint abból harag lenne, mert nagy családi esemény lesz. (Képmutató bánya, mindenki tudja hogy halott a házasságuk )"
Na nezzuk mi lesz a jovo heten.
De igen, ez is téma! Nem bújnék a gyermekem/bicaj/anyós téma mögé, hanem őszintén rendbe tenném az életem!
Ja, hogy az a házasságod végét jelentené? Te írtad, nem én találtam ki!
Kérdezték már, hogy te mit csinálsz, míg férjed külföldön gürizik, és küldi a lóvét?
Erre valahogy elfelejtettél válaszolni.
"Te normális vagy?"
Anyukadtolkerdezdmeg. Jo?
"És még én vagyok a szar. Na kössz ."
Nagyon szivesen.
Oh, te hibatlan, te mindig tokeletesen megfelelo!
Ha te nem tudod ezt az esetet ugy lerendezni, hogy ne legyen benne harag, utalat, akkor mi lesz kesobb?
Vagy mar nem fontos, mert irtal valami valast nem akarsz?
Kis hazudós.
Nagy a zűr körülötted:
FB#1031323386918961
2016-10-03 16:3222.
Sajnos a férjemnek nem mondhatom el. Ismeri az illetőt és nagyon haragudna érte. Ráadásul nem túl régi a dolog (Ő is megcsalt és bosszúból tettem dühömben, de azonnal meg is bántam )
Ilyen miatt nem szeretném elvesziteni a férjem.
2016-10-03 15:32Nikita 666 (20)előzmény:
Privit neki
Barátokhoz ad
Könyvjelző
Tetszik (
0
)
Válasz erre
Idézem
Milyen kis lépéseimről? Egyetlen ferfiről van szó és nem bordélyházról. Ráadásul nem sejt semmit. A többibe inkább nem is megyek bele mert csak felidegesítem magam. Ő más miatt haragszik rám. A saját portáján kéne sepregetnie. Úgy gondolja tudok valamit, amit ő is szeretne tudni. Anno náluk laktam szóval ismerem az észjárását.
De bármi baja is van velem, az ne a gyereken csattanjon.
ahogy olvasom az enelcé
egyre jobban szeretnék feleséget
nem is 1, hanem 4 kábé 8-10 gyerekkel
és a négy banda idióta családtagjaikkal
Szerintem nagyon gáz vagy.Aminek nem az anyós az oka, hanem az hogy olyan szép tiszta életet élsz a gyerekedet is belevonva.
A gond ott van, hogy a topikindito is belatta, hogy valamit elrontott az anyosanak ( aki szerinte utalja) a szuletesnapjaval kapcsolatban.
Azert kellene neki most kimagyarazni a gyerekenek a helyzetet.
"Én pedig nem vonnám be a gyereket oly módon sem a felnőttek játszmájába, hogy én találok ki mesét anyós helyett. Anyós ígérte, rendezzék el egymás közt, nem kellek én ehhez. "
Aaaaaa, szerintem lehetsz te meg olyan helyzetben, amikor "jatszmaznod" kell a csaladban.Esetleg nem szuletesnappal kapcsolatos lesz. Es tudod mit, a lenyeg, hogy megerje, vagyis ne karara valjon a csaladnak.
De nyilván eszembe jutott. De itt most nem ez a téma.
Te normális vagy? Szerinted egy négyéves gyerek magától hülye? Szerinted ha állandóan azt hallja hogy a szülinapjára a mama meg a papa biciklit vesz (nem tőlem hallotta hanem tőlük ), azt a biciklit amire vágyik (csak nálunk nem szokás nagy ajándékot venni minden apropó nélkül ) akkor majd elfelejti a torta fölött állva? Szerinted neki nem esik rosszul hogy amit a mama megigért és amit várt (előző este már alig akart elaludni ) abból semmi sem lett?
És igazad van, ő nem tudja hogy ez nem róla szól hanem rólam. Ő csak azt érzi hogy ŐT becsapták. És tőlem várja a választ . És nekem kell elmagyaráznom, hogy a mama nem hazug, csak hát. ..tényleg, miért is nincs bicikli? És akkor én hazudjak valamit. És másnap korán rittyentsek egy biciklit. És mondjam hogy a mama vette.
És még én vagyok a szar. Na kössz .
Leírás alapján úgy viselkedik, mint egy hisztis óvodás: Nem tetszik a szülinapi sál, hát csinál cirkuszt. Nem tudom, mit érezhet, duuurva, hogy nem telót kapott szegény...
Milyen életet élsz te ha valaki , ahogy írod a volt szeretőd megzsarolhat olyan szöveggel hogy van köztetek valaki.
+/4 éves gyereked mellett ez hogy lehetséges? Van nekem is tippem, de nagyon szép lenne ha előjönnél a farbával.
Figyu! A férjed távol, te mit csinálsz?
lehet, anyósod tud a kis lépesidről és gyanús vagy neki, ami jogos is.
Engem neveztek már keményvonalas igazságpártinak, de én az ilyen köröket mindig rövidre zárom. Még a gyerekek miatt sem megyek bele.
Ígérte azt a k... bringát a gyereknek, nem vette meg, álljon a gyerek elé, és mondja meg neki, oszt' téma lecsukva.
Pontosan. De nem is te inditottad a topikot es, ha te lennel ilyen helyzetben, akkor maskepp intezned. Igy gondolom.
Csak gondolj bele, hogy a nagymaminak is mit kellett ereznie, hogy ezt igy csinalta.