Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyöngyök
A Bizsu készítés topic kistestvérét szeretném elindítani... Mivel, ott már más vonalon folyik a beszélgetés, felmerült többünkben az igény, hogy legyen egy olyan topic, ahol olyanok gyűlnek össze, akik akár egy hétig is képesek egy-egy darabon elvacakolni és elsősorban kásagyönggyel dolgoznak.
Így a Bizsu készítés topic megmaradhatna a szerelőpálcás, drótos ékszereknek, mi meg lennénk a fűzős részleg...
Persze, nem csak a régieket várom ide szeretettel, hanem mindenkit akit érdekel a gyöngyfűzés...
Vizsgaidőszakban kezdtem neki, pihenés képpen, aztán szép lassan a tanulás rovására ment. :-))
Csak körben kell fűzni, mintha hekneg lenne, a vége felé pedig a dobozt és a tetőt is meg kell erősíteni belül. Ekkor kell a sarkoknál fogyasztani. Így lesz szép a sarkoknál.
Úgy látom már megint nem lehet linket beszúrni, vagy csak nekem nem sikerül :( Mindenesetre facebook-on Manna ékszerek néven vagyok megtalálható. Vagy ha itt a fórumon rámentek a nevemre ott a blogom címen amin keresztül szintén elérhető. Köszönöm :)
Kedves lányok, játékot indítottam a facebook oldalamon. ha január 31-ig meglesz az 50 tag akkor sorsolok. Várok mindenkit sok szeretettel :)
No problemo én se mindig látom a sok fától az erdöt.
Lusta voltam bövebben irni.
Kedves Bubóci!
Pont tegnap akadtam rá a mintára, egyik nagyon kedves gyöngyfűző társunk rajzolta le úgy, hogy az mindenkinek érthető legyen, és innen tudod letölteni:
http://gyongymagia.blogspot.com/2011/09/3d -szinatmenetes-szivmedal-minta.html
Remélem tudtam segíteni!
üdv mindenkinek!:)
Bubóci: ebben a topicban szerintem megtalálod ennek a szivecskének a leirását. (És még sok másét is.)
http://biser.info/node/19920
Üdv / Zsuzsa
Sziasztok!
A képen látható mintát keresem, tudom nem szabályos így mintát kérni, már felkutattam a netet is utána, egy helyen találtam, ott fizetős. HA valakinek van lehetősge, légyszi-légyszi priviben! Köszi! ZS.
Judit!
A 33418-as hozzászólásomban ennek a karkötönek az elkészitését irtam le.
Üdv / Zsuzsa
assza - álomszép az esküvői szetted Valóban kiállításra való.
kataka - a dobozka gyönyörű, nagyon aprólékos munka. Gratulálok
Sziasztok!
Elkészült első gyöngydobozkám. Felteszem a képét, hátha más is ihletet kap az ilyen aprólékos munkához.
Szia!
pl. próbálj meg itt
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9191223&la=115200857
vagy itt
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=152658
vagy itt
http://www.kreativvagyok.hu/drotekszer/
visszaolvasni,kérdezni,bár elég régen voltak a fórumon,ahogy látom,de egy próbát megér
Assza ez nagyon gyönyörü, igazán különleges szett.
rudolfina:
Megmértem a karkötöt, 15 g, mindennel együtt. De nekem nagyon vékony a csuklóm, 15cm.
Igy készitettem a karkötöt:
Megfüztem a három herringhurkát kb. a kívánt hosszúságban, aztán az egyik végén összevarrtam öket az egyik oldalon és nem brick stitch-el hanem square stitch-el fogtam össze öket. (tévesen irtam) A square sticth delicaval készült, és olyan hosszúságban, hogy viszonylag szorosan összefog két herringhurkát. Ezeket egymás után tettem rá, ahogy a képen látható. Mikor elég hosszúnak találtam ezt a részt akkor összevarrtam a herringhurkákat a karkötö másik végén. Végén a zár.
Remélem érthetö, szólj ha megakadsz.
Üdv / Zsuzsa
tancoskata
Már meg ne haragudj, de a kérdésedre nem lehet válaszolni, mert ebben a formában nincs értelme.....
A drótból készült ékszereknek speciális technikájuk van, amiben a cérna/damil toldásához hasonló eljárást nem használnak.....
mézesmama
Fűzzed csak, fűzzed!!!! Minden színben tetszeni fog!!!
Az előző hozzászólásomból eltűnt a link. ha esetleg most sem menne át akkor "Manna ékszerek" néven megtaláltok. Köszönöm :)
Kedves gyöngyös lányok. Bár ritkán járok erre de azért remélem ajánlhatom a facebook oldalam ahol bemutattam a legújabb munkáimat és persze várok mindenkit szerettel aki nem blog párti. Minden kritikát örömmel fogadok :)
További szép estét
Szépen kérem, segítsen, aki tud!
Nagyon hálás lennék érte és sürgős!
Köszönöm!
Ezen a linken van, fszeva gyonyorueket fuz...:
http://fszevagyongy.blogspot.com/2011/01/star-fr uit.html
Koszonom a segitseget!
Én még mindig az "Ametiszt" fogságában szenvedek...legszívesenbben
minden színben megfűzném...annyira szeretem!
Most éppen egy zöld sikeredett!
mézesmama
Kedves Krisztina!
Úgy látom sikerült megvalósítani a mintát....egyszerűen gyönyörű
a szetted! Gratulálok!
mézesmama
Kedevs Barbi!
Imádom a variációkat....szerintem tökéletes ez is!
mézesmama
Már írtam ablogodba is...nagyon ügyes vagy...tökéletes
a horgolásod!
mézesmama
Juditkám!
Nincs nekem bajom a kékkel...főleg, ha más használja...én
valahogy nem tudom más színekkel párosítani....ezért nagyon
kevés kék színű ékszer kerül ki a kezeim közül.....ennyi!
Ez az én hibám!
Pusszantyú: mézesmama
Rudolfina, melyik karkötöre gondoltál?
Kérdeznék....
Drótot hogyan érdemes toldani?
Sziasztok:)
Köszönöm a válaszokat.
Dinus
Küldtem mailt.
Szia!Nagyon szépen köszönöm a segítséget, de már valaki belinkelte :)
További jó munkát!!
Diana, az a karkötö nekem is nagyon tetszett, tavaly már megfüztem, itt a kép:
3x négyes herringhurka összefogva brick-el készült pántokkal.
Ha kéred részletesebben is le tudom irni, hogyan készitettem.
Ez gyönyörü ez a szett. Gratulálok!
Sziasztok lányok,
hoztam gyorsban a newyear medál "másított" verzióját --->
Sziasztok:)
Szeretném a képen látható karkötőt megfűzni, de nem tudok rájönni, hogyan kell. Valaki már fűzött ilyet? Sajnos séma sehol nem található hozzá.
Dina
Sussi,Zéjé,Zsanett!
Köszi a segítséget,próbálkozom majd, hátha sikerül...
Pedig itt van a minták között
http://mezesmama.blogspot.com/search/label/Minta
Mezesmama csak gyonyorkodok a blogodon, mindig nezem van-e valami uj... A Newyear mintat nem talalom sehol, segitenel nekem?
Koszonom
Valahol a netről ( lehet, hogy pont ebből a topikból ?) töltöttem le.
Nem tudom ki a tulaj.Talán nem baj, hogy feltettem.
Az első link úgy látom nem jön be,de ha a keresőbe beírod,hogy "delica brick stitch horses earring patterns" egy csomó hasonló jellegű fülbevalót találsz,hátha van közte minta is,de itt van egy hálózat,amibe magad is be tudod a kép alapján rajzolni a mintát
http://shala.addr.com/beads/resources/graphpaper/ DelBrick.gif
Jóda!
Ez brick stitch-el készül,igaz a mintát nem találom-bár sok eladó hasonló ékszer van -cheyenne néven az etsy-n- azért a technikát itt megnézheted,valószínű a legszélesebb résznél kezdeném és úgy haladnék le- illetve felfelé.A kinagyított kép alapján szerintem megfűzhető.
http://www.google.hu/search?pq=delica+brick+stitch+pattern&hl=hu&cp=35&gs_id=1o&xhr=t&q=
delica+brick+stitch+horses+earring+patterns&gs_sm=&gs_upl=&bav
=on.2,or.r_gc.r_pw.,cf.osb&biw=1366&bih=667&um=1&ie=UTF-8&t
http://www.youtube.com/watch?v=nT_u97EzMHs
Basics/Brick%20Stitch/2006/08/Brick%20stitch%20basics.aspx
Szia Júda! Ha jól látom, a technika peyote. Nagyítsd ki magadnak, úgy egész jól leolvasható a minta. Bár Fidji egyszer már feltett pár fotót arról, hogyan kell szaporítani, fogyasztani, én a közepén kezdeném el - már ha én csinálnám és haladnék felfelé, majd lefelé. Az alap elkészülte után fűzném bele a lógó szálakat. Ez eléggé dilettáns módszer, biztos fognak még jelentkezni a lányok pontosabb leírással. De induláshoz talán jó lesz.
Judit
Szia Attacus! Igazán köszönöm a dicséreted! Hogy mi lesz a következő, azt még nem tudom, illetve azóta már csináltam pár dolgot. De ezek sokkal egyszerűbbek. Valamiért kedvencem a jáde kő és találtam szépeket, abból készült a képen látható lánc és gyűrűk. Az egyik gyűrűt barátnőmnek szántam a Tilla-karkötővel együtt. Ő még nem tudja, holnap kapja meg.
Judit
Szia Sussi!
Köszönöm a dicséreted, igen, sokáig nehézséget jelentett a cubic RAW medál , de hála Fidjinek! a segítsége után már minden ment rendesen. Olyannyira, hogy örömömben még a karkötőt is megcsináltam.
Ami a hering láncot illeti, és a horgolt karkötőét, a történet annyi, hogy a karkötő réges-rég, talán években mérhetően rég elkészült, két változatban. Volt is hozzá nyaklánc medállal, de azt valaki meglátta és megszerette és elvitte. Az egyik karkötő maradt, kedvencem, és mindig készültem kiegészíteni magamnak. Hát most jött el az ideje, ezért is van az, hogy elsősorban a nyakláncot fotóztam. De itt mellékelem a "kivül-belül" karkötőt, hogy lásd.
Katalins!
Azta milyen ügyes vagy!!! Született tehetség. Gratulálok.
(A horgolás még nekem is a megtanulandók listáján várakozik.)
Júda!
Én nem vagy jó rajzoló, de ezt szerintem nem olyan nehéz kép alapján megfüzni. Vagy peyote vagy brick-el, de a brick szerintem könnyebb.
Találtam neked egy másik lovacskát:
http://www.bijouxenperles.com/forum/perles-356 99.php
Sussi - ezek a muvek már éxerkoltemények .
Nosztalgiázva nézem a lila nyakéket - nekem is volt lila korszakom .
Most épp alkotástalan van , kerul a múzsa . Igaz , fimoztam 7végén egy kicsit ... na mind1 majd hozok mutizni .
Szia Zéjé .
Nagyon koszonom , hogy megutattad és csak gratulálni tudok Neked .
Borzasztó ugyes vagy és csodálom a turelmedet . Nagyon szép lett ez a Raw - os szett .
A kovetkezo alkotásod mi lesz ?
Helló lányok!
Már megint SEGÍTSÉÉÉÉÉÉG!!
Ennek a fülcsinek keresem a leírását,de nem találom.Meg evvel a technikával nem nagyon vagyok kibékülve(valamiért nem akar sikerülni)de a lányom nagyon szereti a lovakat és neki szeretném megcsinálni.Ha törik,ha szakad.Szóval,ha valaki lerajzolná nekem akkor nagyon megköszönném.Ha lehetne olyan óvodás módra,töviről hegyire.(aztán lehet evvel is úgy leszek,mint a diagonállal,hogy:-Jaaaaaa,csak ennyi?)
Előre is köszönöm:Pussz nektek:Júda
A perles-ben most van az éves vásár. 25-ig tart.
Én egy régebbi mintámat fűztem meg...Bellát...és
Ajne Luxor medálját !Bár nem vagyok kék imádó
de ezek most így sikeredtek!
mézesmama
Drága Judit!
Ezek nagyon szuperek lettek...hááát csak gratulálni tudok!
Pusszanytú: mézesmama
Kedves csigialexandra!
Zsanett látom leírta az elkészítés módját, ha nem menne
én szívesen elküldöm...csak jelezd!
mézesmama
Kedves júda!
Szuperek lettek a nyakláncaid....örülök, hogy sikerült megoldanod
a diagonál "projektet"....gratulálok!
mézesmama
Kedves Zsanet!
Gyönyörűek ezek a leveles fülik ....és a karkötőd is csodás!
Gratulálok: mézesmama
Szia Sussi!
Köszi a dicséretet.Mióta gyöngyözök?Kb 5 hónapja.Úgyhogy még nagyon "zöld"vagyok.De igyekszem...
A te munkáid is gyönyörűek,gratulálok!
Na ez a Nlc is jó pofa, irtam neked egy hozzászólást, és mikor majdnem kész volt elnyelte az Nlc.
Szóval azt irtam, hogy nagyon jó lett a RAW-szetted, nagy munka lehetett, de megérte.
(én is egy cubic RAW cuccon bütykölök, babrás nem mondom, de szerintem az eredményért megéri.)
A herring szett is jó lehet, de a karkötöböl nem sokat lehet látni a képen. Nem tennél fel egy másik képet, hogy lássuk azt is?
A Blooming itt található:
http://biser.info/node/227220
De szép kis bogyeszok. Azok a szinátmenetesek külön szuperok!
A Cyrene bogyót itt találod:
http://entrecollaresyperlas.blogspot.com/2010/12 /cyrene.html
Az Astra megvan nekem, küldd el légyszi a mail-cimedet, és küldöm.
A blooming nincs meg nekem.
Szia Attacus!
Itt a RAW karkötő és láncom képei. A medálrészt már megmutattam, most már lánc is van hozzá.
Fidji!
A levélmintát - orosz oldalról én is átvettem - köszönettel.
Judit