nlc.hu
Fotó
“Szendi vagyok, 1 éves keverék, és egy gazdiról álmodom”

“Szendi vagyok, 1 éves keverék, és egy gazdiról álmodom”

Az egyik legnagyszerűbb véletlen, ami velem megesett, az volt, hogy gondolkodás nélkül örökbe fogadtam Fricikét, az öreg uszkárt. Gazdája idős volt és beteg, nem tudta többé gondját viselni Frigyesnek, én pedig nem tudtam neki ellenállni. Megérkezésével egy új fejezet kezdődött az életemben, amiben a főszerepet egy ezüst szőrgombóc kapta, aki minden áldott nap ugrándozós, szaladgálós, vonyítós szeretettel rajongott körbe engem. Sok éve már, hogy Frigyes elment, de nincs nap, hogy ne gondolnék arra, mennyire jó lenne újra egy hozzá hasonló négylábú családtag. Ebben a tervemben erősített meg nemrég a Magyar Turizmus Zrt. legújabb kampánya is, melyben a főszerepet azok a menhelyi kutyák kapták, akik nem vágynak másra, csak egy gondoskodó gazdira. Bemutatásukhoz Pindroch Csaba színművész és Rúzsa Magdi előadó is asszisztáltak.
Szendi 1 év körüli, keverék, ivartalanított nőstény. Júniusban fogták be Káposztásmegyeren. Annyira félt, hogy csak bódítással sikerült őt megfogni.

 

Szendi mostanra kedves, barátságos kutyává vált. Türelmes, sportos gazdira vár, akit még a Margit-szigetre is boldogan elkísér egy szigetkörre.

 

Sepörd 2 év körüli, német juhász jellegű keverék, ivartalanított kan. Először 2014. 04. 09-én került az Alapítvány gondozásába, talált kutyaként. A 13. kerületi Dévényi utcában fogták be megtalálói.

 

Sepörd, a Rex tanoda tanulójaként, engedelmes képzésen vett részt. Egyszer már örökbe fogadták, de volt gazdája elmondása szerint időnként elszökött. Törődést igényel és rendszeres foglalkozást. (Cikkünk megjelenése után kaptuk a hírt, Sepörd újra gazdira talált). 

 

Deby 2,5 év körüli, keverék, ivartalanított nőstény. Márciusban fogták be két társával együtt a 4. kerületben, a Váci úton.

 

Deby eleinte nagyon félénk volt, kerülte az emberekkel a kapcsolatot, és bár lassanként feloldódott, a hirtelen mozdulatokra még összerezzen. Egyébként játékos, aktív kutya, a szentendrei Skanzenben – a fotózás ideje alatt – kimondottan jól érezte magát.

 

Tatjana (jobbra) két kölykével került be a menhelyre. A történet szerint három talált kutyához kért segítséget telefonon egy bejelentő, de Tatjana kedvességét, emberközelségét elnézve szinte biztos, hogy saját gazdája adta le őket. Tatjána a vitalitás, fiatalság, bohóság megtestesítője. Aktív kutyus, aki folyamatosan igényli az emberi szeretetet, törődést. Más kutyákkal is jól kijön, de egy kutyaiskola nem árt neki a jövőben. Kissé szertelen, minden lében ebcsaj, akinek mindenről megvan a véleménye. Oltási programja befejeződött, még egy ivartalanítási műtét var rá. Tatjana keresi azt a szerető otthont, ahol egy életre társa lehet gazdájának!
Tatjanat a Budaörsi Állatmenhelyen lehet megtalálni. 

 

Matyi (jobbra) budaörsi gazdájával élt sok évig, azonban gazdája egészségi állapota leromlott, s már nem tudott kellő figyelemmel lenni kutyája iránt, így végül úgy döntött, a menhelyen helyezi el Matyit. Éltes korának megfeleljen egy kiegyensúlyozott, megfontolt öreg uracska, aki szépen sétál pórázon. Nagyon kedves, békés, türelmes kutyus, így gyerek, cica és más kutya mellett is megfér. Matyi öreg éveire otthontalanná vált, amit egy idős állat sem érdemel meg.
Matyival a Budaörsi Állatmenhelyen találkozhattok. 

 

Black 2 éves, keverék, ivartalanított kan. Először 2014. 02. 20-án került a Rex Alapítvány gondozásába. Mátraszentimrén találták az akkor fél év körüli kölyköt. Mindössze 1,5 hónapig kellett a menhelyen lennie, április elején már be is gazdisodott.

 

Black számár sajnos a befogadás nem volt végleges, mert 1 év elteltével visszakerültek az Alapítványhoz. Örökbefogadója elmondása szerint gyakran szökött, még a kerítést is képes volt kibontani, annyira vágyott a szabadságra. Nem bírtak vele, így inkább a visszahozatal mellett döntöttek. Azóta engedelmes képzésre jár a Rex tanodába, ahol a jó tanulók közé tartozik. Sportos, aktív gazdát keres, aki sokat tud foglalkozni vele, és mozgásigényét is képes kielégíteni.

 

Katód majdnem 2 éves, keverék, ivartalanított nőstény. 2014. 12. 03-án került a menhely gondozásába. Az Újpesti Városgondnokság kérte a két kutya elhelyezését, mivel gazdáit kilakoltatták, és nem kívántak tovább a kutyákról gondoskodni.

 

A kutyák oltással, chippel nem rendelkeztek és mindketten szocializálatlanok voltak. Katód kan társa, Anód kicsit gyorsabban oldódott, így hamarabb gazdára is talált. Katódnál több heti foglalkozás következtében lehetett elérni, hogy ne féljen mindenkitől, hogy pórázra lehessen venni és így sétáltatni. Ma már kiegyensúlyozottabb, ő is jár engedelmes képzésre, sőt már játszik is.

 

Szilas 4,5 év körüli, puli jellegű, ivartalanított kan. 2013. decemberében mentették ki a Szilas patakból. Sajnos egyáltalán nem volt együttműködő. Eleinte már a gondozó látványától is csak morgott, elhúzódott, még etetéskor is. Több mint egy év kellett ahhoz, hogy elkezdjen bízni a gondozóiban. A pórázhoz szoktatás hosszú folyamat volt, de sikerült megértetni Szilassal, hogy sétálni jó, és ennek kelléke a póráz. Ezután már felgyorsult a szocializáció üteme, ma már az önkéntesekkel is sétál. Türelmes, megértő gazdit igényel, akinek van ideje kivárni, hogy a kutya kezdeményezzen.

 

Málé 2,5 hónapos, bull típusú keverék kan. 2015. 07. 04-én találták Budapesten a 4. kerületi Szúnyog szigeten két testvérével együtt egy dobozba lerakva. Tesói már gazdára találtak. Játékos, neveletlen, igazi kölyök. Sok türelmet, törődést, nevelést és szeretetet igényel. Fajtajelleg miatt inkább tapasztaltabb, a fajtához értő gazdit keres, aki vállalni tudja, hogy tanítását, képzését komolyan veszi.
 

Tatjana és Matyi kivételével valamennyi kutyusnak a Rex Kutyaotthon Alapítvány ad otthont. Ha elgondolkodtál az örökbefogadáson, kattints ide!

 
A Magyar Turizmus Zrt. az Utazz kutyával kampánnyal szeretné felhívni a kutyatartók és kutyakedvelők figyelmét arra, hogy belföldön a kutyával utazás feltételei jók, és érdemes hosszabb-rövidebb utazásokra négylábú barátainkkal is nekivágni. A vendéglátókat pedig arra ösztönözné, hogy minél többen fogadjanak kutyás vendégeket is, hiszen erre egyre növekvő igény van. A kampányban a Magyar Turizmus Zrt kiemelt partnere a Magyar Állatvédelmi és Állatjólléti Társaság, a Rex Kutyaotthon Alapítvány, a Vigyél haza! Alapítvány és a Kutyabarát.hu.
 

Olvasd el ezt is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.