nlc.hu
Fotó
A 30 éves Lady Gaga 30 arca

A 30 éves Lady Gaga 30 arca

Ha azt mondom, hogy Stefani Joanne Angelina Germanotta, akkor valószínűleg csak a legnagyobb rajongói tudják, hogy Lady Gagáról beszélek. Az immár színésznőként is díjazott Gaga március 28-án ünnepli 30. születésnapját. Őt ünnepeljük 30 különleges fotóval.
 

 

Stefani Joanne Angelina Germanotta New Yorkban született 1986. március 28-án. Szülei olasz származású amerikaiak, Joseph és Cynthia Germanotta. A fotón édesanyjával és testvérével látható. Míg testvére, Natali a divat szerelmese lett, addig Stefanit a művészet, a színészkedés és az éneklés vonzotta.

 

Négyéves volt, amikor elkezdett zongorán játszani, és 13 évesen saját dalt írt. Egy évvel később pedig már színpadon is kipróbálta magát, mint énekesnő.

 

 

2001-ben jelentéktelennek tűnő szerepet kapott az HBO legsikeresebb sorozatában, a Maffiózókban. Ma azonban már millióan keresnek rá a neten arra a pár másodperces jelenetre, amelyben feltűnt. (A fotó 2007-ben Lady Gaga egy chicagói koncertjén készült.)

 

Stefani a New York Egyetem Tisch School of the Arts nevű művészeti tagintézményének egyik színészi képzésére kezdett járni, de ezt félbehagyta, hogy megalapozza zenei karrierjét.

 

Lady Gaga művésznéven 2008-ban jelent meg első albuma, amelynek sikerét meglovagolva olyan sztárok akartak vele duettet készíteni, mint Beyoncé vagy Tony Bennett.

 

2009-ben a Hannoverben megrendezett The Dome 49 sztárfellépője volt

 

2009-ben a Billboard’s Women In Music díjátadón

 

2010-ben jégkirálynőnek öltözött az 52. Grammy-díjátadón

 

2011-ben nem fogta vissza magát Párizsban, a Thierry Mugler divatbemutató afterpartiján.

 

2011-ben Japánban, az MTV díjkiosztóján

 

2012-ben Paul McCartney oldalán pózol az 54. Grammy-díjátadón

 

2012-ben a londoni divathéten

 

2013-ban Londonban próbált meg sétálgatni a cipőjében

 

Sellőként a színpadon – 2013-ban az MTV díjátadóján

 

2013-ban Berlinben Artpop című lemeze bemutatóján

 

2014-ben Tony Bennett, Lady Gaga és édesanyja, Cynthia Germanotta, valamint édesapja, Joe Germanotta oldalán New Yorkban a Jazz at Lincoln Centerben.

 

2014-ben Szöulban koncertezett

 

2015-ben édesanyjával, Cynthia Germanottával

 

2015-ben a Rainbow Roomban

 

Az idei Grammy-gálán ő énekelte David Bowie dalait

 

2015-ben édesapjával a “Sinatra 100: An All-Star GRAMMY Concert”-en (balra) és az Oscar-gálán

 

Lady Gaga nagyon szeretett volna visszatérni a színészethez, így 2015-ben hatalmas álma vált valóra azzal, hogy Ryan Murphy megtette főszereplőnek az Amerikai Horror Story 5. évadában.

 

A szerep 2016-ban Golden Globe-díjat hozott számára, ami némileg enyhítette azt a tényt, hogy néhány héttel később Til it happens to you című dalával lecsúszott az Oscar-djáról.

 

 

A Til it happens to you című dala, a The Hunting Ground című kampuszos nemierőszak-sorozat hátterét bemutató dokumentumfilmhez készült. Lady Gaga megannyi áldozattal együtt adta elő dalát az Oscar-gálán. A közönség állva tapsolta meg a látványos és szívhez szóló előadást, mely alatt bántalmazott nők és férfiak vették körbe a színpadon az énekesnőt.

 

Gaga volt az első, aki kiállt kolléganője, Kesha mellett, akit saját zenei producere erőszakolt meg, és akit a bíróság mégis arra kötelezett, hogy dolgozzon együtt a férfival. Az Oscar előtt Gaga azt üzente Twitteren Keshának, hogy a fellépés alatt gondol majd rá és neki is énekel, mert ő és mindenki más is megérdemli, hogy szabad és boldog élete legyen.

 

Lady Gaga maga is áldozat. 2014-ben beszélt arról először, hogy 19 éves korában szexuális zaklatás és erőszak áldozata lett. Nagymamája azonban egészen a 2016-os Oscar-gáláig nem tudott a szörnyűségről. “Szégyelltem magam. Féltem. Rengeteg időbe telt, mire beismertem saját magamnak, hogy mi történt. Katolikus vagyok, és tudtam, hogy ördögi dolog történt velem. Tíz éven át hittem azt, hogy az én hibám volt. Az Oscar másnapján a nagymamám könnyes szemmel mondta nekem, hogy még sosem volt a tegnapinál büszkébb rám.”

 

Az, hogy Lady Gagának sikerült feldolgoznia a vele történteket, nagyban köszönhető vőlegényének, a sorozatsztár Taylor Kinney-nek. A férfi a Chicago Fire (Lángoló Chicago) című sorozatból lehet ismerős a magyar nézőknek. “Sosem hittem, hogy bárki is szerethet, mert úgy éreztem, a testemet tönkretették, amikor megerőszakoltak. De Taylor szereti bennem a túlélőt. Mellettem állt egész éjjel büszkén és szégyenérzet nélkül. Ilyen egy IGAZI férfi.”

 

Kinney és Gaga még idén szeretnék megtartani az esküvőt. Az énekesnő így nyilatkozott egy interjúban, amit Ryan Seacrestnek adott. “Átlagos, családias esküvőt szeretnék. A szervezésben pedig a nagymamám, a nagynéném fog segíteni.”

 

Lady Gaga az NLCafén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.