Gasztro

Isteni páros: kókusz és csoki

Ízpárokat bemutató sorozatunkban ezúttal 3 olyan receptet mutatunk, amelyekben a kókusz és a csoki párosa a főszereplő.

Isteni páros: kókusz és csokiCsokis-kókuszos keksz


Hozzávalók 15-20 db-hoz:

• 1 db tojás
• 6 dkg puha vaj
• 5 dkg porcukor
• 10 dkg liszt
• 5 dkg kókuszreszelék
• 2 csipetnyi sütőpor

A csokibevonathoz:
5-8 dkg étcsokoládé

A puha vajat kikeverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk az enyhén elhabart tojást és összekeverjük. A lisztet, a sütőport és a kókuszreszeléket összekeverjük, és a tojásos tál tartalmához adjuk. A masszát összekeverjük/gyúrjuk és hűtőbe tesszük 1 órára. Sütőpapírral bélelünk ki egy tepsit, és előmelegítjük a sütőt 180 fokra.

A hűtőből elővett masszából diónyi gombócokat formázunk, a sütőpapírra helyezzük és tenyérrel enyhén ellapítjuk őket. 12-14 perc alatt készre sütjük, és a tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni. Ha ez megtörtént, előkészítünk egy tálcát, ami be fog férni a hűtőbe, és sütőpapírt terítünk rá. Vízgőz felett megolvasztjuk az étcsokoládét, majd kb. félig belemártjuk a kekszeket, lecsepegtetjük a felesleget, és a sütőpapírral bélelt tálcára helyezzük. Ha megtelt a tálca, hűtőbe tesszük, ahol 10-15 perc alatt megdermed a csokoládé.

Csokis-kókuszos keksz

Hozzávalók 15-20 db-hoz:

  • 10 dkg liszt
  • 1 db tojás
  • 6 dkg vaj
  • 2 csipet sütőpor
  • 5 dkg kókuszreszelék
  • 5 dkg porcukor

csokibevonat:

  • 5-8 dkg étcsokoládé
Kategóriadesszert
Elkészítési idő40 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

A puha vajat kikeverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk az enyhén elhabart tojást és összekeverjük. A lisztet, a sütőport és a kókuszreszeléket összekeverjük, és a tojásos tál tartalmához adjuk. A masszát összekeverjük/gyúrjuk és hűtőbe tesszük 1 órára. Sütőpapírral bélelünk ki egy tepsit, és előmelegítjük a sütőt 180 fokra.

 

A hűtőből elővett masszából diónyi gombócokat formázunk, a sütőpapírra helyezzük és tenyérrel enyhén ellapítjuk őket. 12-14 perc alatt készre sütjük, és a tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni. Ha ez megtörtént, előkészítünk egy tálcát, ami be fog férni a hűtőbe, és sütőpapírt terítünk rá. Vízgőz felett megolvasztjuk az étcsokoládét, majd kb. félig belemártjuk a kekszeket, lecsepegtetjük a felesleget, és a sütőpapírral bélelt tálcára helyezzük. Ha megtelt a tálca, hűtőbe tesszük, ahol 10-15 perc alatt megdermed a csokoládé.

 


Isteni páros: kókusz és csokiKókuszos házi csokipuding


Hozzávalók 2-3 adaghoz:

• 1 db tojás
• 2 dl (hab)tejszín
• 1-2 evőkanál méz
• 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
• 3 kocka étcsokoládé
• 3 evőkanál kókuszreszelék

A tojást enyhén felverjük, hozzáadjuk a tejszínt, a mézet, majd beleszórjuk a kakaóport, és csomómentesre keverjük. Egy kis lábasban közepes lángon melegíteni kezdjük. Kb. 5 perc elteltével belereszeljük a csokoládét és hozzáadjuk a kókuszreszeléket, elkeverjük és további kb. 5-7 perc alatt sűrűre főzzük. Még melegen kis poharakba adagoljuk és hűlni hagyjuk, majd tálalás előtt kókuszreszelékkel szórjuk meg.

Kókuszos házi csokipuding

Hozzávalók 2-3 adaghoz::

  • 1 dl tojás
  • 3 kocka étcsokoládé
  • 2 dl tejszín
  • 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
  • 1-2 evőkanál méz
  • 3 evőkanál kókuszreszelék
Kategóriadesszert
Elkészítési idő30 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

A tojást enyhén felverjük, hozzáadjuk a tejszínt, a mézet, majd beleszórjuk a kakaóport, és csomómentesre keverjük. Egy kis lábasban közepes lángon melegíteni kezdjük. Kb. 5 perc elteltével belereszeljük a csokoládét és hozzáadjuk a kókuszreszeléket, elkeverjük és további kb. 5-7 perc alatt sűrűre főzzük. Még melegen kis poharakba adagoljuk és hűlni hagyjuk, majd tálalás előtt kókuszreszelékkel szórjuk meg. 


Isteni páros: kókusz és csoki“Márványos” sütemény


Hozzávalók 18 cm átmérőjű tortaformához:


A csokis tésztához:

• 1 db tojás
• 5 dkg cukor
• fél dl étolaj
• 3 evőkanál tej
• 2 evőkanál liszt
• fél mokkáskanálnyi sütőpor
• 1 evőkanál kakaópor
• 5 dkg étcsokoládé
  
A kókuszos tésztához:
• 1 db tojás
• 2 teáskanál vaníliás cukor
• 5 dkg kristálycukor
• 10 dkg natúr joghurt
6,5 dkg kókuszreszelék

Először elkészítjük a kókuszos tésztát: A tojást kikeverjük a cukrokkal, majd hozzáadjuk a natúr joghurtot és a kókuszreszeléket, és összekeverjük. Ha kész, félretesszük. A csokoládés tésztához a tojást felverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az étolajat és a tejet, összekeverjük, majd beleszitáljuk a lisztet és hozzáadjuk a sütőport és a kakaóport is. Elkeverjük, majd végül belereszeljük az étcsokoládét, és azt is elkeverjük.

A csokis masszát sütőpapírral bélelt 18 cm átmérőjű tortaformába öntjük, majd a tetejére rákanalazzuk a kókuszos krémet, és kanállal kicsit átkeverjük, hogy márványos legyen a tészta. 180 fokos sütőben kb. 25-30 perc alatt készre sütjük.

Márványos sütemény

Hozzávalók 18 cm átmérőjű tortaformához, a csokis tésztához::

  • 2 evőkanál liszt
  • 5 dkg cukor
  • 1 db tojás
  • 0,5 dl olaj
  • 3 evőkanál tej
  • 5 dkg étcsokoládé
  • fél mokkáskanál sütőpor
  • 1 evőkanál kakaópor

A kókuszos tésztához::

  • 2 teáskanál cukor
  • 1 db tojás
  • 5 dkg vaníliás cukor
  • 10 dkg natúr joghurt
  • 6,5 dkg kókuszreszelék
Kategóriadesszert
Elkészítési idő50 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

Először elkészítjük a kókuszos tésztát: A tojást kikeverjük a cukrokkal, majd hozzáadjuk a natúr joghurtot és a kókuszreszeléket, és összekeverjük. Ha kész, félretesszük. A csokoládés tésztához a tojást felverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az étolajat és a tejet, összekeverjük, majd beleszitáljuk a lisztet és hozzáadjuk a sütőport és a kakaóport is. Elkeverjük, majd végül belereszeljük az étcsokoládét, és azt is elkeverjük.

A csokis masszát sütőpapírral bélelt 18 cm átmérőjű tortaformába öntjük, majd a tetejére rákanalazzuk a kókuszos krémet, és kanállal kicsit átkeverjük, hogy márványos legyen a tészta. 180 fokos sütőben kb. 25-30 perc alatt készre sütjük. 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top