nlc.hu
Gasztro
Nem a sajtburesz Kenderesi Tamás kedvenc étele

Nem a sajtburesz Kenderesi Tamás kedvenc étele

Az olimpiai bronzérmes úszó még pihenőjét tartja, de jövő héten ismét edzésbe áll. Azt is elárulta, mit szeret legszívesebben enni.

Sportos családból származik Kenderesi Tamás. A riói olimpia bronzérmese ötéves korában kezdett el úszni, édesanyja hatására, aztán öccse is követte a medencében.

“Nagypapám magasugró, apa súlyemelő volt, anya pedig kosárlabdázott. Az volt az elvárás, hogy mi is sportoljunk, hiszen a mozgásra szükség van. Nem az volt a cél, hogy élsportolók legyünk, de mindenki komolyan veszi, amit csinál. A nagyobbik öcsém, Loránd is úszik, egy klubban versenyzünk, és idén második helyen végzett a serdülő bajnokságon. A kisebbik testvérem, Péter 11 éves, és dzsúdózik” – mondta a 19 éves úszó.

Az ifjúsági olimpiai bajnok arról is beszélt, hogy Rio után egy hosszabb pihenőt tart, csak jövő hétfőn kezdi el az edzéseket.

Nem a sajtburesz Kenderesi Tamás kedvenc étele

“Fizikálisan és mentálisan is fontos a feltöltődés. A pihenés során ki kellett zárni az úszást, hogy újult erővel kezdhessem el a megterhelő edzéseket” – tette hozzá.

Céljai változatlanok: jövőre világbajnok akar lenni Budapesten, 2020-ben pedig olimpiai aranyéremre vágyik Tokióban, hiszen úgy érzi, még nem ért fel a csúcsra.

Az olimpián sokak szívébe belopta magát közvetlenségével és lazaságával, ám nem volt mindig ilyen.

“Korábban visszafogottabb voltam, szűkszavú, úgy gondoltam, miért dumáljak feleslegesen, de aztán ez megváltozott. Ez a lazaság az olimpián is segített, hogy ne váljak görcsössé” – fejtette ki az úszó.

Azt is elárulta, hogy nem az elhíresült sajtburger a kedvence, bár az olimpiáról hazatérve többször is evett már, hanem inkább a spagettit és hétvégente a pörköltet részesíti előnyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top