nlc.hu
Gasztro
8 szuper torta, amit imádni fog a családod

8 szuper torta, amit imádni fog a családod

Tortát nemcsak kapni jó, de adni is! Megvehetjük persze a cukrászdában, de annyival jobb saját készítésű tortával meglepni az ünnepeltet, hogy megér minden fáradtságot. 8 klassz tortareceptet hoztunk, és garantáljuk, hogy akármelyiket is sütitek meg, nagy örömöt fogtok szerezni vele.

Egyszer kell rászánni magunkat és belevágni a tortasütésbe, aztán már nem lesz megállás. Először érdemes egyszerűbb süteményekből tortát varázsolni, aztán ha az egyszintes torták már megvoltak, jöhetnek a saját tésztából saját krémmel készített emeletes torták, majd akár a bonyolultabb, pepecselősebb, speciális technikákat is igénylők. Ha szépen, fokozatosan haladunk és nem próbálunk egyből háromszintes Mancs őrjáratos tortát kreálni fondantból, akkor garantált a siker. Pár torta után pedig meglesz az a néhány alap tészta- és krémrecept, amiből már magabiztosan tudunk majd különféle tortákat készíteni. 

Banános-mandulás csokitorta

Tészta:

  • 25 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 8 dkg cukor
  • 5 db tojás
  • fél tasak sütőpor
  • 1,5 evőkanál cukrozatlan kakaópor
  • 3 evőkanál amaretto likőr

Hab:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 3 dl habtejszín
  • 1-2 evőkanál porcukor

Töltelék:

  • 1-2 db banán

Forma kikenés:

  • kikenéshez vaj
  • kikenéshez kakaópor

Tetejére:

  • 5 dkg szeletelt mandula
Kategóriadesszert
Elkészítési idő60 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

A puha vajat habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojásokat és a likőrt, és kikeverjük. A lisztet elegyítjük a sütőporral és a cukrozatlan kakaóporral, ezután a tojásos keverékhez öntjük. Összekeverjük, és a kész massza felét kivajazott, kakaóporral körbehintett 18 cm átmérőjű formába öntjük. 180 fokon 20-25 perc alatt készre sütjük, majd ugyanígy járunk el a massza másik felével, azt is megsütjük. A kész süteményeket félretesszük hűlni. Közben száraz serpenyőbe szórjuk a szeletelt mandulát és közepes lángon, sűrűn rázogatva 5-10 perc alatt megpirítjuk. 

 

Ha teljesen kihűltek a tortalapok, elkészítjük a csokis habot. A csokoládét apróra vágjuk, a porcukrot a tejszínhez adjuk és felverjük. A porcukros tejszínhabhoz óvatosan hozzákeverjük az apróra vágott csokoládét. A banánokat felszeleteljük. Tortatálra vagy tálcára helyezzük az egyik tortalapot, ráhelyezzük a banánszeleteket, és rákanalazzuk a csokis-tejszínhab felét. Elegyengetjük, majd óvatosan ráhelyezzük a másik tortalapot, annak a tetejét is kirakjuk banánszeletekkel, rákenjük a maradék csokis tejszínhabot, és a tetejét megszórjuk a pirított, szeletelt mandulával. Tálalásig hűtőben, illetve hűvös helyen tároljuk.

 

Citromkrémes máktorta

Hozzávalók 18 cm átmérőjű tortához:

  • 15 dkg liszt
  • 8 dkg cukor
  • 2 db tojás
  • 3 dkg darált mák
  • 10 dkg vaj
  • 2 evőkanál natúr joghurt
  • 2 evőkanál citrom leve
  • 2 db citrom reszelt héja
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 db narancs reszelt héja

A citromkrémhez (ennek a mennyiségnek kb. az ¼-ére lesz szükségünk):

  • 10 dkg cukor
  • 2 db tojás
  • 5 dkg vaj
  • 2 db citrom leve
  • 2 db citrom reszelt héja

A mákos tejszínhabhoz:

  • 1 dl habtejszín
  • 2 evőkanál darált mák
  • 2 evőkanál porcukor
Kategóriadesszert
Elkészítési idő70 perc
Nehézségi szintnehéz

Elkészítés

A sütőt előmelegítjük 160 fokra, és előkészítünk egy 18 cm átmérőjű tortaformát, amit kivajazunk, kilisztezünk. A vajat megolvasztjuk és habosra keverjük a cukorral és a tojásokkal, majd hozzáadjuk a narancs- és citromhéjat, a citromlevet és a joghurtot is. Hozzákeverjük a lisztet, a sütőport és a mákot, majd a kész masszát a sütőformába öntjük és 35-40 percig sütjük. Ha kész, hűlni hagyjuk. Közben elkészítjük a citromkrémet: a vajat egy lábasban megolvasztjuk, hozzáadjuk a cukrot, a citromok reszelt héját és kifacsart levét, és közepes lángon addig melegítjük, míg a cukor teljesen el nem olvad. Ha elolvadt, lehúzzuk a tűzhelyről és hűlni hagyjuk. Ha langyosra hűlt, hozzáadjuk az enyhén elhabart tojásokat, és folyamatos kevergetés mellett, alacsony lángon 10-15 perc alatt sima, sűrű krémmé főzzük. Ha elkészült, hűlni hagyjuk. A mákos tejszínhabhoz a darált mákot és a porcukrot összekeverjük, majd a kemény habbá vert tejszínhez adjuk. A kihűlt torta tetejét megkenjük a citromkrémmel (a maradékot félretesszük, és bonbonokhoz, kekszekhez, fagylaltokhoz kínáljuk), majd elegyengetjük rajta a mákos tejszínhabot, és tálalásig hűvös helyen tároljuk.  

 

Bögrés kókusztorta

Hozzávalók (mérő: 2 dl-es bögre):

  • fél bögre cukor
  • fél bögre kókuszreszelék
  • 2 tojás
  • fél bögre olvasztott vaj
  • 1 mk. sütőpor
  • 1 bögre búzaliszt

Hozzávalók a tetejére:

  • 1 bögre kókuszchips vagy kókuszreszelék
  • fél bögre főzött citromkrém vagy narancslekvár
Kategóriadesszert
Elkészítési idő50 perc
Nehézségi szintkönnyű

Elkészítés

A tojásokat habosra keverjük a cukorral és az olvasztott vajjal, majd fokozatosan hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet és a kókuszreszeléket. Összedolgozzuk, és egy kivajazott, kilisztezett 18 cm átmérőjű tortaformába egyengetjük.

180 fokos sütőben kb. 20-25 percig sütjük. Ha kész, hűlni hagyjuk.

A kihűlt sütemény tetejét (és ízlés szerint az oldalát is) megkenjük a citromkrémmel/lekvárral és rászórjuk a kókuszchipset/reszeléket.

 

Brownie torta fehér csoki ganache-zsal

Hozzávalók egy 24 cm átmérőjű tortaformához:

  • 17 dkg cukor
  • fél dl habtejszín
  • 10 dkg fehér csokoládé
  • 17 dkg búzaliszt
  • 1 evőkanál házi vagy 1 tasak bolti vaníliás cukor
  • 17 dkg étcsokoládé
  • 17 dkg vaj
  • 3 db tojás
  • 1 csipet só
  • 10 dkg eper
Kategóriadesszert
Elkészítési idő80 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

A vajat a csokival megolvasztjuk. Ehhez használhatjuk a mikrohullámú sütőt, vagy egy kis edényben is olvaszthatjuk, de akkor folyamatosan kevergetnünk kell. Ha kész, hagyjuk hűlni, és addig összeállítjuk a tészta alapját.

A tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük egy robotgép segítségével.

A tojásos masszához keverjük a langyosra hűlt, folyós csokit, majd a lisztet és a csipet sót. Nem kell sokáig keverni, csak amíg elkeverednek a hozzávalók. A masszát egy sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük. Szépen egyengessük el a tetejét, hogy ne púposodjon fel sütés közben. A brownie tortát 180 fokon 25-30 percig sütjük, majd hagyjuk teljesen kihűlni. (Akár előző nap is elkészíthetjük.)

Elkészítjük a ganache-t is: a cél az, hogy a csokiganache enyhén megszilárduljon a torta tetején, de még vágható maradjon. A csokoládét apró kockákra vágjuk, és egy tálba tesszük. A tejszínt egy edényben feltesszük a tűzre, de amint forrni kezdene, levesszük, és a csokoládéra öntjük. Egy spatulával kevergetjük, amíg fényes, homogén krémet nem kapunk. Fél órára hűtőbe tesszük.

Amikor a fehér csoki ganache elérte a kellő állagot a hűtőben, a krémet a torta tetejére kenjük. Lehet, hogy egy picit lefolyik a torta oldalán, ezért ezt a műveletet már a tortatálon, tálaló tányéron végezzük el.

Az epreket megmossuk, papírtörlővel megszárítjuk, majd elhelyezzük a torta közepén.

TIPP: Tovább csinosíthatjuk a tortát, ha az epreket is csokiba mártjuk, vegyesen ét- és fehér csokoládéba.

A receptet Kapusi Gerti, a Sütit akarok bloggere készítette.

 

 

Amarettós sajttorta

Hozzávalók:

  • 1 evőkanál cukor
  • 2 teáskanál (olvasztott) vaj
  • 2/3 csésze amaretto keksz

Töltelék:

  • 1 teáskanál liszt
  • 2/3 csésze cukor
  • 2 db tojás
  • 500 g krémsajt
  • 3/4 teáskanál mandulaaroma
Kategóriadesszert
Elkészítési idő60 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

A kekszet összekeverjük az olvasztott vajjal és a cukorral, majd alaposan belenyomkodjuk egy kapcsos tortaforma aljába. 180 fokos sütőben 5-6 percig sütjük, közben elkészítjük a tölteléket: 

A krémsajtot a liszttel elkeverjük. A tojásokat a cukorral fehéredésig verjük, majd hozzákeverjük a lisztes krémsajthoz, és végül mehet hozzá a mandulaaroma. A masszát ráöntjük a tésztára és 180 fokos sütőben 35-40 perc alatt készre sütjük, akkor jó, ha krém már nem folyós. Hűtőben 3-4 óra alatt készre hűtjük. 

 

Citromtorta

Hozzávalók a tésztához:

  • 30 dkg liszt
  • 10 dkg cukor
  • 1 db tojás
  • 20 dkg hideg vaj

A töltelékhez:

  • 7 dkg cukor
  • 3 db tojás
  • 1 dl tejszín
  • 2 db citrom
Kategóriadesszert
Elkészítési idő80 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

1. Elkészítjük a linzertésztát: a cukrot összekeverjük a liszttel és elmorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk a tojást és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Ha kész, cipót formázunk belőle és folpackba csomagolva hűtőbe tesszük minimum 30 percre.

2. Ha letelt az idő, elővesszük a tésztát a hűtőből, és lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk (3-5 mm vastagságúra). A 18-as tortaformához a megadott tésztamennyiség kb. felére, 2/3 részére lesz szükség. A többit kekszként is kisüthetjük, vagy eltehetjük a hűtőbe/mélyhűtőbe, és felhasználhatjuk majd egy másik sütihez.

3. A tésztát kinyújtjuk és a tortaformába tesszük úgy, hogy oldala is legyen. Megszurkáljuk az alját villával, majd sütőpapírt helyezünk rá és pitesúlyt vagy szárazbabot öntünk rá, hogy sütés közben ne púposodjon fel a tésztánk.

4. Előmelegítjük a sütőt 160 fokra és 10 percig sütjük a tésztát a pitesúllyal együtt, majd eltávolítjuk a pitesúlyt és a sütőpapírt és további 10 percig sütjük.

5. Közben elkészítjük a tölteléket: A tojásokat kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tejszínt (csak simán, nem kell felverni), a citromok reszelt héját és levét és alaposan összekeverjük.

6. Ha a tészta elősütésével megvagyunk, letelt a 10+10 perc, akkor beleöntjük a tölteléket és 180 fokon sütjük kb. 30-35 percig, amíg a krém megszilárdul, majd hagyjuk kihűlni.

 

Flódni-guba torta

Hozzávalók (18 cm átmérőjű tortaformához):

  • 4 + 5 dkg cukor
  • 5-6 evőkanál szilvalekvár
  • 5 + 5 dkg porcukor
  • 3 db alma
  • 7 dkg darált mák
  • 1 dl habtejszín
  • 7 dkg darált dió
  • késhegynyi fahéj
  • 2 dl tej
  • 1+1 dl fehérbor
  • 10 dkg mazsola
  • 4 db kifli
Kategóriadesszert
Elkészítési idő50 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

A kifliket kb. 1×1 cm-es kockákra vágjuk. A tejet és a tejszínt a cukorral felforraljuk, majd lehúzzuk a tűzről és hűlni hagyjuk. Hozzáöntjük a fehérbort, majd az egészet ráöntjük a kiflikockákra. Néhány percig állni hagyjuk, közben egy tálban elkeverjük a darált mákot a porcukorral, egy másik tálban pedig a darált diót a porcukorral. A kiflikockák felét összeforgatjuk a porcukros dióval, beleszórjuk a mazsola felét és 18 cm átmérőjű, sütőpapírral bélelt tortaformába adagoljuk. A maradék kiflit összeforgatjuk a porcukros mákkal, beleszórjuk a maradék mazsolát és egy másik sütőpapírral bélelt 18 cm átmérőjű tortaformába egyengetjük. 190 fokos sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük a két gubatortánkat, majd hűlni hagyjuk.  Közben elkészítjük az almás tölteléket: Az almákat meghámozzuk és lereszeljük, majd egy lábasba öntjük, megszórjuk a cukorral, a fahéjjal, és hozzáadjuk a fehérbort. Közepes lángon megpároljuk, majd lehúzzuk a tűzhelyről és hűlni hagyjuk. Ha sok a leve, lecsepegtetjük.   Ha minden kihűlt, összeállítjuk a tortát. Alulra kerül a mákosguba-tortalap, ezt megkenjük a szilvalekvárral, majd elterítjük rajta az almát és ráhelyezzük a diósguba-tortalapot.

 

Sacher torta

Hozzávalók 18 cm átmérőjű tortaformához:

  • 5,5 dkg liszt
  • 5 dkg cukor
  • 3 db, kettéválasztva tojás
  • 7 dkg vaj
  • 7 dkg étcsokoládé
  • 1,5 dkg kakaópor
  • 20 dkg sárgabaracklekvár

Csokimáz:

  • 15 g cukor
  • 100 g étcsokoládé
  • 100 g habtejszín
  • 15 g méz
Kategóriadesszert
Elkészítési idő60 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

Előmelegítjük a sütőt 160 fokra, kivajazunk és kakaóporral hintünk körbe egy 18 cm átmérőjű tortaformát. Az étcsokit megolvasztjuk, és félretesszük hűlni. A vajat megolvasztjuk, és habosra keverjük a cukorral és a tojások sárgájával, majd fokozatosan hozzákeverjük az olvasztott csokit is. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és óvatosan, vigyázva, hogy a hab ne nagyon törjön, összekeverjük a csokis tál tartalmával. Végül hozzáadjuk a lisztet és a kakaóport, majd elkeverjük. A masszát a tortaformába öntjük és 30 percig sütjük. Ha kész, félretesszük hűlni.

Előmelegítjük a sütőt 160 fokra, kivajazunk és kakaóporral hintünk körbe egy 18 cm átmérőjű tortaformát. Az étcsokit megolvasztjuk, és félretesszük hűlni. A vajat megolvasztjuk, és habosra keverjük a cukorral és a tojások sárgájával, majd fokozatosan hozzákeverjük az olvasztott csokit is. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és óvatosan, vigyázva, hogy a hab ne nagyon törjön, összekeverjük a csokis tál tartalmával. Végül hozzáadjuk a lisztet és a kakaóport, majd elkeverjük. A masszát a tortaformába öntjük és 30 percig sütjük. Ha kész, félretesszük hűlni.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top