Ebből a 4 csillagjegyből lesz a legszuperebb barátnő

nlc | 2019. Január 23.
A csillagjegyünk arról is árulkodik, hogyan állunk helyt a párkapcsolatban. Ebből a négy csillagjegyből például alapvető személyiségjegyeiknek köszönhetően valószínűséggel tökéletes társ és a legszuperebb barátnő válik. Te is köztük vagy? Esetleg a párod?

A Halak barátnő

A Halak nő elvárja, hogy meghódítsák, hiszen félénk természete miatt nem fogja megtenni az első lépést. Ezt követően azonban virágként nyílik meg a párkapcsolatban. Nincs nála megértőbb és támogatóbb társ. Párja valódi sziklaként számíthat rá, akár egy életen át.

A Nyilas barátnő

A Nyilas nő magával szemben nagyon kritikus, párjával viszont épp az ellenkezője: ünnepli és isteníti a szerelmét. Mindig tudja, hogyan derítse őt jókedvre, és hogyan öntsön lelket belé, amikor épp rosszabb napjait éli. Az unalom a Nyilas nő mellett ismeretlen fogalom, a jó adag szenvedély ugyanakkor garantált. 

A Mérleg barátnő

Az egyensúlyra törekvő Mérleg nő nem csak a saját, a partnere jólétét is mindig szem előtt tartja, sőt sokszor maga elé is helyezi a szerelme igényeit is. Emellett kedves, törődő, támogató természet. Nagyon társaságkedvelő és nyitott, igyekszik a párját is mindenkor bevonni a társaságába. Egy dolgot azonban nem tud elviselni, ez pedig a féltékenység.

A Bak barátnő

A Bak nő nagyon domináns típus az életben és a párkapcsolatában is. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy a párkapcsolat a lehető legnagyszerűbben működjön. Minden porcikájával hűséges marad, mindenkor megvédi és kitart a szerelme mellett. Ő az, aki tűzön-vízen át védi és óvja a párkapcsolatát. Nem véletlenül ő az egyik legkülönlegesebb barátnő.

herway

Exit mobile version