nlc.hu
Horoszkóp
Új fejezet kezdődik a Halak életében 2020-ban

Új fejezet kezdődik a Halak életében 2020-ban

A Halak talán már évek óta vár, hogy változás, fordulat történjen az életében. 2020-ban a bolygók különleges lehetőségeket jeleznek neki. A horoszkóp szerint idén végre maga mögött hagyja a múltat, és új fejezet kezdődik az életében.

Ahol mások befejezik, a Halak ott kezdi 2020-ban. Talán már hosszú évek óta vár arra a változásra, amire 2020-ban végre sor kerül. 2012 februárjában lépett uralkodó bolygója, a Neptunusz a Halak jelébe, s azóta nem mondhatni, hogy igazán egyszerű lenne az élete. A bolygó ugyan támogatja őt, de mégis gyakran érezhette, hogy elveszítette a vonzerejét, a lelkesedését. Idén mindent visszaszerezhet, amit igazán fontosnak tart az életében.

A Halak átalakítja az életét 2020-ban

Halak jegyűként valójában folyamatosan alakítod az életedet, épp úgy, ahogyan a víz tölti ki a különböző formákat. 2020-ban a Neptunusz mellett másik uralkodó bolygód, a Jupiter is támogat téged. Nagyon pozitív fényszögbe kerül egymással a két bolygó, ami lehetőséget teremt, hogy megtaláld a valódi helyedet a világban. Valójában bárhová is csatlakozol, legyen ez politika, hit, vallás, eszme vagy bármilyen más közös érdek és közösség, de lehet ez a saját családod is, megtalálod azt a csoportot, amelyik igazán közel áll a szívedhez.

Ha családban, párkapcsolatban élsz, az Ikrekben járó Vénusznak köszönhetően áprilistól különösen fontossá válik az otthonod, a magánéleted. A szüleiddel, a nagyobb családdal is egyre több időt töltesz együtt, s vágysz a közös beszélgetésekre is. Halak jegyűként közben ráébredsz arra is, hogy a másoknak adott minőségi időt valójában magadtól vonod meg. Ez a kettős érzés késztet arra, hogy átalakítsd az életedet. Kihívást jelent majd lazítani a családi kötelékeken, de csak így tudhatod meg, ki is vagy valójában.

Nagyot változik a Halak élete 2020-ban a horoszkóp szerint (fotó: Pixabay)

A Halak egyre magabiztosabb és határozottabb lesz 2020-ban

Szerencsére a Mars bolygó a Halak jelébe lép május 13-án, amelynek köszönhetően egyre magabiztosabban és határozottabban állsz ki a saját véleményed, céljaid mellett. Egyre tisztábban látod magadat, a lehetőségeidet, a képességeidet is, nem mellesleg azt is, aki te egyáltalán nem vagy. Végre mered feszegetni a határaidat is, s ki mersz lépni a komfortzónádból. S végre eljön az idő, amikor nemet tudsz mondani mindarra, amit eddig sosem mertél visszautasítani. Ez óriási előrelépés lesz az életedben. Nem kell félned, hogy nemet mondasz a többieknek, hiszen pontosan ettől érzel könnyebbséget és örömet, egyúttal erősebbé is válsz, és egyre inkább csak arra mondasz igent, amit igazán meg akarsz tenni önmagadért.

Az év utolsó részében komoly és nagyon mély felismeréseket teszel. A bolygók ugyanis támogatnak téged, hogy elhidd, mennyire értékes és nagyszerű ember vagy. Az intuíciód bámulatosan működik, figyelj a belső hangokra, hiszen nagyon sokat segítenek neked. Egyre inkább hiszel magadban, a törekvéseidben, céljaidban, s végre pontosan tudni fogod, merre is haladj a sorsod útján.

Megérinti a szerelem a Halak lelkét

A szerelem, a szépség bolygója, a Vénusz a Halakban jár január 13. óta, erősítve a vonzerődet, a kisugárzásodat. Január 27-én együtt áll a Neptunusz bolygóval, ami különleges lehetőséget hoz számodra, ha még keresed a párodat. A szerelem megérinti a lelkedet, s a találkozásból hosszú távú párkapcsolat is szövődhet. Váratlan lehetőséget jeleznek a bolygók március elejére is, szóval, ha még aktuális a társkeresés, érdemes ekkor is nyitott szemmel és szívvel járnod. S valójában a tavasz második fele és a nyár is számos izgalmas élményt, érzelmet tartogat neked. Csak rajtad múlik, hogy igaz szerelemre találsz-e.

Összességében 2020 különleges év lesz számodra. Ismét felébred az empátiád, amelynek köszönhetően megtalálod a közös hangot, a kapcsolatot a környezeteddel. A legjobbat hozhatod ki magadból, s megvalósíthatod végre azt, amire a szíved mélyén vágysz.

(via astrology)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top