Horoszkóp

Ezek a csillagjegyek magas lóról beszélnek

Ezek a csillagjegy bizony hajlamosak lehetnek lenézni, semmibe venni a többieket. A horoszkóp szerint néha igencsak elszalad velük a ló, s ilyenkor úgy érzik, bármit megengedhetnek maguknak. Vajon te is köztük vagy?

Előfordulhat, hogy olyan emberrel találkozol, aki egyszerűen mindenben és mindenkiben hibát keres és talál, megállás nélkül ítélkezik, és bár kétségtelenül igazat mond, kritikája meglehetősen bántó és fájó. Könnyen lehet, hogy még a közvetlen környezete sem ért egyet a viselkedésével, mégsem igazán tehetnek ellene semmit.

A horoszkóp szerint ezek a csillagjegyek hajlamosak a leginkább – szerencsére inkább csak a rosszabb napjaikon – lenézni a többieket, és a kelleténél is erősebb hangot is adni a véleményüknek. Ilyenkor tényleg magas lóról beszélhetnek…

1. A Mérleg

A diplomatikus Mérlegről nem könnyű elhinni, hogy rossz napjain ő sem valami kedves. Sőt, ilyenkor még az is megeshet, hogy átejti a többieket. Ügyesen leplezi, hogy a beszélgetés, a csevegés közben, valójában teszteli, méricskéli, mérlegre teszi a másik embert. És ha beszélgetőpartnere könnyűnek találtatik, nagyon nehezen vagy talán sosem érdemli ki a Mérleg róla alkotott jó véleményét. Persze azért akad, aki megfelel az amúgy igen magasra helyezett elvárásainak.

2. A Bika

A Bika is nagyon szerethető csillagjegy. Néha mégis úgy éli meg lázadó hajlamát, hogy könyörület és türelmi idő nélkül szólja le a többieket maga körül. Nem kímél senkit sem, s kíméletlenül el is mondja a véleményét annak, aki nem tetszik neki. Valójában akkor beszél magas lóról, amikor a környezete megkérdőjelezi a hozzáértését, a képességét. Ilyenkor aztán ki is derül, hogy mennyire karakán a véleménye.

Ezek a csillagjegyek néha hajlamosak lehetnek magas lóról beszélni a többiekkel (fotó: Getty)

3. Az Oroszlán

Lássuk be, az Oroszlán hajlamos azt gondolni, hogy ő a király, vagy a királynő, s épp ezért mindenki fölött áll. Természetéből adódóan hajlamos előkelőbbnek, többnek gondolni magát másoknál, ráadásul elvárja, hogy mindenki a kegyeit keresse és egyetértsen vele. Ha nem így tesznek, pillanatok alatt lemossa őket. Magas lóról beszél, és arra számít, hogy „hódító tábornokként” majd nem mondanak neki ellent a többiek.

4. A Kos

Szerencsére mindig akad egy Kos, aki a neurotikus és narcisztikus viselkedés bármelyik árnyalatát képes felmutatni. Nagyon könnyen ítélkezik mások fölött, s néha a sznobságra is hajlamos lehet. Valójában mindezt azért teszi, hogy megóvja magát a kudarctól. Úgy érzi, ha nem kellően kemény és határozott, nevetség tárgya lesz. Mindig a tökéletes helyzeteket és embereket választja, emiatt ugyanakkor hamar egyedül találhatja magát.

5. A Rák

A Rák örömmel játssza a jogos népharag kimondóját. S amikor kendőzetlenül mondja el a véleményét, egyszerre látszik érzékenynek és karizmatikusnak. Valójában manipulálja a környezetét, hiszen az egész közösség haragjával csaphat le az „ellenségre”. Legjobban mégis az elismerő pillantásokat élvezi. Ha valakire nincs szüksége, azzal  egyáltalán nem türelmes, sőt könnyen át is gázol rajta. S ilyenkor azt is elfelejti, hogy alapból ő mégiscsak empatikus fajta.

(via your tango)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top