Horoszkóp

Ezeken a csillagjegyek nem könnyű eligazodni

Néhány csillagjegynek lehetetlen előre kiszámítani a viselkedését. Egyszer elragadóak, aztán meg teljesen kifordulnak magukból, s igencsak meghökkentően reagálnak bizonyos dolgokra. Vajon te is köztük vagy? A horoszkópból kiderül.

Ezek a csillagjegyek időként nagyon furcsán viselkednek. Érzelmi reakcióikat szinte lehetetlenség előre kiszámítani. Náluk sosem tudni, bizonyos helyzetekben hogyan reagálnak majd, szóval érdemes velük óvatosan bánni. Ami másnak egyértelmű, nekik egyáltalán nem az. Hajlamosak lehetnek belelovalni magukat olyasmibe is, ami előtt a többiek értetlenül állnak. S míg az egyik percben hihetetlenül kedvesek, figyelmesek, akikkel öröm az időt együtt tölteni, a következőben teljesen kifordulhatnak magukból, mintha valami démon szállta volna meg a lelküket. Valójában nagyszerű emberek, akikkel ugyanakkor mindig érdemes a kellő távolságot megtartani, és inkább a baráti jó kapcsolatra törekedni.

A Kos

Bármilyen furcsa, de a Kos hajlamos magába fojtani az érzéseit, pedig mindig bebizonyosodik, hogy ezt mennyire rosszul teszi. Az elfojtásból ugyanis mindig robbanás következik, s ilyenkor bizony elég ijesztően tud viselkedni. Őrjöng és dühöng, s jobb minél távolabb kerülni tőle. Amikor rossz napja van, vagy valaki felbosszantja, könnyen kiborulhat, és azonnal beleáll a vitákba is. Aztán, amikor jól kiordította magát, lehiggad, és újra a jobbik arcát mutatja.

Ezeken a csillagjegyeken nem könnyű eligazodni (Fotó: Pixabay)

A Bak

A Bak valójában túl ravasz ahhoz, hogy feltétel nélkül megbízzon az emberekben. Nagyon elszánt, semmi sem állíthatja meg, hogy elérje a céljait. Ezt akár megszállottságnak is lehet nála tekinteni. Ilyenkor mintha teljesen megzakkanna, mert semmi és senki sem érdekli, csak az, hogy véghez vigye, amit kigondolt. S addig nem is nyugszik, amíg célba nem ér. Aztán ahelyett, hogy fürdőzne a sikerben, máris keresi az újabb kihívást. Ezért tűnhet nyughatatlannak, pedig ő a megbízhatóság, a stabilitás szobra. 

A Nyilas

A Nyilas képtelen megülni egy helyben, s a gondolatai is gyakran össze-vissza cikáznak, amilyen néha jócskán összezavarja a többieket. Vad és kiszámíthatatlan; senki sem tudja, mi lesz a következő lépése. Nem könnyű őt követni, vakmerősége pedig olykor őrültségnek tűnhet. A saját útját járja, gyűlöli a korlátokat, s az elvárásoknak sem tud/akar megfelelni. A szabadságvágyán sem könnyű eligazodni, hiszen egyszerre akar elköteleződni és megélni a teljes függetlenséget.

A Skorpió

A Skorpió hajlamos mindig a legdrámaibb módon beállítani a dolgokat. Időnként a bolhából is elefántot kreál, s persze nem lehet meggyőzni, hogy csupán felnagyítja az adott helyzetet, s a valóság közel sem olyan tragikus, mint hiszi. Nála sosem tudni, mi lesz a következő lépés, mert míg ő mindenkiről mindent tudni akar, addig saját magához senkit sem enged olyan közel, hogy kiderülhessen, milyen is ő valójában.

(via awareness act)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top