Mikor kezdtél el írni?
Már az egyetem alatt is voltak szárnypróbálgatásaim, de leginkább a magam örömére írtam. Viszont Ady hatására hamar a fejembe vettem, hogy egyszer majd egy író felesége leszek. Az egyetemen összeismerkedtem a lányaim édesapjával, akinek először a versei voltak nagy hatással rám. Innentől kezdve azonban egyértelmű volt, hogy a férjem az író a családban, így nem is próbálkoztam mellette. Újságíró lettem, tehát az írás folytatódott, csak prózát nem írtam. Többfelé rádióztam, és női magazinokban most is jelennek meg novelláim.
Első regényed, a Feleséged története egy házasság szétbomlásáról szól – női szemszögből. Te is elváltál…
Akkor írtam, amikor vége lett az első házasságomnak. A trauma feldolgozását segítette ez a könyv, mint ahogy segíthet másoknak is. Egy olvasó írta épp, hogy szerette, merthogy nagyon nyersen fogalmazok, próbálok őszinte lenni, ami persze nem azt jelenti, hogy egy az egyben „saját magamat” írtam. Mindig igyekszem olyan megvilágításba helyezni a történéseket, ami nem megszokott, kicsit a tabukat feszegetni.
Pfliegel Dóra kislányával
A Tindertojásnál is felmerült bennem, hogy vajon ez nem a te saját történeted-e.
Valóban voltam fent a Tinderen a válás után, amikor még nem tudtam elköteleződni komolyabb kapcsolatban, és nyilván két gyerek után nagyon érdekelt – ez most nyersen fog hangozni –, hogy mennyit érek a húspiacon. Azt vártam, hogy a férfiak kicsit fel fogják nyomni az önbizalmamat, meg azt reméltem, hogy itt találok valakit. Miért ne lehetne egy férfi is pont hasonló helyzetben, mint én? Találkoztam is ilyennel, csak akkor én még nem voltam kész egy hosszú kapcsolatra. De meg is égettem magam, például egy férfival már jókat beszélgettünk, majd randiztunk, az is tök jól sikerült, aztán másnap írt egy hosszú levelet, hogy van felesége. Én annyira naivan és őszintén regisztráltam ezen az oldalon, már rögtön az elején mindenkinek félve bevallottam, hogy elvált édesanya vagyok két gyerekkel. Azt gondoltam, ezek csúnya stigmák, majd nem fognak velem szóba állni. Hát nem zavart senkit! Aztán egy idő után kezdtem rájönni, hogy aki ezen egy pillanatig sem gondolkodik el, az valószínűleg nem tervez komoly kapcsolatot. Aztán elkezdtem ezekről barátnőkkel beszélgetni, akik ijesztőbbnél ijesztőbb történetekkel jöttek. De a dolog másik oldala, hogy a színházrendező–dramaturg jó barátom, Tollár Mónika, akivel a Feleséged történetének színpadi adaptációját csináljuk, például a Tinderen ismerte meg idén májusban azt a férfit, akivel most közös életet, jövőt, házasságot, családot tervez. A másik ismerősöm pedig már boldog házas. Tehát szerintem ezt is a helyén kell kezelni. Csak sokan nem képesek erre, mert érzelmileg kiszolgáltatott helyzetben vannak, és a fél karukat odaadnák azért, hogy valaki egy kicsit szeresse őket.
Orbán Nóra párkapcsolati szakértő tanácsadóként segítette a könyv létrejöttét. Az ő kommentárjaiból idézünk: „Önmagában az, hogy online lehet ismerkedni, és viszonylag sok emberrel lehet találkozni ilyen fórumokon, nagy lehetőség, de óriási veszély is van mögötte. Nagyon sokan – akik nem találnak párt –, arra jutnak, hogy manapság már nem lehet ismerkedni. Azt gondolják, hogy nincs is más lehetőségük, s ezért nagyon könnyen kerülnek függésbe ezektől az oldalaktól. Volt olyan fiatal nő, aki azt mondta nekem, hogy »én már négy párkeresőn rajta vagyok, még ötre-hatra fel kéne mennem« – mondtam, hogy ne… Pont ez a görcsös akarás, ami belevihet veszélyes helyzetekbe, illetve megnehezíti a sikert, mert senkit nem találunk elég jónak. Pedig mindenhol, akár egy villamosmegállóban vagy egy lépcsőfordulóban is meg lehet ismerkedni valakivel. Ennek igenis megvan a romantikus realitása, csak nagyon sokan már nem néznek oda, hogy ki áll a villamosmegállóban, vagy ki fordul be a lépcsőn, mert éppen a Tindert nyomkodják.”
Tegyük fel: jó lelki állapotban vagy, kész egy egészséges párkapcsolatra. Hogyan lehet kiszűrni azokat, akik csak meg akarnak vezetni?
Személyes találkozót kell kérni. De nem három hét után, mire már belecsavarodunk érzelmileg az egészbe! Ha valaki azt mondja, hogy nem tud személyesen találkozni, mert elutazik és hasonlók, akkor viszont azt kell neki mondani: rendben, ha visszajöttél, találkozunk, addig viszont ne beszéljünk egymással.
Orbán Nóra: „Speciális eset, amikor a felek nem találkoznak. Ilyenkor egy magunkba épített, hajszolt valóságot építünk fel a másikról, és annyira bevonódunk már, hogy a későbbi személyes találkozás sem tudja felül írni a képzelteket. Nem látjuk a valóságos embert, és olyan dolgokat is elfogadunk, amiket különben nem tennénk. Már az sem zavar, hogy a másiknak van egy felesége vagy férje vagy hogy olyan történeteket mesél, amik nehezen hihetők. Mindenkinek azt mondanám, aki álságos kapcsolatban él, hogy nézzen szembe a valósággal és változtassa meg.”
Végül is mi volt a közvetlen kiváltó oka annak, hogy megírtad ezt a könyvet?
A regényben leírt konkrét történet egy nagyon jó barátnőmmel történt meg, és láttam, hogy mit okozott nála, hogyan omlott össze, majdnem tönkrement bele. És végignéztem azt is, hogyan próbál felépülni ebből.
Két szálon fut a történet – egy női és egy férfi szemszögből rajzolódik ki egyes szám első személyben mesélve a két karakter élete, előélete. Az olvasónak az a benyomása, hogy két – papíron – egymáshoz illő ember közeledik egymáshoz.
Van olyan, hogy az ember addig gyártogatja a saját valóságát, míg el nem hiszi, és elkezd annak megfelelően szerepelni. A férfi karakterem kicsit olyannak adja magát elő, mint amilyen régen az „ideális formájában” volt: érzékeny, nagyon művelt pasas. Ahhoz, hogy vonzza a nőket, vonzónak is kell lennie. Ha lehántjuk róla az életkort és a külsőségeket, őrá lehet vágyni, vele lehet tervezni. Volt, amikor fent volt, csak aztán a hosszú évtizedek alatt hozott rossz döntéseket, meg kamaszkorában érte egy csomó olyan trauma, ami aztán rányomta bélyegét a későbbi viselkedésére, a sérüléseit vitte tovább.
Fotó: Huszár Boglárka
Az egész viselkedése egy nagy hazugság mégis.
Persze hogy hazugság, de az a kérdés, hogy mibe szeretett bele a főhősnőnk. A gondolatmenetébe? Vagy abba, hogy figyelnek rá? Vagy ahogy szexuálisan meg tudja szólaltatni – egy olyan nőt, akinek ez hiányzott az életéből? Ez az ijesztő. Nem feltétlenül az, hogy hazudik, hanem az, hogy személyes találkozás nélkül is létre tud jönni valami nagyon intim dolog.
Orbán Nóra: „Aki függésbe akar hozni mást, annak arra az érzésre van szüksége, hogy őt valaki isteníti, hogy ő hatással tud lenni valakire. Egyszer jött hozzám egy fiatal nő, teljesen össze volt törve. Azt hitte, hogy megtalálta az igazit: annyira tökéletes volt, a pasinak minden mondata az volt, amit ő hallani akart, ezért már a második alkalommal azt érezte: itt nincs mire várni, odaadta magát, és harmadik alkalom már nem volt. Ez elég gyakori: az illető eljátssza, amit a másik szeretne, és a másik egyszerűen nem tudja elengedni, mert egyrészt nem lát több esélyt, másrészt meg azt gondolja, hogy ő rontott el valamit. Elkezd pedálozni, hátha vissza tudja szerezni az illetőt. Simán megtörténhet az is, hogy diplomás, intelligens nőkről akár igen magas összegeket lehúznak, mert hát miért is lennének bizalmatlanok az »igazival«.”
Ijesztő, hogy az a nő, aki bízik ebben az emberben, az őrületig rácsavarodik. Még egy szexuális aktus is létrejön közöttük virtuálisan. Ahogy a Szerelemre kattintva című francia filmben – aminek a főszerepét Juliette Binoche alakítja – is lepereg ez előttünk.
Elképesztő! A Szerelemre kattintva című filmben az érdekes csavar az volt, hogy ott egy idősebb nő a bántalmazó. Bár ezt is olyan nehéz megmondani, hogy ezekben a sztorikban ki a bántalmazó, és ki az áldozat. Valójában mindkét fél áldozat is. Nekem is volt a Tinderen egy fiatalabb udvarlóm, és pont eszembe jutott a filmmel kapcsolatban, hogy az a pasi azért volt belém habarodva, mert velem lehetett komoly témákról beszélgetni, hogy jól reagáltam le szitukat, nem hisztiztem, mint a vele egykorú lányok nagy része, és felnőtt emberként tudtam kezelni őt. Aztán írtam neki, hogy te 26 vagy, én 36, van két gyerekem, semmi esélye ennek az egésznek, nem akarom az idődet rabolni. Kicsit bele is betegedett… És ha már film és szexualitás: van egy régebbi sci-fi, A pusztító című, ami a jövőben játszódik. A férfi a múltból jön, hibernálják, felébresztik, és szerelmes lesz egy nőbe, aki már a jövőben született. Szeretkeznének, mire a nő mondja, hogy már évtizedek óta nem így megy ez: azért, hogy ne kapják el a szexuális betegségeket, már nincsen testi érintkezés. De úgy lehet, hogy felvesznek valami kütyüt a fejükre, és csupán gondolnak arra, hogy ki mit csinál. Most valahol ezt éljük. A bárki számára elérhető szexoldalak és a fiatalok között népszerű szexting a mindennapi szexkultúránk része. Tíz évvel ezelőtti sztori, még az öcsém mesélte, mikor kint élt Franciaországban, hogy sok fiatal párnál az a gyakorlat, hogy ülnek egy kanapén, pornót bámulnak, maszturbálnak, és néha egymásra néznek… Nehogy teherbe essen a nő, nyilván ez a félelem is bennük van. Teljes szélsőségek vannak már… egyrészt nem érünk egymáshoz, másrészt meg elmegyünk gruppenbe, és malacnak öltözünk. Nézzük meg a Keserű méz című filmet, ott is mindenféle extrém dolgok kellenek már, hogy a pár felhúzza egymást.
A filmről
Idén jött ki a Szerelemre kattintva című francia romantikus dráma. A filmben a Juliette Binoche által megformált, ötvenes évei elején járó Claire új Facebook-profilt hoz létre magának, és megteremti a 24 éves Clarát, amiből kínos, bonyolult helyzetek adódnak. A film rendezője Safy Nebbou, aki így beszélt a filmről: „Camille Laurens Femina-díjas francia írónő azonos című regénye három éve jelent meg Franciaországban. Még a megjelenése előtt megkaptam a kiadótól, és rögtön, ahogy elkezdtem olvasni, éreztem, hogy jó film születhet belőle. Izgalmas, mai probléma, hogy a közösségi háló miket tesz lehetővé, jelen esetben azt, hogy egy idősebb nő egy fiatalabb bőrébe bújjon. A Veszedelmes viszonyok című, a 18. században játszódó regényben is látunk hasonlót, csak ott leveleken keresztül kommunikálnak a szereplők. Alfred Hitchcock Szédülése is eszembe jutott, hiszen ez a történet is egy thriller, amelyben azt gondolhatjuk, hogy a főhősnő megőrült. A thrillerszerűség már attól létrejön, hogy a főszereplő egy másik nő bőrébe bújik, és ezt a nézők tudják, viszont a többiek szemében ártatlan. A filmet úgy alkottam meg, hogy tele legyen fordulatokkal. Egy ponton már a néző sem tudja, hogy mi az igazság, és mi az, ami csak a virtuális világban történik, vagy a fantáziában. Már a forgatókönyv írásakor Juliette Binoche-ra gondoltam, és neki rögtön nagy kedve lett a szerephez. Az ő alakítása viszi a filmet, gyönyörű, ahogy az ötvenvalahány éves Claire-ből átváltozik a 24 éves Clarává. De szerintem rajta kívül a történet is »viszi« a filmet – ez a modern magányról és a lehetetlen szerelemről szóló sztori.”
A szeretet ki tudná ezt váltani, de itt szó nincs ilyenről.
Sérült emberekről beszélünk. Attól is függ, hogy milyen fokú a sérülése valakinek, hogy kezd-e vele valamit. Itt ugye több iskola van. Van, aki azt mondja, hogy a múltat egyáltalán nem kell bolygatni, hanem építkezzünk, és ne nézzünk hátra. Én azt gondolom, ha nem rágódunk a múlton, a múlt majd rágódik rajtunk. Szoktam a saját szexualitásomon is gondolkodni, mert ilyen témákkal dolgozom, és mert van két lányom – 9 és 6 évesek – és egy 4 hónapos fiam, tehát felelős vagyok azért, hogy nekik mit fogok mutatni. Nagyon fontos a bizalmi kapcsolat, hogy merjenek kérdezni majd. Az én szüleim – akik együtt vannak már negyven éve – nagyon ügyesen terelgettek minket a két öcsémmel ezen a téren. Ha gyerekeink lesznek, fontos gondolkodni azon, hogy a szüleink milyen mintát mutattak: mi az, amivel tudunk azonosulni, de azt is meg kell látni, hogy mi az, amit nem szeretnénk csinálni. És ezen dolgozni kell, mert sajnos sokszor hiába nem akarjuk a rossz megoldást követni, az fog bekapcsolni, hiszen krízishelyzetekben a megszokott dolgainkat aktivizáljuk, merthogy a gyerekkornak a biztonságérzete sokszor nehezen felülírható – akármilyen is volt.
Orbán Nóra: „Aki nagyon szeretne párt találni, az könnyen becsukja a fülét, és nem veszi észre azokat a jeleket, amelyekből már az elején lehetne észlelni, hogy itt valami baj van. Sajnos nagy veszélye van annak, hogy olyanokra akadunk rá az online térben, akik nem párkapcsolatot keresnek, hanem függésbe akarnak hozni másokat, vagy csak szexuális kalandra vágynak.”
A főhősnőd alapvetően egy normális nő, aki hordozza a saját gyerekkori sérüléseit, de igyekszik magán dolgozni.
Ő is sérült, de nem mindegy, milyen mértékben sérült valaki, és hogy mit kezd vele. Van egy halott testvére, és ő utána, helyette született, hogy a szüleinek legyen miért életben maradniuk. Az, hogy neki van egy ilyen küldetése, amit teljesítenie kell, ez egy nagy kereszt az életében, megkérdőjelezi az ő létjogosultságát. Mi az ő feladata? Önmagáért szeretik-e őt? A házasságában is kérdés: önmagamért szeretnek-e? Egy csomó mindent elnyom magában, próbál megfelelni, hogy elfogadják. A Tinder-pasas azért tudja őt megszólítani, mert feléje kicsit titokzatos maradhat, nem kell mindent azonnal felvállalni. Végre – megélve a szexualitását, a vágyait – fel tud oldódni.
Dóra és családja (Fotó: Senger Nikolett)
Csak sérült emberek produkálhatják azt a végeredményt, mint ami ebben a regényben megtörténik?
Orbán Nóra párkapcsolati szakértőtől tanultam meg, hogy sérült ember nagy eséllyel sérült embert vonz, merthogy ők tudnak jól kapcsolódni egymással. Kimondva-kimondatlanul érezzük egymás rezgéseiből, gesztikulációjából, testtartásából, hogy milyen érzelmi krízisben vagyunk. Persze megvan az a veszély, hogy a saját gondjainkkal vagyunk elfoglalva, és ezért nem látjuk reálisan magát a kapcsolatot sem, a másik embert sem, és saját magunkat sem. Ekkor nagyon jó, ha külső segítséget kérünk. A virtuális világnak többek között az a veszélye, hogy nem akarjuk észrevenni a körülöttünk lévő hús-vér embereket, akiknek lehet, hogy vannak apróbb hibái, mégis jól érezzük magunkat velük. Kialakulhatna akár egy komolyabb kapcsolat is, de mégis azt gondoljuk, hogy valahol vár ránk valami jobb, és állandóan azt hajszoljuk, közben egy csomó igazi lehetőséget kihagyunk.
Orbán Nóra: „Nagyon sokan úgy jönnek hozzám, hogy van egy kapcsolatuk, de nem értik, hogy mi a baj vele: hogy miért nincs találkozó, vagy miért nincs szex belőle, vagy miért csak korlátozott szex van belőle, vagy miért van az, hogy időlegesen eltűnik a férfi. Erre már van egy szakkifejezés is: ghosting. Ez arról szól, hogy ezek az emberek csak néha akarnak kapcsolódást, nem akarnak elköteleződni. Időnként megjelennek a másik fél életében, csekkolgatják, hogy kellenek-e még akár egy randira, akár egy szexre. Több vasat tartanak a tűzben, így könnyű nekik, mert valaki mindig akad.”
Láttál azért jól végződő történeteket?
Persze, nem feltétlenül lesz tragédia a vége. Amikor megismertem a második férjemet, akkor nagyon mélyen voltam, a házasságom romjai alatt egy fehér zászlóval a kezemben vártam az apokalipszist. Összetörve, kisírt szemekkel ültem egy helyen, ahol ő is ott ült – láthatóan szintén nem túl jól. De valahogy észrevett, és megszólított. Két ember voltunk a gödör alján, és hatalmas bizalmat kellett egymásnak szavaznunk. És bár volt, hogy úgy éreztük, közös sírunk lesz ez a gödör, mégis sikerült összekapaszkodva kimásznunk. Azóta megszületett a gyönyörű kisfiunk, és folyamatosan teszünk érte, hogy egymást támogatva egyre jobbak legyünk.
Orbán Nóra: „Persze sokan vannak, akik online találják meg a párjukat, házasságok, gyerekek születnek, de általában olyan embereknek sikerül ez jól, akik már jól felépítették önmagukat, az önértékelésüket, és ezért olyan párt tudnak találni, aki egyenrangú velük, és tudja, hogy mit akar. Akinek ez nem megy egyedül, azt javaslom, forduljon szakértőhöz. Sok elrontott párkapcsolat is vezethet a jóhoz, hogyha tanulunk belőlük.”
