1914-ben egy Sándorházi Vilmos Béla nevű, 32 éves, különösebben jelentősnek vagy sikeresnek aligha nevezhető festőművész annyira összeveszett valamin a feleségével, hogy azzal a lendülettel ki is sétált Elemér utcai lakásukból, majd eladta néhány képét, gyorsan elbúcsúzott művészbarátaitól, és gyakorlatilag nyom nélkül tűnt el Budapestről; sem az asszonyt, sem két kisfiát nem kereste soha többé. Bár két évig még időnként küldözgetett haza némi pénzt a családnak, később már semmi hír nem érkezett róla, csupán annyit lehetett tudni, hogy nagy valószínűséggel valahol Amerikában él.
Ahogy a Színház Élet korabeli cikke írja, Sándorháziné azért sejtette, hogy él a férje, aki csak nemtörődömsége miatt nem jelentkezik. Rettentően haragudott rá, hogy semmivel sem járult hozzá a fiúk drága neveltetési költségeihez, dühében pedig egyszer összetépte a festőművész otthon hagyott képeit és csak két-három rajzot tartott meg hírmondónak.
Találkozás apával
Aztán teltek-múlt az évek, és a Sándorházi-fiúk lassan felcseperedtek. 1928 januárjában – azaz 14 évvel azután, hogy apjuk kámforrá vált a tengerentúlon – egy nap moziba mentek; hogy pontosan mit is akartak megnézni, azt sajnos nem tudjuk (talán a Metropolist?), de ez nem is annyira érdekes, mivel a film előtt levetített amerikai híradó, azaz a hazai sajtóban Fox Journalként emlegetett Fox News sokkal izgalmasabbnak bizonyult, mit maga a főműsorszám.
Sándorháziné és Sándorházi Vilmos Béla (fotók: Színházi Élet)
Az egyik bejátszásban ugyanis az idősebbik fiú, Béla felismerni vélte rég nem látott apját (az mondjuk jogos kérdés, hogy mégis hogyan szúrta ki, mikor kisgyerekkora óta nem látta, szóval tekintsük ezt inkább afféle anekdotának; illetve a történet egy másik verziója szerint maga Sándorháziné is ott volt aznap a moziban). A fiúk ezután izgatottan szaladtak az anyjukhoz, akivel együtt hamarosan el is látogattak a Fox Film (a 20th Century Fox elődje) magyarországi igazgatójához, Matzner Károlyhoz, hogy világosítsa fel őket, hogy mégis ki volt a filmen szereplő, ismerős arcú úriember. Matzner készségesen eleget is tett a kérésnek, és elárulta, hogy az illető William S. Darling, az amerikai Fox-filmgyár nagy tekintélyű művészeti vezetője és technikai főnöke. Sándorháziné kissé csalódott volt, hisz egykori (vagyis dehogy egykori, hisz nem váltak el) férjét nyilvánvalóan nem Darlingnak hívták. Ugyanakkor – mivel időközben a Fox-irodában ő is megtekintette a híradórészletet, és az abban látható férfi határozottan emlékeztette Sándorházira – nem hagyta nyugodni a dolog, és utánanézett ennek a bizonyos William S. Darlignak. A választ a Fox filmgyár egyik angol nyelvű kiadványában találta meg, amely részletes életrajzot közölt Darlingról. Eszerint
William Darling Magyarországon született. Eredeti neve: Vilmos Bela Sándorhaci. Hat évvel ezelőtt érkezett Hollywoodba, ahol rövid idő alatt csinált karriert. Darling kiváló festőművész is, akinek nagy sikerei voltak hazájában, a Hungarian Academy of Fine Arts és az ottani kiállítóhelyek tárlatain. ,,Magyar atmosphere” veszi körül műveit, ő vezette a What Price Glory (A Győzelem ára) felvételeit.
A második feleség
Mint kiderült, Sándorházi valóban óriási karriert futott be a tengerentúlon art directorként, vagyis művészeti vezetőként (de nevezhetjük díszlettervezőnek vagy látványtervezőnek is), és számos sikerfilm fűződik a nevéhez. A hírek szerint ezzel igen jól is keresett, még saját kastélya (de legalábbis villája) és repülőgépe is volt. Sőt, újra megnősült: „a filmvilág egyik nagyon csinos, de nem éppen ismert nevű csillagával házasodott össze Hollywoodban”. Magyarul: a férfi bigámiában élt, ami mind a magyar, mind az amerikai törvények szerint bűncselekménynek számított, és számít a mai napig (a hölgyet amúgy Gwendolin Darlingnak hívták, de a nevén kívül túl sok információt nem találni róla). Érthető tehát, hogy Sándorháziné azonnal táviratozott a férjének, és kérte, hogy jelentkezzék minél előbb, az üzenethez pedig még a gyerekek képét is mellékelte. Aztán eltelt egy hónap, két hónap, de William S. Darling felől nem érkezett semmilyen hír. Az asszony aztán megelégelte a dolgot, és a külügyminisztériumtól kért segítséget. Pár napon belül pedig meg is érkezett a chicagói magyar konzulátus futárral küldött válasza:
A washingtoni követségünkhöz intézett folyó évi február hó 26-án kelt beadványára, mely illetékesség okából ide lett áttéve, van szerencsém értesíteni, hogy az illetékes postahivatal jelentése szerint William Darling még mindig a Fox Studios, Hollywood Station címen található. Fentnevezett William Darlingot (Sándorházi Béla Vilmost) felszólítottam, hogy értesítse a hivatalt, vajon azonos-e az Ön által keresett személlyel, de felszólításomra nem válaszolt. Válaszadásra pedig nem áll kényszerítő eszköz a rendelkezésemre.
Sándorháziné különös történetét felkapták az itthoni lapok – elsősorban a Színházi Élet és az Uj Nemzedék –, és részben talán ennek hatására a chicagói magyar nagykövet (vagyis: királyi konzul) végre akcióba lépett, és a Los Angeles-i rendőrséghez fordult, hogy járjon utána az ügynek. A rendőrségi jelentés szerint Sándorházi Vilmos Béla, pontosabban William S. Darling határozottan tagadta, hogy bármi köze lenne Sándorházinéhoz és a két fiúhoz, noha a hivatalos szervekhez az asszony a konzulátuson keresztül állítólag eljuttatta a házassági anyakönyvi kivonatot is (érdekes, hogy a férfi még azt is állította, hogy nem 1914-ben, hanem négy évvel korábban költözött az Egyesült Államokba):
“Folyó évi augusztus 29-én felkerestem William Darlingot Fox Studio, Hollywood cím alatt, ahol ő mint igazgató van alkalmazva. Fent nevezett előadta, hogy igen, az ő magyar neve Sándorházi, de ő azt hivatalosan megváltoztatta az ottani hatóságoknál Darling névre, mely név jelenlegi feleségének a leányneve. Továbbá azt állítja, hogy sohasem volt felesége jelenlegi feleségén kívül. Előadta, hogy tizennyolc éve van az Egyesült Államokban és három év előtt kivette a polgárosodáshoz szükséges első papírt, de eddig még nem kapta meg a másodikat, az állampolgársági papírt. Darling továbbá azt állítja: ez nem az első eset, hogy a Magyarországon élő állítólagos feleség érdeklődik utána s azonkívül körülbelül három évvel ezelőtt a magyar konzul ott volt nála Hollywoodban és ő kérte meg, hogy Magyarországra való visszautazása alkalmával érdeklődjék Sándorháziné és állítólagos gyermekei iránt. Az érdeklődés eredménye az volt, hogy a „gyerekek” — két felnőtt férfi, az egyik építész, a másik műépítész. Darling előadja továbbá, hogy ő az egyedüli létfentartója édesanyjának, aki Magyarországon lakik s akinek ő küld havonta az eltartásra szükséges segélyt. Megtagad mindennemű összeköttetést a fentnevezett Sándorházinéval, aki Magyarországon él és határozottan megerősíti ismét azt a kijelentését, hogy sohasem volt nős, jelenlegi házasságán kívül.”
A szoruló hurok
Azonban az asszony nem tágított, és addig bombázta különböző levelekkel az illetékeseket, míg végül Sándorházi kezdte úgy érezni, hogy szorul a nyaka körül a hurok. Hogy elkerülje a botrányt (illetve a még ennél is nagyobb botrányt) 2000 dollárt ajánlott a feleségének, cserébe azért, ha az hivatalosan is elválik tőle. Csakhogy Sándorháziné – egyébként teljesen jogosan – az időközben felnőtt gyerekek teljes tartásdíját be óhajtotta vasalni férjén; hogy ez összejött-e neki, arról már nem számoltak be az újságok, de gyanítható, hogy végül sikerült peren kívül megegyezniük.
William S. Darling szédületes art directori pályafutását egyébként nem törte meg az eset: 1921 és 1954 között összesen 61 filmben működött közre, és három Oscar-díjat is nyert: ’33-ban a Noël Coard színművéből készült Kavalkádért (és ezzel ő lett az Oscar-díjas magyar), ’43-ban a Szent Berandett életét feldolgozó Bernadette-ért, ’46-ban pedig az Anna és a királyért (ez nem a Yul Brynner-féle Anna és a király, hanem az eggyel korábbi). 1937-ben újraházasodott Gwendolin Darlinggal (vélhetően addigra sikerült hivatalosan is elválnia Sándorházinétől), majd 1957-ben, felesége halála után egy Marjory Adams nevű festőnőt vett el. Nyugdíjas éveiben a kaliforniai Laguna Beach-en élt, és leginkább tájképeket festésével múlatta az időt (itt meg is lehet nézni párat). 1963-ban, 81 éves korában hunyt el. 2012-ben posztumusz az American Art Director’s Guild (Amerikai Látványtervezők Céhe) dicsőségcsarnokába választották.
