Öltözködjünk

8 óra munka, 8 óra anyaság és 1 mindenre bevethető ruha

Reggel rohanás a munkába, délután a gyerekért, aztán irány a játszótér, a park, a bevásárlás. Kényelmes holmiért hazarohanni hatalmas luxus. Most olyan ruhák következnek, amelyekből 1 perc alatt lehet munkahelyi uniformisból játszós szett.
8 óra munka, 8 óra anyaság és 1 mindenre bevethető ruha
3 ruha, nappali és esti díszben

Dolgozó anyának lenni kemény meló, ráadásul csak nagyon kevesen elégszünk meg félmegoldásokkal; nemcsak anyák, hanem csinos nők is szeretnénk lenni, de ezt a két dolgot a legtöbbször sajnos nehéz egyszerre teljesíteni. Hogy mi kell hozzá? Néhány többfunkciós alapdarab.

A-vonalú kék

Ez a tunikára emlékeztető ruha azért tökéletes választás, mert nadrággal és önmagában egyaránt hordható. Ráadásul megvan az a megfizethetetlen jó tulajdonsága, hogy sehol sem szűk, így aztán az sem jelenthet gondot, hogy a néhány kiló olykor-olykor felszalad. 

Munkába válassz hozzá egy elegáns hosszított – de nem hosszú – zakót és egy színben a zakóhoz passzoló cipőt. Ha a lábaid és te is jobban érzed magad harisnyában, akkor válassz kéket, lehetőleg 50 deneset, ami tart is. Táskának pedig keress olyat, amibe minden belefér.

8 óra munka, 8 óra anyaság és 1 mindenre bevethető ruha

 Ruha és zakó: H&M, táska:F&F, cipő: Mango

Például a képen látható farmer és tornacipő, amire a zakót és a tűsarkút munka után egy mozdulattal lecserélheted. Így már nem kell aggódni amiatt, hogy platformcipőd a homokozó vagy a bevásárlókocsi áldozata lesz.

8 óra munka, 8 óra anyaság és 1 mindenre bevethető ruha

 Ruha és nadrág: H&M, cipő: Converse, kardigán: MEXX

Mindörökké farmer

Ki mondta, hogy farmerszoknyában nem lehet dolgozni menni? Ez a térd felett nem sokkal végződő körszoknya ráadásul mindenkinek jól áll. Akinek vékony a bokája, az hordhatja lapos cipővel, akinek viszont vastag, az maradjon a kevésbé kényelmes, de annál hatásosabb tűsarkúaknál. A lényeg az, hogy valamilyen élénk szín legyen, ami ellensúlyozza a szoknya anyagának sportosságát.

8 óra munka, 8 óra anyaság és 1 mindenre bevethető ruha

 Szoknya: Stradivarius, cipő: Vagabond, táska: Topshop, karkötő, zakó: H&M, blúz, kitűző: Net-a-Porter

Játszótérre persze elég kevesebb pucc is. Mehet a lábujjbedugós papucs, mert most már ér hordani őket, persze csak akkor, ha a lábad kellően nyáriasított ahhoz, hogy mutogasd. A blúzt pedig cseréld le egy pamutpólóra, ami bírja a strapát. 

8 óra munka, 8 óra anyaság és 1 mindenre bevethető ruha

 Papucs: Havainas, leggigns: Esprit, póló: Stradivarius

Sportosan elegáns

A sportosan elegáns fogalom igenis létezik, csak sokan nincsenek tisztában a jelentésével. Sportosan elegáns ruhának számít az, aminek a stílusát mindig az adott darabhoz választott kiegészítők határozzák meg. A képen látható nadrág a legjobb példa erre.

8 óra munka, 8 óra anyaság és 1 mindenre bevethető ruha

 Nadrág: H&M, mellény: Glasswork, táska: Mango, cipő: Zara, blúz: Pimkie, fülbevaló: YesStyle

Munkába inggel és tűsarkúval, játszótérre pedig balerinával és egyszerű pólóval hordd. És hidd el, a táskába tökéletesen be fog férni a váltóruha.

8 óra munka, 8 óra anyaság és 1 mindenre bevethető ruha

 Nadrág: H&M, póló: Pull and Bear, cipő: Stradivarius

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése