nlc.hu
Öltözködjünk
200 óra munkával készítette el esküvői ruháját az ara

200 óra munkával készítette el esküvői ruháját az ara

Kézügyességgel és türelemmel is bőségesen meg van áldva.

A 24 éves Cheryl McGlynn saját esküvőiruha-boltot vezet, így a legkevésbé sem állt tőle távol a feladat, amikor a saját esküvői ruháját kellett megalkotnia. Több mint 6 hónapot, mintegy 200 munkaórát töltött a ruha megtervezésével és kivitelezésével. Mint mondta, mindig is az volt az álma, hogy az esküvői ruháját maga készíti majd el, és mindenképp valami extravagánsra vágyott.

200 óra munkával készítette el az esküvői ruháját az ara

A ruha legszembetűnőbb különlegessége a libatollakkal díszített uszály. A menyasszony a nagyjából 22 ezer tollat egyesével applikálta fel a kreációra. Mindemellett még volt ideje arra is, hogy kétéves kislánya, valamint három koszorúslánya ruháját is saját kezűleg varrja meg. 

A ruha értéke Cheryl becslése szerint nagyjából 7000 angol font, vagyis 2,9 millió forint, és ha valaki megrendelné tőle, ennyiért el is készítené a másolatát.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top