nlc.hu
Otthon
Gyümölcsök, zöldségek

Gyümölcsök, zöldségek

Az alábbiakban ismertetném azoknak a zöldségeknek, gyümölcsöknek a tárolási módjait, melyekkel a leggyakrabban találkozunk a piacon s melyek téli tárolása akár már egy kis pincében, fagymentes helyen is különösebb szakértelem nélkül megoldható.





Bimbóskel:

Valamennyi bimbóskel fajta télálló, sőt az első fagyok után jobb ízű, és ha a tél nem túl kemény és hóban nem túl gazdag, egész télen át frissen szedhető az ágyásokból. Tárolni hideg pincében lehet a gyökérrel együtt kiásott növényeket, úgy, hogy újra elültetjük őket. Így 4-5 hétig is eltárolható.






Burgonya:

Tárolásra megfelelő fajták 4-6 oC hőmérsékleten, 90-95% páratartalom mellett 8 hónapig is eltarthatók. Legjobb, ha a mosatlan gumókat levegős burgonyásládákba tároljuk a sötét pincében. Fontos, hogy csak átválogatott, egészséges burgonyát tegyünk el télire, mivel a hibás, sérült szemek könnyen megrothadnak. Nem célszerű a tárolást olyan térben végezni, ahol alma, vagy más almatermésű gyümölcs van, mivel ezek egyrészt felveszik a burgonya szagát, másrészt a gyümölcsök által leadott szén-dioxid elősegíti a burgonya csírázását.
 






Cékla:

Fagypont alatti hőmérsékletnél a cékla íze a burgonyához hasonlóan megváltozik ezért célszerű a fagyok beállta előtt biztos helyre tenni. A céklát zöldségespincében, nedves homokba állítva 3-4 hónapig lehet eltárolni.






Fejeskáposzta:

Pincében a káposzta akkor tárolható a leghosszabb ideig, ha gyökerével együtt, fejjel lefelé felaggatják. A vöröskáposzta a körülményektől függően kb. 2 hónapig, a fehér káposzta 3 hónapig, vagy ennél tovább eltartható.






Karalábé:

A karalábé fagyérzékeny, ezért betakarítása nem halasztható túl későre. Legjobban tárolható részben visszavágott levelekkel, nedves homokban. A pincei tárolás szokásos feltételei között eltarthatósága 6-8 hét.






Petrezselyemgyökér:

Homokban, pincében 4-6 hónapig is el lehet tárolni. Ha a gyökereket kétharmad magasságig egyesével cserépbe ültetik, friss zöldje télen is szedhető. A gyökér meleg, világos helyen – kb: 15oC hőmérsékleten – kihajt.






Póréhagyma:

A póréhagyma nagyon hideg, nagyon erősen havas telek kivételével az egész téli időszakban frissen szedhető. Kemény télen célszerű gyökerével együtt fedett helyen földbe vagy homokba tenni, és időnként locsolni.






Sárgarépa:

Eltarthatósága szempontjából nagyon fontos, hogy csak egészséges, ép állapotú répát tároljunk. Zöldjével, vagy zöldje nélkül, megmosva, vagy mosatlanul 4-6 hónapig is eláll a sötét pincében egy kis homokban.






Vöröshagyma:

Száraz, szellős helyen igen jól tárolható. A levegő páratartalma nem haladhatja meg a 75-80%-ot, mivel a hagymafejeket külső, beszáradt burkolatuk igen jól védi a sejtnedv leadásával szemben. Legjobb a hagymát betárolás előtt, napon előszárítani.






Zeller:

Mint minden gyökérzöldség, a zeller is jól tárolható hosszabb időn át. A pincében, vermekben tárolt, zsírpapírral bélelt ládákban tárolt zeller 3-5 hónapig is nyugodtan eltárolható.


GYÜMÖLCSÖK





Alma:

A téli fajták megfelelő átválogatás után akár májusig is eltarthatók. Csak a hibátlan, nyomódástól mentes, egészséges almákat célszerű szellős rácsra tenni és közéjük egy pár, szárított bodzabogyót tenni. Darabonként csomagolva egyes fajták eltarthatósága több héttel is meghosszabbodik.






Körte:

Az almával összehasonlítva a körte érésfolyamata közel kétszeres sebességgel megy végbe. Frissen tárolásra csak a késői fajták felelnek meg. Az eltarthatóság meghosszabbítható 4-6 hónapig, ha a gyümölcsöt egyesével papírba csomagolják.






Szőlő:

Gondos tárolással a szőlő kb. 1 hónapig eltárolható. Az ép, sértetlen fürtöket egyenként, hűvös, száraz helyre kell felakasztani és időnként a romló szemeket óvatosan el kell távolítani. Egy idő után a bogyók kissé töppednek, viszont ekkor a héjuk megkeményedik és romlással szemben ellenállóbbá válik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top