nlc.hu
Otthon
Fővárosi retró egy kis skandináv csavarral

Fővárosi retró egy kis skandináv csavarral

A nosztalgia vezette Krisztiánt ebbe a budapesti belvárosi lakásba, amit felújítottak, hogy trendi, kozmopolita hangulatot csempésszenek a száztíz éves falak közé.

A lakás a főváros szívében található, ahonnan a Blaha Lujza tér, a körút, a színházak és a romkocsmák vagy épp a felkapott éttermek könnyen elérhetők. “Jól ismerem ezt az épületet. A feleségem itt született, és ebben a házban nőtt fel, sőt korábban én is laktam itt néhány évig, éppen a szomszéd lakásban” – meséli Krisztián az előzményeket, amik miatt feleségével elhatározták, hogy új otthonukat ebben a Wesselényi utcai lakásban rendezik be.

Fotó: Téglásy Zsuzsa
Fotó: Téglásy Zsuzsa

“Mivel a belső udvarra néz, kimondottan csendes az otthonunk, semmit sem hallani a város lüktető zajából” – folytatja Krisztián, aki szerint egy generációval korábban divat volt elzárkózni: behúzni a függönyöket, szeparálni a helyiségeket, most azonban éppen ellenkező hatást szeretett volna elérni.

Fotó: Téglásy Zsuzsa
Fotó: Téglásy Zsuzsa
Fotó: Téglásy Zsuzsa
Fotó: Téglásy Zsuzsa
Fotó: Téglásy Zsuzsa
Fotó: Téglásy Zsuzsa

(Styling: Horváth Vera)

Fővárosi retró egy kis skandináv csavarral

A teljes cikk az OTTHON magazin májusi lapszámában olvasható. De további inspirációk, lakberendezési

megoldások és újdonságok találhatók az otthon.com weboldalon is.

Színes klasszikus ház Dél-Afrikában

Így lesz szoba a fürdőből

A kert, amely átölel

Megoldások zöldfalakra

Franciás sikk friss türkizzel a pesti belvárosban

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top