nlc.hu
Otthon
Öt napra a fürdőkádban ragadt egy 54 éves nő

Öt napra a fürdőkádban ragadt egy 54 éves nő

A postás mentette meg az életét.

Öt teljes napra a fürdőkádjában rekedt egy nő az amerikai Michigan államban. Az 54 éves Alison Gibson éppen mosakodott, amikor rádöbbent, hogy nem éri el a kapaszkodót, amivel általában felsegíti magát. A nehezen mozgó nő enélkül egyszerűen nem tudott felállni.

YouTube

Gibson ráadásul a telefonját is kint hagyta, így segítséget sem tudott hívni, lényegében csak várt a segítségre. Amikor fázott, megeresztette a meleg vizet, és értelemszerűen inni is tudott. Végül egy szemfüles postásnak köszönhetően menekült meg: a postás észrevette ugyanis, hogy a nő nem vette ki a leveleket a postaládájából. Szólt a szomszédoknak, majd közösen szólongatni kezdték a nőt, aki ekkor kiabálni kezdett a segítségért. A postát ekkor kihívta a rendőrséget.

A szerencsétlenül járt nőt négy napig tartották megfigyelés alatt a kórházban, de a jelek szerint semmi baja nem történt, jó állapotban mehetett haza. Most azon gondolkozik, hogy beszereltet egy besétálós fürdőkádat.

(Oddity Central)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top