Otthon

Egér van a spájzban? Ezzel a házi készítésű egérfogóval te is elkaphatod!

Hacsak nem házi kedvencként tartják, az egér jelenléte a lakásban, pincében, garázsban nem kívánatos. Bár rendkívül cuki állat, ürüléke betegségek forrása lehet, ténykedése pedig roppant kártékony, mellesleg büdös is. A profi rágcsálóirtók a méreg mellett teszik le a voksot, de a spájzba betévedt egér szelídebb módon is lépre csalható.

Emlékszem, édesanyám mekkora szégyenként élte meg, amikor először költözött egér a spájzunkba. A padlásról jöttek le, aztán a spájzból apránként meghódították az egész házat. Feltűntek a konyhában, az előszobában, a beépített szekrényben. A csúcspont az volt, amikor egy éjjel arra riadtam, hogy az egyik az arcomon mászik.

Végül kartonpapírra nyomott egérragasztóval kaptuk el őket. Bevallom, már akkor is sajnáltam az igazából cuki, kis szürke egereket, de mivel annyi kárt okoztak, úgy éreztem, megérdemlik a sorsukat. Az invázió végül akkor szűnt meg, amikor sikerült elzárni útjukat a padlásról a spájzba.

Egér az asztalon. Forrás: pixabay

Kísértetiesen hasonló történt munkatársammal, Anett-tel is, akit a konyhában tartott sakkban a spájzukból kijutott állat. „Ma már inkább az egerek oldalán állok, és nem fordulnék ilyen drasztikus megoldásokhoz, de mikor gyerek voltam, és a szüleimmel laktam vidéken, akkor beköltözött egy egér a spejzünkbe. Anyukám, mikor észrevette az egérkakit a Salgó-polcon, teljesen pánikba esett. Csak úgy mehettünk a kamrába, hogy csukjuk, zárjuk az ajtót, nehogy bejöjjön a konyhába az ÁLLAT. Persze kijutott valahogy, és a konyhában is randalírozott.

Egyszer mentem a konyhába, mert csörgött a telefon, felvettem, de észrevettem hogy az egér ott van, és figyel. Persze megijedtem és gyorsan felugrottam egy székre, majd kiabáltam anyukámnak, hogy látom. Ő megelégelte ezt a »terrort«, és kirakott egy egércsapdát. Az egér nyilván nem ment bele, hanem inkább teleszórta a konyhát és a kamrát kisegerekkel, mert vemhesen érkezett hozzánk. Akkor anyu elhatározta, hogy drasztikusabb megoldás kell, és egérragasztót rakott mindenhová, ahol járhat az egér.

Ez segített, és összefogta az egércsalád összes tagját. Talán 6 kicsi volt és az anyukájuk. Én persze sajnáltam őket, de megértettem, hogy nem higiénikus egy egész egércsaláddal együtt élni. Azóta távol tartják magukat a konyhánktól, csak a padláson garázdálkodnak, de ott senkit sem zavarnak :)”

Harc az egerek ellen

Mivel az egér roppant gyanakvó állat, elkapni is nehéz. A legkisebb gyanús jelre visszavonulót fúj, és elszelel. „Házilagosan ragasztós és mechanikus csapdákkal lehet próbálkozni, ezek rendszerint kevésbé hatékony módszerek” – ezt már Majer Nándor egészségügyi gázmester mondja, aki munkatársaival nagyban űzi a rágcsálóirtást. Majer szerint meg lehet próbálkozni az élve fogó csapdák használatával is a háztartásban, sőt néha ők is használják ezeket, bár leginkább az úgynevezett „véralvadásgátló irtószereket” alkalmazzák.

Nagyon szeretik a kukoricát is – Forrás: pixabay

„Ez a hatékony módszer, ugyanis nem kelt gyanút az állatban, mivel hatását napokkal később fejti ki. Ez egyben a módszer hátránya is, hogy nem gyors” – mondja a szakember, aki elárulta azt is, hogy miért fontos mindenképp felszámolnunk a lakásunkba férkőzött egérkolóniát: „Az egerek számos betegség terjesztésében játszhatnak szerepet, mint például a fertőző agyhártyagyulladás, a szalmonella és egyebek.”

Kézenfekvő megoldás lehetne az egerek ellen a macskák bevetése, ám nem mindegyik házi cica olyan aktív egerészésben, mint a világhírnévre törő, izlandi magyar macska, Pál, aki egy hotel főegerésze, de példálózhatnék éppen a brit miniszterelnök macskájával is. Ezt a szobacicákra egyre jellemzőbb jelenséget Gábor kollégám édesanyja Mirci cicájának esetével támasztja alá: „Mircike, akit anyám jellemzően pórázon sétáltatott, egyszer elsétált egy nagy erdei egérrel szemben úgy, hogy kölcsönösen tudomást sem vettek egymásról. Nem volt macskatudata, na.”

Élve fogó csapdák

Ha nem váltak be a cicák, és mi magunk nem szeretnénk, hogy egérvér száradjon a lelkünkön, használhatunk élve fogó csapdákat is. Ezekből rengetegféle létezik, a legtöbb szakboltban vagy az internetről bárki megrendelheti őket néhány ezer forintért, vagy akár el is készítheti otthon a sajátját, ahogy tettem ezt én is az alábbi Youtube-videó alapján.

Így készült a DIY-egérfogó

Ami kell hozzá:

  • 1 deszka
  • 1 kisebb deszka
  • 1 üres műanyag flakon
  • 1 drótból hajtogatott vállfa, vagy 30 cm vastagabb drót
  • 3 alátét
  • 3 csavar
  • 1 csipesz

Forrás: NLCafe

Az elkészítéshez csavarhúzóra, csípőfogóra és fűrészre lesz szükség, ha méretre kell vágni a deszkát.

A 30 centis drótdarabból levágunk 20 centimétert, majd az egyik végét visszahajtjuk – Forrás: NLCafe

A visszahajlított végű drótdarabot 90 fokban meghajlítjuk a hurok síkjára merőlegesen nagyjából olyan hosszúságnál, mint amennyi a palackunk szélességének a fele – Forrás: NLCafe

A deszkát egyharmaddal hosszabbra kell vágni, mint amilyen magas a palack. Keressük meg egy ceruza segítségével a palacknak azt a pontját, ahol egyensúlyban van, és jelöljük be a palack oldalának közepét ebben a vonalban, egymással szemben, mindkét oldalon – Forrás: NLCafe

Mérjünk ki 5-6 milliméterrel mellette egy-egy pontot a palack szája felé, és fúrjuk ki mindkét oldalon, a deszkán pedig tegyünk egy jelölést a lyuk vonalában – Forrás: NLCafe

Csavarozzuk be az egyik csavart alátéttel együtt a deszkára tett jelzés helyén úgy, hogy a hajlított végű drót hurka még aláférjen, majd szorítsuk meg egy kicsit, hogy ne mozogjon – Forrás: NLCafe

Húzzuk fel a palackot a hajlított drótra, a csipeszt pedig csíptessük a drót végére, hogy ne csúszhasson le. A csavar lazításával állíthatunk majd a drót magasságán, ha a libikókánk túl magasan vagy alacsonyan lenne.- Forrás: NLCafe

A 10 centis drótdarab mindkét végre hajlítsunk egy-egy hurkot – Forrás: NLCafe

Majd 90 fokban középen is hajlítsuk meg – Forrás: NLCafe

A kisebb deszkát olyan magasságúra kell vágni, hogy pont eltakarja a palack száját, ha a libikóka arrafelé dől. Csavarozzuk fel a drótot a hurok segítségével a kisebb deszka egyik oldalára, a másik felét pedig rögzítsük a deszkára úgy, hogy a libikókázó palack szája hozzáérjen az oldalához, ha felé billen – Forrás: NLCafe

A hurkok és a csavarok segítségével elvégezhetjük a finomhangolást – Forrás: NLCafe

A videón csaliként mogyorókrémet kennek a palack falára, de egy darab kolbász is megteszi, amit az elkészült csapdába helyezünk. A csapdát az egér által használt útvonalra érdemes rakni, hogy biztosan rátaláljon.

Majer Nándor azt javasolja, hogy az élve elfogott egereket a háztól jó messze érdemes szabadon engedni, mint ahogy azt Anett nagymamája is tette.

„Nagymamám készített még ilyen egérelkapós üvegeket, és aztán elvitte az összefogott egereket a mezőre, és elengedte. Én ezt preferálom, állatot nem igazán szeretek bántani, de azért egy egércsalád nagyon zavaró. Főleg mert büdös, és mindent összeszarnak…”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése