nlc.hu
Otthon
Helló, én vagyok az erkélyen ugráló bolond szomszéd, de nyugi, csak sportolok

Helló, én vagyok az erkélyen ugráló bolond szomszéd, de nyugi, csak sportolok

A szemben lévő panelház nagyjából három lépésre van az erkélyemtől, úgyhogy minden szomszéd csodálhatja, ahogy tornázom a szabad levegőn.

Ennyi maradt most a szabad levegőből: az a három négyzetméter erkély, amin el kell férnie három széknek, egy kis asztalnak, és még a tornaszőnyegemnek is, mert muszáj naponta legalább egyszer friss levegőn mozognom. Bár hatalmas változást nem hozott a home office, hiszen hat éve itthonról dolgozom, de az megvisel, hogy kimaradnak a nagy séták reggelente és délután, ami az oviba oda-vissza utat jelentette a kislányommal együtt.

Leszűkült a tér a lakásra és az erkélyre, ami pont akkora, hogy a három gyerekkel együtt már csak élére állítva férünk ki.

De nem baj, nem olyan fából faragtak, hogy megtörjek a nyomás alatt, találok kreatív megoldást arra, hogy maradjon a szabad levegőn mozgásból így is, hogy nem tesszük ki a lábunkat a lakásból. Nálunk nincs naponta többórás egészségügyi séta, mert annyian kóricálnak a környékünkön csapatostul, hogy nem sikerült találni olyan időzónát, amikor ne futnánk emberekbe. Egy merő stressz volt levinni a gyerekeket, és ugrálni járdáról járdára, taposni a kutyaszaros bokrokban, hogy valahogy meg tudjuk tartani a sétálóktól, biciklizőktől a két méter távolságot, így végül inkább letettünk róla. Még este tízkor is csoportosulnak a sarkokon az emberek, kipróbáltuk, nincs biztonságos időpont egy ilyen lakótelepi környezetben számunkra.

Úgyhogy marad az erkély, ami nagyjából karnyújtásnyira van a szemben lévő háztól, ha kinéznek a lakók az ablakon, teljes melegítős pompámban megcsodálhatnak, ahogy a legkisebb lányommal együtt ugrálunk, helyben futunk vagy épp csikung mozdulatokat végzünk. Már várom, mikor lesz belőlünk mém a neten, de nem bánom, jelenleg fontosabb a saját mentális egészségem – amihez friss levegő és mozgás kell –, mint az, hogy hányan röhögnek rajtam a szomszédban.

Valószínűleg rengeteg más, társasházban élő sorstársam küzd ezzel a problémával, hogy nem tudnak kimenni, csak egy talpalatnyi erkélyük van – vagy az sem –, és hiányzik a napfény és a testmozgás a szabad levegőn. Nekik készültem pár tippel, hogy milyen mozgást lehet végezni kis helyen – annyira kicsin, amin tényleg két lépést tud tenni az ember.

mozgás erkély panel

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Fekvő gyakorlatok kilőve

Az erkélyen nem fekszünk le, egyrészt azért, mert mindenféle szőnyeg ellenére is hideg lesz a kő, másrészt pedig nem is akkora, hogy elférnénk fekve. Maradnak az álló gyakorlatok, abból is az olyanok, amikhez lehetőleg nem kell sokat oldalra lépkedni, mert még a végén hasra esünk a székekben. A helyben futás egyértelműen az egyik legjobb alapgyakorlat, főleg, ha váltogatjuk a tempót is közben, bár kétségtelen, hogy elég unalmas. Mondjuk lehet közben nézni az utcán mászkálókat legalább.

Az állva végezhető erőnléti gyakorlatok is remekül használhatók: guggolások, kitörések – kézi súlyzókkal nehezíthetünk – minden mennyiségben, jumping jack ezerszer is, de csak lábujjhegyen ugrálva, hogy ne tőlünk zengjen az egész lakótelep – ennél már hallani a kuncogást a szomszédtól –, lábemelések előre, oldalra, azért hátra csak óvatosan, nehogy lerúgjuk az ablakpárkányt. Az erkély korlátját pedig kapaszkodónak használjuk közben, pont jó magasságban van, erre született. A korlát egyébként még jó szolgálatot tehet álló helyzetben elkövetett fekvőtámaszhoz is. A konkrét gyakorlatsor nálunk így néz ki, három-négy kört csinálunk belőle, amíg bírjuk szusszal:

  1. 40 jumping jack;
  2. 20 guggolás kézi súlyzóval (ha oldalt állok az erkélyen, pont fel tudom emelni nyújtva a kezem a súlyzókkal);
  3. 20 kitörés mindkét oldalra (kézi súlyzóval bicepszre gyúrunk);
  4. 20 térdemelés (súlyzóval tricepszezünk);
  5. 20 fenékbe rúgás (a sajátunkat rugdossuk, közben a súlyzó oldalra emel);
  6. 20 lábemelés oldalra (a súlyzót leteszem, mert már leszakad a kezem és ehhez kapaszkodnom is kell).

Az aerobik is a barátunk kint, az erkélyen, mert az alaplépésekhez nem kell sok hely, jobbra-balra lépegetni kicsiket azért tudunk, a kezünkkel is elférünk, épp egy karnyújtásnyira van a két oldalsó fal. Jane Fonda is megirigyelné, milyen leleményesek vagyunk, ha arról van szó, hogy már beleőrülünk az otthonülésbe. Ha pedig van egy gumiszalag otthon, akkor azzal is lehet bűvészkedni egy sort, a teljes testet át lehet vele mozgatni álló helyzetben úgy, hogy másnap olyan izmok is fájnak, melyeknek a létezéséről addig nem is tudtunk.

És természetesen az örök, családi kedvencünk, a csikung sem maradhat ki a tornából, például a Nyolc brokáttekercs gyakorlataihoz épp egy terpesznyi hely kell, úgyhogy akkor is meg tudjuk csinálni, ha az egész család kiözönlik az erkélyre egy időben. Nincs lehetetlen előttünk, nem hagyjuk magunkat legyűrni, szabad levegőn mozgunk akkor is, ha épp két lépésnyi tér áll rendelkezésünkre – ez a mi szupererőnk.

Még több cikk a mozgásról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top