Boszorkánypöröly 3. rész

Amint azonban a jövevény egy igencsak ruganyos mozdulattal átlendült a küszöbön, még élesebben hasított Róza nénibe a félelem: – Vagy inkább Amanda Lear?! – nyögte, szinte már ájultan. – De miért hozzám?! És miért most?! Életem virágjában ragadsz el…?
– Hagyd már abba a visítozást, te hülye, én vagyok az – csattant fel türelmetlenül a jövevény. – Ennyire nem sikerülhetett rosszul a sminkem… Bővér Katica mindig gyönyörű! Mindenki ezt mondja. Legalábbis mielőtt békává változtatom – folytatódott a rendreutasítás.
Pillanatnyi döbbent csend következett. Aminek Dögi, a varjú rekedt röhögése vetett véget.
– Drágám, néztél mostanában tükörbe? – kérdezte kuncogva a lassan magához térő Róza mama, a valóban csöppet ijesztően festő Bővér Katicától. Tulajdonképpen nem kuncogott, inkább ő is röhögött. Csak lojális barátnőként igyekezett mérsékelni magát. Egyre kevesebb sikerrel.
– Na, jó! Elég a szemtelenkedésből. Te, meg ez a dögevő szórakoztok velem. Velem! A másvilág szexszimbólumával! – válaszolta Katica sértődötten. Felkapcsolta a villanyt, és az előszobatükörhöz lépett, ellenőrizendő a látványt. (Ehhez gyorsan előszobát kellett varázsolnia Róza mama minimálkuckójában.)
– Óh…, nos, valóban – hümmögte saját képmását mustrálva . – A kimerültség miatt lehet. Tudod, nem aludtam előző este a villogó varázsgömböm miatt. Fiatal Madonnára akartam venni, és…
– … az idős, a nagyon idős Mae West lettél, drágám – fejezte be Róza néni barátnője mondatát, most már nagyon röhögve. – De minek köszönhetem ezt az oltári szerencsét, kedves lárvaarcú szépség, így az éjszaka közepén?
– A hulláknak, drágám, a hulláknak…! – kezdett volna rátérni jövetele céljára Katica.
– Mér’, temetői bulira készülsz, mint lánykorunkban? Mert akkor tökéletesen nézel ki, szívem.
– Vége!
– A varázserődnek?
– Nem! Pöröly Helénának. Holtan találták abban a városligeti trafóházban, ahol mostanában meghúzta magát. Hasmánt a kincsesládájára hanyatolva. Meggyilkolták, érted?!!! És emlékszel: karácsony előtt Hubert von Fonográfot vetették saját nagojai szalamander-farmján vérszomjas vadállatai elé. Egy hete báró Lőts Elek lelte halálát, mert meghallgatta a levélbombaként postázott Zámbó Árpy-CD-t. Valóságos kínhalál…! Most meg Heléna!
– Akkor már csak hárman maradtunk… Ezt a veszélyt éreztük mind a ketten – suttogta alig hallhatóan Róza néni, s hirtelen, mintha szédülés fogta volna el, megtántorodott. Teljesen hatása alá került ugyanis a drámai eseményeknek, meg a Katica frizuráját összetartó erősen környezetszennyező hajlakk szagának.

Hőseink félelme nagyon is jogos volt. Róza néni, Bővér Katica, a három frissen elhunyt (még aktív korában), és egy további pálya- és kortárs úgy ötszáz évvel ezelőtt titkos társaságot alapított. Ez volt a Kulcscsőszök Zárt Egylete, amely nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy Lucifer hírhedt alvilági könyvtárának bejáratát őrizze.
De hogyan juthatott bárki is az őrzők nyomára? Hiszen a könyvtár létezése feledésbe merült, s a legtöbben már csak legendának tartják a róla és őrzőiről szóló történeteket, még a boszorkányvilágban is. Most viszont egy vagy több, mindenre elszánt figura nem csak a fejébe vette, hogy bejut a könyvtárba, hanem valahogyan az őrzők kilétét is felderítette. Három kulcsot pedig már meg is szerzett a hatból, amely mind szükséges a behatoláshoz.

Róza néni az egyébként kézenfekvő pánikolás helyett megpróbált nyugalmat erőltetni magára. Főzött egy adag szatymazteát, beleöntött némi rumot – jó, hát, egy hajónyi matróznak elég lett volna –, előszedett némi megkövesedett mézes süteményt (mézes vacak, házi recept alapján) a konyhaszekrény aljából, majd asztalhoz tessékelte riadt, ám egyben riasztó külsejű barátnőjét. Pár percnyi néma és rosszkedvű vacakmajszolás után, amit csak a teaszürcsölés hangja zavart meg időnként, Róza néni határozott hangon szólalt meg:
– Figyelj, Katicám! Ülhetünk itt ilyen bánatos képpel, de ez nem vezet sehova. Két lehetőség van: vagy szólunk Bruce Willisnek, hogy mentené meg újra a világot, ha ráér ezen a héten, vagy magunk kezdünk nyomozni a titokzatos ellenség után. Mielőtt ő nyomozza ki, hogy mi is kulcscsőszök vagyunk. Elébe megyünk és üldözzük, míg utolérjük – bonyolódott bele kicsit a mondatba, de a lényeg érthető volt: gondolatban előtte járni, és megszorongatni a tökeit, amennyiben vannak neki!
– De mi van, ha még nálunk is nagyobb varázslóval van dolgunk? – kérdezte komoly arccal Katica.
– Akkor bevetjük a csodafegyvert! – hangzott a rejtélyes válasz.