Egy mágikus regény – Bánki Éva: Esõváros

Egyszerre mágia és történelem

Bánki Éva regényében két, valójában távoli rokonságban élő csallóközi család életét éljük át a huszadik században. Véres események, szerelmek, okkult praktikák és identitásproblémák kerülnek felszínre. És mindez egy izgalmas, finom részletekben gazdag, egyszerre érzékeny és merész regényben. Az Esőváros arról a világról beszél, mely 1989-ben váratlanul elsüllyedt a történelemben – de roncsai ma is látszanak.

Két család és két világ feszül egymásnak 1945-ig. Az egyik a technikában hisz, a férfiak csak a jövőnek élnek, a másik a szellemekben hisz, melyekkel a nők tartják a kapcsolatot, míg a férfiak mind a család fejének, II. Bujdosó Károlynak alávetettek. Mindez a Csallóközben, az egykori Magyarország legszínesebb népességű, és talán legpolgáribb parasztsággal bíró területén történik, ahol a határok 20-30 évente vándorolnak, és „csak” az emberek maradnak. Szellemidézés, szifilisz és öngyilkosság az egyik családban, a másikban a felrobbant cséplőgép, mellyel a fiúk apjuk halálát okozzák. Kiugrott és kommunistává lett fiú itt, félig ingyenélő, hóbortos író ott. És a történelem halad előre, miközben a férfiak világa lassan felmorzsolódik, és lassan, de biztosan átadja helyét egy olyan világnak, melyben a nők hatalma érvényesül. Ez a huszadik század története. És a szétfoszlónak tűnő szálakat hirtelen összerántják a nőalakok.

Két család és két világ feszül egymásnak 1945-ig, amikor hirtelen minden más színben tűnik fel. A lakosságcsere után a magyarok és a németek közül sokan eltűnnek, a zsidók közük szinte senki sem marad, és a maradék családok szétszakadnak. Ezzel a regény is fordulatot vesz, hiszen ekkor válik mind szembetűnőbbé, hogy a regény mesélője és főszereplője lassan egyre inkább nőként identifikálja magát, bár ez nem lép túl egyfajta függő viszony beismerésén bátyjával szemben. Sőt, eközben mindvégig szerelmes sógornőjébe – bár Freud professzor erre talán azt mondaná, hogy ez csak a bátyja iránti szerelmének szublimációja. Bár Anci, a sógornő maga is kimagasló jelenség, hiszen amellett, hogy verseket ír, kiválóan zongorázik is, és eszperantóul levelez. Legalábbis addig, amíg a rákosista Magyarországon az nem válik hirtelen gyanús és leleplezendő nemzetközi kémtevékenységgé.


“Hát ebbe én beleőrülnék!”

A regény nyilvánvalóan támaszkodik olyan posztmodern szövegekre, mint Esterházy Péter, vagy García Marquez könyvei – egyszerre realisztikus, és egyszerre teszi kérdésessé az emlékezet működésének hagyományod módjait. Ugyanakkor azokkal a kérdésekkel is szembenéz, melyeket legutóbb Kertész Imre vetett fel Felszámolás című könyvében: vajon lehetséges-e ma bármiféle megértése az 1989 előtti időknek? Vajon el tudjuk-e egyáltalán képzelni mi, akik akkor is éltünk már, hogy mi is volt az? És úgy tűnik, hogy mindketten azt felelik: olyan korszakhatárrá vált az az év, melytől visszafelé immár nincs megértés. Azok a törekvések, melyek azelőtt születtek, immár teljesen érthetetlenné váltak.

És itt csak azokat említettem, akik első könyvvel jelentkeztek. Amit ezek a könyvek hoztak, az egy új, nem reflektált történetmondás, mely képes szembenézni a legnagyobb eseményekkel is: incesztussal, prostituálttá válással, a történelem véres játékával. Ezek a regények nem a katarzist keresik, hanem épp ésszel túlélhetőként próbálnak bemutatni olyan dolgokat, melyekről szentimentálisan azt szoktuk gondolni: „hát ebbe én beleőrülnék!” Persze lehet, hogy ezek a regények őrültek.

A regény szövege egy tömbből faragott, minden sorából a történet és a történelem nyomasztó fölényt mutató ereje sugárzik. Minden fordulat evidens, ugyanakkor felkavaró. A szereplők kicsit persze kapálóznak, de azután alkalmazkodnak a körülményekhez, és végül megtalálják a túlélés módját, vagy éppen meghalnak. Mindezekkel együtt ez a könyv megmutat valamit abból a boldogságból és életszeretetből, melyet mindannyian ismerünk, de melyben hinni sokszor olyan nehéz.

Bánki Éva: Esőváros
Magvető, 2004