nlc.hu
Szabadidő
A vizes póló és Szûcs Judith titka

A vizes póló és Szûcs Judith titka

A vasárnap mondanivalótól mentesen telt. Éjjel 11 órakor könnyed levezetésként volt szerencsém megtekinteni a Durex vizes póló vetélkedõjét.

Szűcs Judith
Előtte valami epigon társaság nyűtte a húrokat. Szóval jöttek a lökött lányok nagy cicikkel, fehér pólóban, meg az öntő ember, aki műanyag pohárból locsolta a hideg vizet rájuk. A konferanszié lelkesen ordított, kezek és söröspoharak emelkedtek a magosba. Pontozás helyett mutogatással jelezte a zsűri, vagyis a közönség, hogy elnézegetné még a csajt, vagy most már itt az ideje, hogy távozzék. Bizony mondom, nehéz dolga volt a zsűrinek, mert a résztvevők csinosak voltak, a zsűri tagjai meg jó részegek. De szerencsére a „műsor”-vezető ura volt a helyzetnek, győzött az ízlése, és így megszületett a nyertes, aki a valóságsók óta kötelező módon összeölelkezett a vesztessel – noha most látták egymást először. A köztudatba ilyen módon bevonult bajnok hálából megmutatta trikó nélkül is.
Csak az nem derült ki számomra: a csajok ezt miért csinálják?

De a java csak most jön. Alighogy az utolsó csuromvizes lány is levonult a világot jelentő deszkákról, Szűcs Judith libbent középre. Mintha szöges bombát dobtak volna a tömegbe, hirtelen sokan a távozás hímes mezejére léptek. Kínosan kiürült a sátor, amit azért nem bántam, mert a szellőzésről nem gondoskodtak a szervezők, és kezdtem ájuldozni a forró és levegőtlen helyiségben.

Jutka ott állt narancssárga csatos, csöcski pólóban, koptatott farmerban, és ezzel kezdetét is vette az időutazás. Zenekar nem volt, a félplayback meg bedöglött, de a technikusok felülkerekedtek a problémán, és megszólaltak a dallamok. Lement néhány régi nosztalgia nóta, közben némi közönség is összegyűlt: vidám emberek, fekete bakancsban és lábszárnál letépett, rojtos farmerban pogózó arcok, és mások. „Gyere fél tízkor a diszkó elé”, „Gyere, táncolj” és más gyere-számok következtek, Judith rángatta le-lecsúszó topja pántját, majd nemzetközi vizekre eveztünk.

Jennifer Rushtól adott elő – találd ki, mit – majd egy Demjén-adaptáció következett, közben a félplaybackről kiderült, hogy valószínűleg teljesen az. Meglepetés-duett is volt, a büszke anya kettőst énekelt leányával. A sort egy nyilvánvalóan görögös dal zárta, és Judith közös csárdásra hívta a közönséget. A hódolók azonban nem hagyták félrevezetni magukat, és egyre szirtakit jártak.
Az volt a baj, hogy semmit nem ittam?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top