2006. Október 26.

Csak barátok

Gyûlölt két szó, amit egyetlen szerelmes pasi sem akar hallani. Sem a kövér lúzer, sem a jóképû szoknyavadász. Kinézettõl és csajozós taktikától függetlenül a megsemmisítõ barát zónából lehetetlen kitörni, de mindig van, aki megpróbálja.

Myreille

A legtöbbünk életében akad egy okos nagypapa vagy nagynéni, aki az ember lelkére köti, hogy ne fusson olyan szekér után, amely nem veszi fel. Persze ezzel a bölcsességgel ugyanúgy nem törődünk, mint a végtelen vitákkal férfi és nő barátságáról, legalábbis egészen addig, amíg a szerelmi vallomást követő reakcióban el nem hangzik a Te vagy a legjobb barátom mondat.

Roger Kumble filmje könnyen felejthető, habkönnyű vígjáték a csak barát státuszba ragadt férfi kálváriáját dokumentálja és karikírozza. A forgatókönyvíró Adam Tex Davist vagy remek képzelőerővel és nagyon lúzer haverokkal, vagy iszonyú kamaszkorral áldhatta meg az ég.

Mindig ugyanaz

Chris Brander (Ryan Reynolds), akit saját anyja se titulálna jóképű Adonisznak, halálosan szerelmes legjobb barátjába, Jamie Palaminóba (Amy Smart), aki (természetesen) a legeslegjobb csaj a gimnáziumban. A néző szerencséjére a gimnáziumi visszatekintő rövid, viszont Chris Brander számára annál kínosabb: nemcsak osztálytársai szívatják a vérbe, hanem szívszerelme is földbe döngöli egy szeretlek, mint a testvéremet mondattal.

Pár év elteltével, egy másik városban Chris Brander a hímek királya és minden nő álma. Elégedetten éli sikeres életét, egészen addig, amíg egy bolond szőke nő és némi technikai probléma folytán kamaszkori megaláztatásainak színterén találja magát, és ott folytatja, ahol abbahagyta: bebizonyítja, hogy ő a világ legnagyobb lúzere. Mint átok, ül rajta a régi barátság, és hiába próbálja elcsábítani Jamie-t, a randizás purgatóriumában minden és mindenki ellene dolgozik.

Jóból is megárt a sok…

Egy ideig jólesően kacarásztam a balfékségeken és a véletlenek szerencsétlen összejátszásán, de amikor egy óra elteltével még mindig ugyanabban a gödörben tipródtunk, és az alkotók csak bugyuta gegekkel tudták fűszerezni a történetet, meglehetősen unatkozni kezdtem, sőt, kicsit nyűgös is lettem. A film vége nem tartogat semmiféle meglepetést, kiszámítható, mint a gyorsvonat, bár némi kacskaringót végig kell utaznunk, mire megérkezünk a végállomásra. Oké, a pattogatott kukorica nem a legegészségesebb és nem a legfinomabb eledel, viszont néha jólesik. Pont ilyen ez a film is. Egyszer mulatságos, és jól illik a popcornhoz.