Szabadidő

A lány, aki elfelejtette a férjét – moziajánló

Rachel McAdams fején egy baleset miatt nemcsak csúnya dudor lesz, de az emlékek is kiesnek belőle esküvőstül, férjestül. Channing Tatumnak aztán vissza kell hódítania őt ebben a természetesen igaz történetben. Heti moziajánlónk lovakkal, jedikkel és romantikával.

Fogadom

A film végi stáblistán ugyan feszülten kerestem Nicholas Sparks író nevét, de a Fogadom minden gyanús jel ellenére a hollywoodi érzelmes giccs nagymesterének közreműködése nélkül készült. A férjét elfelejtő lány sztorija ugyan első ránézésre tipikus tévéfilmes ötlet, de megfelelő alkotók kezében akár valami nagy dolog is kisülhetett volna belőle. Az, hogy nem így történt, elsősorban annak köszönhető, hogy mindenki biztonsági játékra rendezkedett be. Az álbölcsességekkel keretbe foglalt, az elvárt fordulatokat patikamérlegen szállító cselekmény nem sok meglepetéssel szolgál. A boldogság pillanatai, a baleset, az ébredés a kórházban, az eltűnő emlékek, az elfelejtett férj, a visszatérő szülők, a régi élet vonzása, a régi nagy szerelem visszatérése, konfliktus, majd kibékülés. Ami viszont meglepetés, hogy az általában aranyos és szerethető Rachel McAdamsnek sikerült az amnéziás lányt nem zavarodottnak, hanem kifejezetten antipatikusnak mutatni, így nehéz szurkolni a felépüléséért. A kicsit érzelmesebb alkatú nézőket mindez azonban nem fogja zavarni, hiszen az egész cucc van annyira profin hatásvadász, hogy a könnycsatornákat könnyedén munkára bírja, és egy-két jelenetbe még némi humort is sikerült csempészni.

Rendezte: Michael Sucsy
Szereplők: Rachel McAdams, Channing Tatum, Sam Neill
Eredeti cím: The Vow
Forgalmazza: Fórum Hungary
Értékelésünk: 3/5

Hadak útján

Bár egyértelmű, hogy Steven Spielberg egyike a ma élő legnagyobb rendezőknek, a filmjei befejezésével mégis gyakran hadilábon áll. Vonzódása a pátoszhoz sokszor eredményezett már emészthetetlenül giccses záróképeket, de ezt korábban könnyen meg lehetett neki bocsátani a korábbi két óra izgalmaiért. A Hadak útján olyan, mintha Spielberg összes rosszul sikerült befejezését egy filmbe gyúrták volna, és csak ebből állna a két és fél órás játékidő. A vonósok úgy húzzák, mintha az életük múlna rajta, miközben rendezőnk végig arra játszik, hogy meghatódjunk. Mindehhez a hátteret egy első világháborús történet szolgáltatja egy angliai lóról, aki elszakadva a gazdájától kerül a frontvonalra, ahol a lovasai egyfolytában cserélődnek, mivel áldozatul esnek a harcoknak. Láthattunk már háborút öregek, gyerekek, áldozatok és gyilkosok szemszögéből is, de lovakéból még soha. A Hadak útjánt minden hatásvadászata, és a negyvenes–hatvanas évek epikus giccseinek másolása ellenére Spielberg vitathatatlan mesterségbeli tudása mellett ez az új nézőpont teszi nézhetővé, meg persze az, hogy ki ne gyönyörködne szívesen egy ilyen csodálatos paripában?

Rendezte: Steven Spielberg
Szereplők: Jeremy Irvine, Benedict Cumberbatch, Toby Kebbell
Eredeti cím: War Horse
Forgalmazza: Fórum Hungary
Értékelésünk: 3/5


Beszélnünk kell Kevinről

Ha valaki éppen mostanában tervezi családja népességének gyarapítását, szigorúan eltanácsoljuk e filmtől. A Beszélnünk kell Kevinről ugyanis a szülői felelősség  olyan mélységeivel foglalkozik, ami sokak számára rémisztő lehet, valamint azt a kérdést feszegeti, hogy lehet-e egy gyerek eredendően gonosz. A válasszal azonban adósunk marad. Bár a film címében a gyerek neve szerepel, a főszereplő mégsem ő, hanem az anyja, Eva (Tilda Swinton briliáns). Az ő szemszögéből, az ő emlékeiben láthatjuk azokat a borzalmas következményeket, amiket talán a gyerek félrenevelése okozott. A film az elejétől a végéig hipnotikus, sok szimbólumot használó képi világa már-már rémálomszerű, és amikor rájövünk, mi a trauma igazi kiváltója, meg se tudunk szólalni a sokkterápiától. A Beszélnünk kell Kevinről azt mutatja be, hogyan születnek a valódi, köztünk élő szörnyetegek, és mindezt a szülő szemszögéből. Rémisztő és bátor mozi, egyike a tavalyi év legjobbjainak.

Rendezte: Lynne Ramsay
Szereplők: Tilda Swinton, John C. Reilly, Ezra Miller
Eredeti cím: We Need to Talk About Kevin
Forgalmazza: Szuez Film
Értékelésünk: 5/5

A szerelem művészete

A francia romantikus vígjátékok már olyan hagyománnyal bírnak, hogy egy francia rendező akkor is a nagy elődök stílusában kezeli a műfajt, ha ez nem is a valódi célja. Emmanuel Mouret mozija franciább a franciánál. Pikáns szerelmi történetek bontakoznak ki előttünk, sok-sok erotikus felhanggal, de hiába szól filmünkben jóformán minden a szexről, ha az egész mozi hangulata inkább játékos, mint erotikus. A történetek amolyan rövid kis szkeccsek a szerelemről, a türelemről, a szenvedélyről és a szexről, amiket egy folyton magyarázó narrátor köt össze. Kisfilmek könnyed, elegáns, vicces, de felejthető gyűjteménye ez, melyben láthatjuk egy dönteni képtelen lány egyéjszakás kalandra irányuló próbálkozásait, egy párocska nyitott kapcsolatra törekvését, egy idős pár hűségpróbáját, valamint néhány vakrandi nem várt következményeit.

Rendezte: Emmanuel Mouret
Szereplők: François Cluzet, Julie Depardieu, Judith Godréche
Eredeti cím: L’art d’aimer
Forgalmazza: Vertigo Média
Értékelésünk: 4/5

Star Wars I. rész – Baljós árnyak 3D

A Star Wars név sok éven át volt kikezdhetetlen, és ha valaki nem szerette, az általában egyértelműen elzárkózott az egész sci-fi műfajtól. Ez az aranykor egészen 1999-ig tartott, amikor bemutatták az előzményfilm-trilógia első részét, a Baljós árnyakat, amit George Lucas már nem a törzsközönségének, hanem egyértelműen a kisgyerekeknek szánt. Az aranyos kisgyerek és a nagydumás rajzfilmfigura (a széria leggyűlöltebb alakja, a nagyfülű Jar Jar Binks) közös bohóckodása sok volt a régi fanoknak, de tény, hogy a film sikerrel vette be a kiskorú közönséget. A többieket pedig csak egy látványos fénykardpárbaj, egy karakteres főgonosz, valamint egy pod race verseny emlékeztette arra, milyen is volt régen ez a Star Warsnak nevezett dolog. Most James Cameron babérjaira törve Lucas leporolta sokat vitatott moziját, hogy 3D-s változatban egy újabb generációt hódítson meg.

Rendezte: George Lucas
Szereplők: Ewan McGregor, Liam Neeson, Natalie Portman
Eredeti cím: Star Wars: Episode I. – The Phantom Menace 3D
Forgalmazza: InterCom
Értékelésünk: 2/5

Aztán mindennek vége

Szofja grófnő ötvenéves házassággal a háta mögött nemcsak Tolsztoj felesége és 15 gyermekük édesanyja, hanem a zseniális szerző múzsája és titkárnője is egy személyben, szorgalmasan másolgatja férje kéziratait. A Háború és békét például hatszor körmölte le újra és újra. Tolsztoj élete alkonyán új keletű nézetei miatt egyre többször kerül konfliktusba Szofjával. Amikor pedig a végrendeletét is megváltoztatja, és mindenét (beleértve műveinek szerzői jogait is) az orosz népre hagyja, Szofja úgy dönt, felveszi a harcot a tarthatatlan helyzettel.

Rendezte: Michael Hoffman
Szereplők: James McAvoy, Helen Mirren, Christopher Plummer
Eredeti cím: The Last Station
Forgalmazza: CineReal

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése