nlc.hu
Szabadidő
Nagyméretű aszteroida közeledik felénk

Nagyméretű aszteroida közeledik felénk

A Föld közelében halad el szerdán egy három éve felfedezett, viszonylag nagy aszteroida – erősítették meg az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA kutatói.

A 2014 májusában felfedezett, 2014 J025 jelű kisbolygó, amelynek legnagyobb átmérője a becslések szerint 1,4 kilométer, biztonságos. Bár megközelíti a Földet, még így is 1,8 millió kilométeres távolságra fog elrepülni bolygónk mellett, ami Föld-Hold-távolság 4,6-szeresének felel meg.

“Meg tudjuk mondani néhány másodperces pontossággal, hogy az objektum mikor lesz a legközelebb, és néhány száz kilométeres eltéréssel azt is, hogy mekkora lesz ez a távolság” –mondta el az MTI-nek telefonon Davide Farnocchia, a NASA Föld közeli objektumokat vizsgáló programjának matematikusa. Hozzátette, hogy az aszteroida pályájáról az elmúlt években begyűjtött adatokból mindez nagy biztonsággal megállapítható. Mint ahogy az is, hogy a következő 500 évben a J025 nem közelíti majd meg ennyire a Földet.

via GIPHY

Bár az égitest kétszer olyan fényes, mint a Hold, szabad szemmel nem lesz látható. Otthoni távcsövekkel azonban szerdától egy vagy két éjszakán keresztül is láthatják az égboltot figyelő amatőr csillagászok.

A szakemberek szerint hasonló méretű aszteroida legközelebb 2027-ben fog elhaladni a Föld mellett, amikor az 1999 AN10 jelű, 800 méter átmérőjű kisbolygó egy Föld-Hold-távolságra (380 ezer kilométerre) fogja megközelíteni bolygónkat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top