nlc.hu
Szabadidő
20 éves kutyát adtak le a menhelyen, mert öreg

20 éves kutyát adtak le a menhelyen, mert öreg

Azt leszámítva, hogy a korából adódóan majdnem teljesen siket és vak, az idős spániel teljesen egészséges. Már csak egy szerető otthon hiányzik a boldogságához.

Egészen elképesztő okból szabadult meg egykori tulajdonosa a nagyjából 20 éves spánieltől, Sonomától. Egy San Diegó-i állatmenhelyre vitte be, amelynek vezetője a The Dodónak elmondta, a “gazdi” arra hivatkozva nyomta kezébe a pórázt, hogy Sonoma már túlságosan öreg ahhoz, hogy a kutyája legyen.

20 éves kutyát adtak le a menhelyen, mert öreg

Az idős spániel, akit a menhely munkatársai bekerülésekor alaposan átvizsgáltak, előrehaladott kora miatt majdnem teljesen vak és siket, ám egy kis bőrirritációt leszámítva teljesen egészséges. Át is adták őt a Frosted Faces Foundation elnevezésű, kifejezetten öreg kutyákkal foglalkozó alapítványnak, ahol most szerető gazdit keresnek neki.

20 éves kutyát adtak le a menhelyen, mert öreg

“Miután az állatorvosi vizsgálat kimutatta, hogy Sonoma egészséges, biztosak vagyunk benne, hogy egyetlen dologra vágyik csak, de arra mindennél jobban: egy szerető otthonra, ahol utolsó napjait szeretetben és békében töltheti el.” Az alapítvány vezetője, Kelly Smisek hozzátette: “Mindent megtesznek majd, hogy a sokat látott ebet olyan gazdinál helyezzék el, ahol mindez biztosítva lesz számára.”

20 éves kutyát adtak le a menhelyen, mert öreg

Olvass még többet menhelyi kutyusokról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top