nlc.hu
Szabadidő
Idén is lesz teljes napfogyatkozás

Idén is lesz teljes napfogyatkozás

Elég messzire kell majd utaznia annak, aki látni szeretné, viszont jó nagy területen élvezhető lesz majd a különleges látvány.

Kilencvenkilenc éve nem látott, teljes napfogyatkozásra készül az Egyesült Államok. Augusztus 21-én a nyugati parttól a keleti partig egy az egész országot átszelő sávban látható lesz, ahogy a Hold teljesen kitakarja a Napot.

Legutóbb 1979-ben volt olyan teljes napfogyatkozás, amely a kontinentális Egyesült Államok egyes részeiről látható volt, a mostanihoz hasonló esemény azonban utoljára 1918-ban következett be.

Teljes napfogyatkozás esetén a Hold elhalad a Nap és a Föld között, rövid időre teljesen kitakarja a Napot, így annak csak külső légköre, koronája látható az égbolton. Kedvező időjárás esetén augusztus 21-én Oregontól Dél-Karolináig 14 államban lesz megfigyelhető a teljes napfogyatkozás délelőtt 10 óra 16 perc és délután 2 óra 48 perc között.

Az “amerikai sötétség” lázban tartja a tudósokat és a lakosságot is. Az Egyesült Államok északnyugati térségétől délkeletig húzódó 100 kilométer széles sávban látható égi jelenség mintegy két és fél percig tart majd. Ezen a területen 12 millióan élnek, további 200 millióan pedig egynapi utazásra. Ráadásul a Hold árnyéka 20 nemzeti parkon is átvonul.

Sok városban fesztiválokkal készülnek a látványosságra, a szállodaszobákat sok helyen már évekkel előre lefoglalták. A hatóságok – amelyek pontosan két hónappal az esemény előtt, szerdán indítottak kampányt a lakosság tájékoztatására – forgalmi dugókra is számítanak, amikor az ég elsötétül Oregontól Dél-Karolináig.

Az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatallal (NOAA) és más intézetekkel közösen Washingtonban tartott sajtótájékoztatóján Martin Kopp, az országos autópálya-kezelő hatóság munkatársa arra szólította fel az embereket, hogy ne az utolsó pillanatban induljanak útnak, és ne táborozzanak le az autópályák mentén.

A szakértők arra is figyelmeztetik az érdeklődőket, hogy speciális szemvédő nélkül csak akkor biztonságos a Napba nézni, amikor a napfogyatkozás eléri a csúcsát, tehát a Nap felszínét teljesen kitakarja a Hold. A tudományos megfigyelések előkészületei is zajlanak már: 11 műhold, három repülőgép és több mint 50 meteorológiai léggömb figyeli majd a napfogyatkozást, amelyet élőben is közvetítenek. A megfigyelésben a Nemzetközi Űrállomás (ISS) asztronautái is részt vesznek. Emellett a Földről több ezer privát teleszkóp is követi, amint a Hold elhalad a Nap és a Föld között.

Emlékeztek?

Valahol a Földön megközelítőleg minden évben látható egy teljes napfogyatkozás, árnyéka azonban többnyire az óceánokra vagy kietlen területekre esik. Magyarországon utoljára 1999. augusztus 11-én figyelhettünk meg teljes napfogyatkozást. Ilyen volt a látványa Balatonnál:

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top