Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szabadidő

Megtanította festeni a patkányát egy lány

A régcsáló festményeit meg is vásárolták.

A norvég Amalie Markota Andersen 14-15 éves kora óta tart patkányokat. Dariust 2017-ben vette magához, ő volt a kilencedik patkánya. 

A lány, aki egyébként animációs és digitális művészetet tanul, 2018 januárjában vett egy nem mérgező akvarellkészletet, és belemártotta a rágcsáló lábait, majd elengedte egy üres papíron. Így készült el Darius első festménye.

A gazdi a Twitteren tette közzé a patkány alkotásait. Az oldal – melyet azóta privátra állítottak – gyorsan felkapottá vált, olyannyira, hogy a festményeket meg is vásárolták. A pénzből Amalie egy hámot vásárolt Dariusnak, amivel ki tudta vinni sétálni a szabadba.

festő patkány

Darius az egyik alkotásával (Fotó: Amalie Markota Andersen/Facebook)

„Kicsit sajnálom, hogy eladtam a festményeket, de boldoggá tesz a gondolat, hogy remélhetőleg valahol még megvannak” – fogalmazott a lány.

Darius sajnos mindössze négy festményt készített élete során, 2019 elején ugyanis elpusztult. A lánynak azóta lett két új patkánya, Gucci és Mango. Fontolgatja, hogy őket is megtanítja festeni.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top