„Azok az országok, ahol van McDonald’s, soha nem fognak háborút viselni egymás ellen”
1989. augusztus 19-én, a páneurópai pikniknek nevezett békedemonstráció keretében Sopronpusztánál átjárhatóvá vált – igaz, akkor még csak ideiglenesen – az Európát kettéosztó vasfüggöny, november 10-én leomlott a berlini fal (persze inkább metaforikusan), 1990. január 31-én pedig Moszkvában, a Szovjet birodalom fővárosában, mintegy a Gorbacsov-féle peresztrojka betetőzéseként tumultuózus tömegjelenetek közepette megnyitotta kapuit az első oroszországi McDonald’s, amely, mint tudjuk, nemcsak egy egyszerű gyorsétterem, hanem a mindent lebíró amerikai kapitalizmus és a megállíthatatlan globalizáció egyik világszerte legismertebb jelképe. Kicsit kevesebb mint két év múlva a Szovjetunió már nem létezett, a McDonald’s viszont maradt. Egészen eddig.
Miután Vlagyimir Putyin február 24-én lerohanta Ukrajnát, a nyugati óriáscégek meglepően gyorsan és fegyelmezetten vonultak ki Oroszországból. Hozzájuk csatlakozott némi fáziskéséssel a McDonald’s, amely csak pár napja jelentette be, hogy a rendkívüli történelmi helyzetre való tekintettel ideiglenesen bezárja oroszországi éttermeit: mind a 850-et. Ennek folyományaként megint hosszú, tömött sorokba rendeződtek Oroszország polgárai a McDonald’sok előtt, hogy még egyszer alaposan feltankoljanak hamburgerekkel. Amikor 32 évvel ezelőtt a moszkvaiak először rohamozták meg hatalmas nekibuzdulással az ország egyetlen amerikai gyorséttermét, valószínűleg mindenki számára teljesen nyilvánvaló vált, hogy új világrend van születőben; hogy semmi nem lesz már ugyanolyan, mint azelőtt. Most, hogy megint akkora csődület van az orosz McDonald’soknál, mint a frissen megnyílt Lenin-mauzóleumnál 1925-ben, alighanem szintén jelez valamit: de hogy egészen pontosan mit is, abba bele sem merünk gondolni.
Szóval, inkább idézzük csak fel röviden, hogy is volt az a 1990-es megnyitó. Talán meglepő, de a kölcsönös tapogatózás a felek közt már 1976-ban (!) elkezdődött, ráadásul nem is az amerikaiak vezényelték le a keleti hamburgernyitást, hanem az ő északi szomszédaik: a montreali nyári olimpián tárgyaltak először a szovjet tisztviselők a kanadai McDonald’s igazgatójával, George Cohonnal egy lehetséges moszkvai gyorsétteremről, ám egy olyan országban, ahol az átlagembereknek 4-6-10 évet kellett várnia egy új autóra (ami ugye nekünk is ismerős lehet), azért ezt nem volt annyira egyszerű kivitelezni. Így aztán Ronald McDonald csak 14 évvel később tudta uralma alá hajtani a Szovjetuniót.
Moszkva egyik legforgalmasabb csomópontján, a Puskin-téren felhúzott étterem korának egyik legnagyobb és minden bizonnyal legzsúfoltabb McDonald’sa volt, összesen 900 (más források szerint 700) ülőhellyel és több száz fős személyzettel: jellemző adat, hogy a különböző pozíciókra állítólag összesen úgy 30-35 ezren jelentkeztek. Bár előzetesen is nagy érdeklődésre számítottak – kb. ezer vendégre –, a valóság minden várakozást felülmúlt, ugyanis a hírek szerint úgy harmincezren próbáltak a nyitás napján hamburgerhez jutni (csak összehasonlításképpen: 1988-ban, a budapesti McDonald’s megnyitóján körülbelül tízezren voltak, ami akkor világrekordnak számított). Gorbacsov egyébként nem volt ott (cserébe 1997-ben szerepelt egy Pizza Hut-reklámban), Borisz Jelcin, a későbbi elnök viszont igen, noha arról nem tudunk, hogy a moszkvai McDonald’s árult volna vodkát.
A kiszolgálás is egészen máshogyan zajlott, mint ahogyan az oroszok addig megszokták: a személyzet tagjai nem fejkendős, rosszkedvű, megfáradt babuskák voltak, hanem tetterős fiatalok, akik a kötelező barátságos – és a vendégek számára egészen zavarba ejtő, sőt offenzívnak ható – mosollyal az arcukon, nyaktörő tempót diktálva dolgoztak, mindennek tetejében pedig az étteremben is példás tisztaság és rend uralkodott. A hamburger persze az akkori viszonyokhoz képest elég drága volt – egy Big Mac közel négy rubel, az átlagfizetés meg 150 körül –, azonban ez akkor senkit nem zavart: az oroszok még hónapokkal később, a nyári forróságban is kilométeres sorokban tömörültek a McDonald’s előtt.
A fentebb már említett kanadai hamburger-CEO, a szemmel láthatóan teljesen felspannolt George Cohon meg a nyitás napján azt nyilatkozta a CBC-nek, hogy erről az eseményről alighanem még maga Puskin is írt volna egy csodálatos költeményt, ha élne.
Kapcsolódó cikkeink:
- A legnyomasztóbb és legélhetetlenebb orosz városok, ahová soha nem akarnál költözni
- Szeress úgy, ahogy Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár szerette a kukoricát
- A tökrészeg Borisz Jelcin egy szál alsógatyában indult el pizzázni Washingtonban
- Miss KGB szerette a banánt és James Bondot
fotók: Peter Turnley/Corbis/VCG via Getty Images
