Univerzálisan elfogadott tény, hogy csak akkor lesz igazán finom a kaja, ha evés közben a tökéletes sorozatot nézzük mellé. Ez lehet akár az aktuális kedvenced, amit nézel – a szerdai ebédhez például hibátlanul passzol a The Mandalorian frissen kikerült epizódja –, de a többrészes szériáknál, mint mondjuk a You negyedik évada, fennáll a binge-watching veszélye. Ami nemcsak azért para, mert fenntarthatatlanul hosszúra nyúlik az ebédszüneted, vagy hirtelen éjfélig tart a vacsorád, hanem mert állítólag káros is. Szóval ilyenkor valami ismerőset választasz inkább, ami lehet egy rövid és ütős szitkom (nálam a New Girl és a Brooklyn Nine-Nine váltja egymást), valami, amit nem kell sorrendben nézni, bármikor rányomhatsz egy random részre is (a Gyilkos elmék rendhagyó komfortsorozatom), esetleg olyan, amiben már tudod, mi következik, így egy-egy fordulat vagy cliffhanger nem lök bele a „csak még egy rész”-csapdájába. Az örökzöldek újrázásához valójában amúgy nincs szükség indoklásra, egy átlag szombat délután is kedved támadhat hozzá – például mikor újdonságot keresel a Netflixen, aztán „véletlenül” hatodjára is Szívek szállodáját indítod el.
Az, hogy a régi nagy kedvenceid újra és újra visszakúsznak a képernyődre, egyáltalán nem egyedi jelenség. A Redditen körbenézve rengetegen térnek vissza már ledarált sorozatokhoz. Vannak, akinél háttérzajként funkcionálnak – ezek általában szitkomok –, másoknak van néhány bejáratott darab, amit akkor raknak be, ha relaxálni szeretnének. Aztán ott vannak azok a sorozatok, amiket újra felfedeznek az emberek, és ugyanúgy elvesznek bennük, mint mikor először látták. A karanténidőkben különösen sokan tértek vissza az örökzöldekhez – nem véletlenül ütött olyan nagyot a Jóbarátok: Újra együtt –, hiszen azon túl, hogy a négy fal közé szorultunk, jól esett kikapcsolódni a Covid miatti állandó szorongásból. De vajon miért nem pótoltuk a lemaradásainkat, és csekkoltuk végre azt a szériát (Better Call Saul 🙋), ami már időtlen idők óta figyel a listánkon, de sosem vágtunk bele? Miért választottuk azt, amelyik már ezerszer láttunk? Mint kiderült, ennek több oka is lehet.
Gyógyír a stresszes napokon
Az egyik legnagyobb előnye annak, hogy újranézünk egy sorozatot, az általa nyújtott komfort. Hiszen mikor visszatérünk egy olyan történethez, amit ismerünk és szeretünk, tudjuk, hogy mire számíthatunk, ez pedig kifejezetten nyugtatóan hathat, mikor szorongunk és stresszelünk. Így például az olyan bizonytalan időszakokban, mint amilyen a pandémia volt – ami különösen megterhelt minket mentálisan is – teljesen normális, hogy valami kiszámíthatóra vágyunk, mely növeli a biztonságérzetünket. Mert nem kell azon izgulni, hogy végül egymásra talál-e Meredith és Derek, hiszen tudjuk, hogy hiába gördül eléjük egy rakás akadály és szakítanak milliószor, a szerelmük mindent legyőz (már ha nem merészkedünk tovább A Grace klinika első 10 évadánál). Ezáltal a stresszes, túlterhelt agyunkat megkíméljük a gondolkodástól: egy új sorozatba belevágni eredendően agymunkával jár, meg kell tanulni az új karakterek nevét, megjegyezni számtalan történetszálat, és fel kell készülnünk a váratlanra is. A Grace klinika újrázás viszont csak olyan érzéseket kelt benned, amiket már átéltél, tudod, hogy Izzie túléli az agytumort, Derek pedig a lövöldözést, ezért nem teszed ki magad extra szorongásnak, mert pontosan emlékszel arra, mi fog történni.
Foltó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP
A nosztalgia jótékony hatása
Nem véletlenül ragaszkodnak a gyerekek plüssmacijukhoz: nem feltétlenül alszik vele még mindig, de már a közelsége is megnyugtatja, mégpedig azért, mert úgynevezett átmeneti tárgyként funkcionál. A gyerekpszichológiából eredő fogalom szerint az átmeneti tárgy lényege, hogy összekössön egykori énünkkel és biztosítsa azokat az érzelmeket, amelyek után vágyódsz (a gyerekeknél a plüss ezért például a bölcsis, ovis évek kezdeti nehézségeinek átvészelésében segíthet). Felnőttként a plüsst mint átmeneti tárgyat, azaz a nosztalgia csatornáját felváltják a Disney-mesék, a retró emlékek, vagy akár a kedvenc sorozataink is. Én például nemrég elkezdtem újranézni a Bűbájos boszorkákat, mert gyerekként éltem-haltam a Halliwellekért (és mert mostanában tele van vele a TikTokom), és azonnal éreztem az időutazást. Azonban nemcsak a múlt iránti vágyódás vezérel ilyenkor minket – egy kutatás szerint a jelen méltányolása is közrejátszik. A sorozat segít visszatekinteni és reflektálni az elmúlt időkre, hogy mennyi mindenen mentél keresztül, mennyit fejlődtél és hol tartasz most. A személyes tapasztalatom pedig, hogy ez tényleg így van: mert bár az is nagy teljesítmény, hogy már nem rettegek a banshee-ktől, mint hétévesen, azért ezen túl is érdekes számot vetni az azóta eltelt 20 évvel… És megállapítani, hogy a férfiak terén továbbra is hibátlan (?) az ízlésem: Cole még mindig a befutó a Bűbájosok pasijai közül.
Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)
Kezedben az irányítás
Amikor túlterhelt vagy, hogy meggyőződésed: napok óta csak túlélsz, miközben az élet hullámai dobálnak ide-oda, akkor kialakul egy olyan kontrollvesztettség-érzés, amivel nehéz megküzdeni. De jó fegyver ellene egy örökzöldhöz való visszatérés, mely során úgy érezheted, hogy visszakerült a kezedbe az irányítás. Egy új sorozattal ugyanis csak bedobnád magad az ismeretlenbe, és úgy jársz, mint én: naivan elindítod A mackót, azt gondolván, hogy egy jópofa kis főzős sztori, miközben az egyik legstresszesebb produkció, amit az utóbbi években gyártottak (nagyon ajánlom), és az amúgy is szorongó napodat megfejeled egy extra adag feszültséggel. Bezzeg a régi favoritoddal olyasvalamit nézhetsz, ami nem tesz ki semmi olyasminek, amire nem vagy felkészülve. Sőt, ha egy olyan csavaros és összetett darabot választasz, mint mondjuk a Trónok harca vagy a Breaking Bad, másodjára élvezetesebbé válik a darálás. Mert amellett, hogy most már egyenesen várod a következő fordulatot, megfigyelheted az apró részleteket is, amik felett elsőre átsiklottál, de talán előrevetítették az eseményeket. A mélyebb megértés pedig elégedettséggel tölt el, valamint a sorozatot is jobban értékeled majd.
Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)
Barátok közt
Ha már korábban szóba hoztuk a Jóbarátok: Újra együttet: emlékszel, mit mondtak a különkiadásban nyilatkozó rajongók? Többen is arról számoltak be, hogy azért szeretik annyira sorozatot, mert olyan, mintha ők lennének a hetedik barát a csapatban. Az ilyen paraszociális kapcsolatok – mely egy oldalú kötődést jelent számodra ismeretlen emberekkel, például hírességek, vagy nem is létező, fiktív karakterekkel – megadják a nézőnek a közösséget, amihez tartozhatnak; ezért is gyászoljuk meg, ha egyszer véget ér egy éppen futó széria. „A kitalált szereplőkre mindig számíthatunk. Ott vannak nekünk, amikor csak kellenek, amikor csak kérjük őket” – foglalta össze egy 2021-es tanulmány azt, miért is olyan fontosak a fiktív személyek az életünkben. Mert mint a cikk szerzője, Raymond A. Mar mondja: a sorozatok betöltik a szociális interakciók helyét, amikor egy magányosabbnak érezzük magunkat, és gyorsan szükségünk van a pozitív élményekre. Persze a kitalált karakterek nem helyettesítik a hús-vér barátainkat, ellenben segíthetnek szélesíteni a baráti körünket. Nem vagy ugyanis egyedül a paraszociális kapcsolataiddal sem, a rajongásnak pedig közösségformáló ereje van: ha két fan egymásra talál, beszédtémájuk már biztos, hogy lesz.
(Forrás: Vox, Time, Psychology Today)
