Interjú Susanne Wolffal, a Sisi és én című film főszereplőjével

A magyarok imádják Sisit, de filmként szinte kizárólag a Romy Schneider főszereplésével készült verzió érdekli őket. Mit gondolsz, miért van szükség új filmekre Sisiről?

Azt hiszem, nem az én dolgom válaszolni erre a kérdésre, hanem a rendezőé. Nem vagyok Sisi rajongója, sosem érdekelt igazán az uralkodók, uralkodónők és arisztokraták élete, ahogy a mai celebkirályok és -királynők – mint amilyen Kim Kardashian – is hidegen hagynak. Eközben persze értem, hogy az emberek miért szeretik annyira a Romy Schneider-féle verziót: sötét világban élünk, szükségünk van a romantikára. Ugyanakkor én kicsit másképp vagyok bekötve, mint a legtöbb ember. Ha állok egy mozi előtt, ahol két filmet játszanak, és az egyik egy komplikált, sötét dráma, a másik pedig egy cuki vígjáték, én biztosan a sötét drámát fogom választani. (nevet)

Nem szereted a Romy Schneider-féle Sisit?

Még gyerekként láttam, nem is egyszer, és akkoriban nyilván nagyon tetszett. Talán nem is annyira Sisi, mint inkább Romy Schneider miatt. Ő egyszerűen gyönyörű volt, naiv, szenvedélyes: már csak nézni is csodás volt őt. Ráadásul pompásan játszott, hiszen nagyszerű színésznő.

Susanne Wolff a Sisi és én sajtótájékoztatóján, Berlinben (Fotó: Stefanie Loos / AFP)

Az általad alakított Sisi engem inkább arra a verzióra emlékeztetett, akit Romy Schneider a Ludwig című filmben alakított 1973-ban. Itt már egy sokkal cinikusabb, romlottabb verzióját mutatta a karakternek. Inspirált téged ez a film? Készültél valahogy Sisi szerepére?

A film rendezője, Frauke Finsterwalder már az elején figyelmeztetett: „Ne végezz kutatásokat! Azt akarom, hogy csak a forgatókönyvre figyelj.” Persze nem bírtam magammal, ettől még egy kicsit nézegettem az életrajzát az interneten, de csak ilyen alap információk érdekeltek, mint a háttere, a gyerekei, a férjével való kapcsolata meg hasonlók. És őszintén szólva a Ludwigot is megnéztem, mert kíváncsi voltam, milyennek mutatja a film a már valamivel idősebb Sisit. Nagy hatással volt rám a film, még az is lehet, hogy önkéntelenül is egy kicsit másolni próbáltam Schneider ottani játékát, például ahogyan jár. De a dolgom elsősorban az volt, hogy úgy játsszam Sisit, ahogy Frauke szerette volna. Nagyon tetszett, ahogy a forgatókönyv a hangulatváltozásait bemutatja. Az egyik pillanatban még nagyon kedves és nyitott, mindenkit puszilgat és ölelget maga körül, majd egy pillanattal később már mérgesen mordul rá a másikra, hogy „Menj innen! Már nem kedvellek többé.” Tetszett az a fajta energia, ami ebből született a filmben. A praktikus felkészülésem pedig abból állt, hogy lovaglóleckéket vettem, hogy ne tűnjek bénának a nyeregben. Soha korábban nem ültem lovon, szóval komoly kihívást jelentettem a lovaglás-oktatómnak. És sokat gyakoroltam a megfelelő testtartást is, ami egy császárnétól azért elvárható. De a legnagyobb segítségem mégiscsak az volt, hogy felvettem a jelmezeket, megcsinálták a frizurámat és beléphettem a csodás díszletekbe.

A Sisi és én gyakorlatilag bullyként ábrázolja a császárnét. Olyan nőként látjuk, aki élvezetét leli abban, ha bánthatja maga körül az embereket.

Nem hinném, hogy élvezetét lelné ebben, ennek valami egész más az oka. Talán a bully kifejezés erős Sisire. Egy nagyon magányos nő volt az élete ezen pontján, emiatt elkeseredett, és keserűségében bántott másokat. A filmben azért látogat Angliába, hogy ott legalább érezzen valamit a fiatalabb szeretője társaságában, de ezt sem élvezheti sokáig, el kell jönnie onnan. A filmben látott viselkedése nem légből kapott, számos valós esemény ihlette. Nem csoda, hogy megkeseredett volt egy megromlott házasság és két halott gyerek után, és az sem lehetett könnyű, hogy még csupán 16 éves volt, amikor egy birodalom császárnéjává vált. Idővel már nem volt hite saját magában, és úgy érzem, idősebb korában már nem tudott igazán megbízni másokban sem.

Susanne Wolff és Sophie Hutter a Sisi és én című filmben (Fotó: Profimedia)

A filmben Irmát, a magyar szolgálólányát valamennyire közel engedi magához. Mit gondolsz, amit látunk itt köztük, az barátság?

Nem, semmiképpen sem. Azt talán el tudom képzelni, hogy Irma talán őszintén szereti Sisit, de ez fordítva biztosan nem igaz. De Irma esetében ez érthető. Sisi előtt az egész életét az édesanyjával töltötte, aki iszonyatosan gonosz és nyers volt vele. Hozzá képest Sisi biztosan jó cserének tűnhet még a hangulatváltozásaival együtt is. Irmának egyszerűen arra van szüksége, hogy legyen egy másik ember is az életében, nemcsak az anyja, és ezt Sisiben megtalálja. Gondoskodhat róla. Kell is, mert időnként ugyan csodálatosan érzi magát és majd kicsattan a boldogságtól, máskor meg szörnyű depresszióba süpped.  Talán vannak boldog pillanatok, amikor tényleg közel érzik magukhoz egymást, de ezek sosem tartanak túl sokáig. Erősen kétlem, hogy egy uralkodó és a szolgája között abban az időszakban valódi barátság alakulhatott volna ki. Túl sok minden választotta el őket egymástól.

Mit gondolsz, voltak Sisinek igazi barátai?

Abban az időszakban, amit a filmünk bemutat, már biztosan nem. Azon pedig sosem gondolkodtam el igazán, hogy mi lehetett előtte. Talán még gyerekkorában. Voltak ugyan testvérei, de ha jól tudom, leginkább az apjához fűzte szoros kapcsolat. Rengeteg időt töltött lovon és lovak társaságában, a lovaglásban nagyon tehetségesnek bizonyult. Az apja kicsit fiúsan nevelte, mintha nem is lánya, hanem fia volna. De azt nem tudom, hogy eközben voltak-e barátai, vagy kezdettől fogva ennyire magányos lehetett, és a lovak közelében érezte csak otthonosan magát. Csak találgatni tudnék.

Frauke Finsterwalder rendező, Susanne Wolff és Sandra Hüller (Fotó: SOEREN STACHE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

Irmát Sandra Hüller alakítja, akit az utóbbi időben sokat ünnepelnek. Mesélnél arról, milyen volt vele a közös munka?

Amikor a castingra jártam, már tudni lehetett, hogy Sandra benne lesz a filmben, sőt a szereplőválogatásban is besegített Fraukének. A szóba jöhető színésznőkkel végigcsinálta a meghallgatást, hogy Frauke láthassa, kivel hogyan működik együtt. Amikor sorra kerültem, rögtön éreztem köztünk valamiféle kapcsolatot. A közös hasisozás jelenetét kaptuk, ami közben fesztelenül kellett együtt rengeteget nevetnünk, és könnyen ment a dolog. Ott fetrengtünk a földön és röhögtünk. Jó volt. Mindketten színházi háttérrel rendelkezünk, ami szintén összekötött bennünket. Miután kiválasztottak, kibéreltek nekünk egy helyet Berlin déli részén, ahol három napot töltöttünk el hármasban. Rengeteget beszélgettünk, ettünk, ittunk és táncoltunk együtt. Megismertük egymást. Ez volt a mi filmes csapatépítő tréningünk. Aztán voltak még próbáink más színészekkel Bécsben, és persze a ruhapróbákon is rendre összefutottunk még a forgatás előtt. Ez sokat segített.

Mi volt színészi szempontból a legnehezebb számodra abban, hogy Sisi bőrébe bújj?

Az, hogy megmutassam egy császárné privát oldalát. Arról nagyjából vannak elképzeléseink, milyen volt Sisi, amikor belépett egy bálterembe, hogyan viselkedett a nagy társasági eseményeken, de azt ma már nem nagyon tudjuk, milyen lehetett, amikor valakivel négyszemközt maradt, netán egyedül volt. A társasági eseményeken szigorú protokollnak kellett megfelelnie, de mi lehetett akkor, amikor sutba dobhatta a protokollt? Engem az a Sisi érdekelt, akit éppen senki nem figyelt, vagy mondjuk olyan ember társaságában volt, aki előtt nem kellett viselkednie. Először azt gondoltam, hogy ilyenkor ő is csak úgy üldögélt, mint én, de közben az is eszembe jutott, hogy azért egy ilyen helyzetben is éreztetnem kell, hogy ő mégiscsak a császárné. Hatalma van, ezt tudja magáról és ennek még egy ilyen helyzetben is érezhetőnek kell lennie. Bármelyik szobába lép be, ott ő lesz a legmagasabb pozíciójú ember. Rájöttem, hogy ennek eléréséhez egyedül kevés vagyok. Valaki nem csak attól lesz királynő vagy császárné, mert eszerint viselkedik, hanem azért is, mert a körülötte lévők is császárnéként kezelik őt. Ez kapásból meghatározza a testtartásukat, mindenüket. Ugyanakkor azokban a jelenetekben, amikor egyedül vagyok, ez nem lehetett a segítségemre. Arra jöttem rá, hogy a hatalma ad neki egyfajta belső nyugalmat, ami látszik rajta. Nem siet, nem kapkod, ha kérdeznek tőle valamit, neki nem kell azonnal válaszolnia. Senki sem fogja szóvá tenni a késlekedését, várnak rá, hiszen ő a császárné. Amikor először néztem meg a filmet, nagy félelmem volt, hogy akkor is császárnénak tűnök-e, amikor egy szál hálóköntösben vagyok, vagy éppen a wc-n ülök. A császárné a wc-n ülve is császárnénak tűnt? Megkönnyebbültem, amikor azt láttam, hogy működik a dolog.

Sisi és én (2023)

Sisi étkezési zavarokkal küzdött. Jól tudom, hogy fogyni is kellett a szerepért?

Tény, hogy ez nem tartozott a kedvenc dolgaim közé. (nevet) Le kellett fogynom a forgatás elejére, majd a forgatás teljes ideje alatt tartani ezt a formát, hogy jók legyenek rám a jelmezek. Eközben egy film forgatása egy színésztől sok energiát kíván…

A Sisi és én című filmet a Szemrevaló Filmfesztivál keretében lehet megnézni Magyarországon október 9-én és 13-án a Művész Moziban.