Interjú Máté Gáborral, a John című darab rendezőjével

Még most is tömegközlekedéssel jár?

Igen. A Budaörsi Latinovits Színházzal kapcsolatban fel szokták hozni, hogy kiesik a főváros vérkeringéséből. Abból tényleg kiesik, de könnyű idejutni. Nagyon sok busz jár erre Kelenföldtől.

Nem vezet autót?

Vezetek, de nem a városban. Tartozom annyival Budapestnek, hogy ne kocsival menjek. Plusz néha lassabb is a dugóban ülve.

Azt szokták mondani, hogy egy nagyjából százezres méretű város kell ahhoz, hogy egy színházat eltartson, ehhez képest itt van egy negyed évszázada működő színház egy húszezres városban.

Budaörsnek annyiból szerencséje van, hogy Budapest nagyon közel van, bár ezt a pestiek kevéssé veszik tudomásul. Elvárható, hogy a színházszerető budapestiek eljönnek ide, mert itt jelentős és nagyon jó előadások vannak, amikért érdemes kijönni.

Máté Gábor a John olvasópróbáján (fotó: Budaörsi Latinovits Színház)

Amúgy is egyre kevesebb az olyan hely, ahová még érdemes járni.

Ez meg a másik része. Kevés olyan hely akad, ahol fontos előadásokat láthatunk.

Ön szerint Budapesten és közvetlen vonzáskörzetében még hány olyan színház van, ahová színházszeretőként érdemes járni?

Ha a függetleneket is beleszámítjuk, akkor nagyjából egy tucatnyi.

És mondjuk egy évtizeddel korábban ez a szám mennyi volt?

Nagyjából ugyanennyi, talán egy-kettővel több.

Ezek szerint mégsem megy olyan rohamtempóban tönkre a színházi élet, ahogy arról hallani lehet?

Egy évtizeddel ezelőtt 2013-at írtunk, akkor már pár éve működött a rendszer. De ne tegyünk úgy, mintha a színházi szakma jelenlegi állapota kizárólag a mostani politikai befolyásoltságból és kultúrharcból fakadna. A színház, a kultúra előtte a politikának nem volt fontos. A korábbi hatalmon levőket egyáltalán nem érdekelte, mi folyik a színházakban. Természetes kiválasztódással alakult ki, melyik lett a jó és melyik a nem jó színház.

Jobb, ha a politikát nem érdekli a színház, mint amikor szándékosan tenni akar ellene?

Annál mindenképpen jobb. Viszont a mostani rendszerre nem lehet rásütni, hogy ártani akarna. Nem akar ártani, hanem azt akarja, hogy a kultúra is a saját territóriuma legyen. Persze az eredmény az, hogy ezzel árt. De pénzt ad rá, ezt nem lehet elvitatni. A mostani hatalom többet áldoz a kultúrára, mint az előző ciklusokban bárki. Sokkal-sokkal többet, sőt európai összevetésben is sokat áldoz a területre. Az már más kérdés, hogy mire és hogyan használják fel ezeket a pénzeket, kik kapják és hogyan költik el. Itt vannak a bajok.

Máté Gábor Bánsági Ildikót, Takács Katalint és Hartai Petrát rendezi a John próbáján (Fotó: Budaörsi Latinovits Színház)

Az SZFE bedarálása mennyire érinti a fiatal utánpótlás érkezésének kérdését a színházakban? Nehezebb lesz a jövőben tehetséges és képzett fiatalokat találni?

Nem hiszem, hogy attól, hogy az oktatás szellemisége megváltozik vagy megváltozott, a tehetségek majd nem jönnek elő. Talán a progresszívebb színházak nehezebben fogják megértetni magukat a más metódushoz szokott színészekkel, de ezzel kapcsolatban maximum csak jósolni tudok. Lehet, hogy lesz ennek böjtje a szakmában, de az is lehet, hogy észre se fogjuk venni. Sajnos én már abban a korban vagyok, hogy ennek sem a hátrányait, sem az előnyeit nem fogom élvezni.

Visszatérve Budaörsre: a Latinovits Színház már negyed évszázada létezik, egyre több bemutatója kap nagyobb hírverést, de mikor került fel a radarra?

A Budaörsi Színház első nagy pillanata még az előző igazgatóhoz kötődik: ifj. Vidnyánszky Attila Liliomfija igazi berobbanás volt, akkor kezdett a szakma először komolyabban beszélni Budaörsről. Sok néző utazott el ide azért, hogy megnézze a Liliomfit. Most Berzsenyi Bellaagh Ádám vezetésével egy következetes műsorpolitika alakult ki Budaörsön. Ez a színház fontos hely lett a szakmai palettán.

Rutinos színházigazgatóként mit gondol, ma Magyarországon mennyi idő kell ahhoz, hogy az ember a nulláról felépítésen egy sikeres színházat? Fel lehet egyáltalán építeni?

Fel lehet, de nagyon gyorsan biztosan nem. Közel tíz év mindenképpen kell hozzá. A kapcsolatokról szoktunk hétéves ciklusokban gondolkodni, és szerintem a társulatoknál is működik az, hogy hétéves periódusokban érdemes vizsgálni a működésüket. Nagyon alapos, nehéz és fárasztó munka összerakni egy színházat. Budaörsnek pláne nehéz dolga van, mert egy művelődési házzal egy épületben kell működnie. Itt az épület nem csupán a színházért és a színház nézőiért van, hanem más funkciókat is el kell látnia, és tapasztalatból tudom, hogy ez nehezítő tényező. Szerencsésebb, ha egy színház csak színház.

Máté Gábor rendez (Fotó: Budaörsi Latinovits Színház)

Ön az ország legünnepeltebb színháza, a Katona József Színház igazgatója. Azt gondolná az ember, hogy igazgatóként szinte bármilyen kreatív álmát megvalósíthatja. Ennek ellenére most mégis itt van Budaörsön.

Egyrészt ehhez kell egy meghívás, nem én jelentkeztem, hanem hívtak. A döntésem mögött van egy félelem a beszűküléstől. Szeretnék néha más emberekkel is dolgozni a szakmából. Számít az is, mi történik éppen a Katonában. Hogy áll össze a műsorterv. Kik a vendégrendezők és hányan érnek éppen rá. Próbálom a színház karakterét úgy alakítani, hogy a szerződésben lévő rendezőink lehetőség szerint ne nagyon menjenek más színházakba rendezni a fővárosban. Ez többé-kevésbé sikerül is, főképp a fiatalabbaknál. Nem igazán szeretem a zsibvásár jelleget. Ez persze rám is vonatkozik, bár pont mostanában teszek majd kivételt az Orlai Produkció kedvéért. Budaörs már vidéki színháznak számít, így felmentést tudok adni magamnak, hogy ide már lehet jönni. Szimpatizálok a műsorpolitikájával, ahogy szimpatizálok az itt dolgozó színészekkel is. Először tavaly rendeztem itt a Katharina Blum elvesztett tisztességét. A Katonában én ezt nem készíthettem el, mert harminc éve már bemutattuk: Ascher Tamás rendezése nagyon jó, jelentős előadás volt. Ugyanakkor tudtam, hogy van vele a korunkhoz szóló mondanivalóm. Ott dolgoztam vele, ahol tudtam: Budaörsön.

Az új budaörsi bemutatója, a John azonban még nem volt a Katonában.

Igen, ezt akár ott is be lehetett volna mutatni. De én ide kerestem darabot, szándékosan olyat, amit meg lehet csinálni néhány színésszel. Nem tartom szerencsésnek, ha mindig az egész társulat leterhelt.

Rendezőként megnehezíti a dolgát, hogy itt egy jóval kisebb társulatból válogathat színészeket? Ebben a darabban is van egy vendég, Bánsági Ildikó.

A vendég nem azért van, mert az itt dolgozók ne lennének elég jók, hanem azért, mert ilyen életkorú színésznő, akire szükség volt az előadáshoz, nincs a társulatban. A Johnt egy nagyon izgalmas darabnak tartom, és csak még izgalmasabbá tette számomra, hogy Bánsági Ildikót el tudtam hívni hozzá.

A darab amerikai bemutatójánál olvastam, hogy három és negyedórás volt. Budaörsön is ez várható?

Annie Baker darabja eredetileg három felvonásban íródott, mi megpróbáljuk két részben játszani. Van rá még egy hetünk, hogy ezt összehozzuk. Vannak benne lopott idők, ahol nem feltétlenül kell az eredeti írói instrukciókat teljesítenünk, ami rövidíti az előadást.

Fontos önnek a játékidő?

Hogyne. De csak akkor zavar egy előadás hossza, ha azt érzem, hogy értelmetlenül ülök olyan sokat a nézőtéren. Ha van értelme, akkor igen, legyen hosszú az előadás. Nagyon izgalmas rendezői feladat egy darab hosszával játszani. Hány kompromisszumot érdemes kötni, amitől az előadás rövidül, de még nem megy a kárára.

Hogyan találkozott először a darabbal?

A szövegre Török Tamara, a Katona dramaturgja talált rá, ő ajánlotta nekem. De valamilyen rejtélyes okból csak az első két felvonást kaptam meg. Kicsit furcsa vége volt, de ettől még láttam benne lehetőséget, szerettem volna megrendezni. Aztán Németh Nikolett, a budaörsi színház dramaturgja lefordította a szöveget, átküldte nekem, és meglepve tapasztaltam, hogy valójában három felvonása van. Mondjuk a vége továbbra is furcsa maradt. (nevet)

Bánsági Ildikó és Takács Katalin a John című darabban (Fotó: Budaörsi Latinovits Színház)

Amit olvastam róla, az alapján a John egy nagyon amerikai darabnak tűnik. Gettysburgben játszódik, az ottani történelem is szerepet kap benne. Miért érezte úgy, hogy érdekes lehet Magyarországon?

A helyszín és az amerikai történelem inkább csak a hátteret szolgáltatja. Számomra a John elsősorban arról beszél, milyen nehéz megtalálni egy másik emberben a párunkat, és hogyan akarhatjuk leélni vele az egész életünket. Két fiatalember küzdelmét és kísérletezését láthatjuk a kapcsolatukkal, hogy együtt tudjanak maradni, és ebben szerepet kap két idős hölgy is: a panzió vezetője, akit Takács Kati alakít, és az ő vak barátnője, akit Bánsági Ildikó játszik. Az ő élettapasztalatuk, tudásuk egy más dimenzióba helyezi a történetet. Nyilván a helyszín, Gettysburg polgárháborús szerepe sokkal többet jelent egy amerikai nézőnek, mint egy magyarnak, de az, hogy itt mi történik ezekkel az emberekkel, nálunk is ugyanannyira izgalmas.

Az eredeti darabban egy zsidó fiú és egy ázsiai lány a főszereplők.

Ez egy olyan aspektusa a darabnak, aminek, ha akarom, nagy jelentősége van, de ha úgy tetszik, akkor egyáltalán nem fontos. A darabban megjelenő dilemmák nem faji eredetűek, nem erről szólnak. A zsidóság lelki értelemben megjelenik a Johnban, de annyira nem, hogy megkérdezzem a fiút játszó Böröndi Bencét, hogy zsidó származású-e. Nyilván szokatlan az eredeti darabban, hogy két másféle rasszhoz tartozó ember hogyan találja meg egymás mellett az együttélés lehetőségét, de Magyarországon ennek nem lenne akkora jelentősége. Talán majd egy-két generációval később, amikor már az itt élő kínaiak, vietnámiak és a többiek magyarul jól beszélő gyerekei már lesznek annyian, hogy néhány színész is kikerüljön közülük. Akkor már érdemes lesz erről beszélni, de jelen pillanatban az előadásunk szempontjából nem tartottam fontosnak.

A helyszínként szolgáló panzió első látásra kísértetháznak tűnik. Ennek van valami jelentősége?

A díszletben akadnak ilyen elemek, de én nem hiszek a kísértetekben. Ezt inkább az amerikaiak mentalitása szempontjából vizsgálom, akik megpróbálnak mindenből üzletet csinálni. Gettysburgben egy egész üzletág épül arra a hiedelemre, hogy a polgárháború elesett katonái szellemként visszajárnak a városba. Gyakorlatilag ebből él a város, ez vonzza ide a turistákat.

Járt ott valaha?

Nem, de a közelében, Washingtonban jártam. Onnan Gettysburg nincs messze. Ha tudtam volna, hogy egyszer lesz egy ilyen előadásom, biztosan elmegyek oda. Persze ha fontoskodó rendező lennék, akkor kértem volna pénzt repjegyre a budaörsi önkormányzattól, hogy utaztassanak ki Amerikába, mert a darabhoz feltétlenül kell ez az inspiráció. (nevet)

A John bemutatója október 6-án este lesz a Budaörsi Latinovits Színház színpadán.