Varga Izabella boldogsága

Egyik nap arra ébredtem, de jó lenne egy kicsit babázni! Mit tesz ilyenkor a magamfajta praktikus ember? Felhívja Varga Izabellát, alias Balogh Nóra ügyvédnőt, mint valami Mikulást, hogy haladéktalanul teljesítse a kívánságát. „Gyere el egy forgatásra!” – hangzott a szintén nagyon gyakorlatias válasz. Mit tehettem mást, ezúttal „Barátok közt” babáztam…


A stúdió recepcióján mondják, hogy Izát a babaszobában találom. Remek! Bekopogok, kidugja a fejét egy tündérszép anyuka, kezében a tejfelszőke Sárával. A kicsi azonnal rám mosolyog, és láthatóvá válik az egy szem foga. Szóvá is teszem, mire az anyja kétségbeesve kotorászni kezd a szájában: „Úristen, köpöd ki!” Aztán diadalittasan, mint egy hadvezér, meglobogtatja a fehér papírdarabot. (Ennyit a szakértelmemről.) Most pedig alvás, vezényel tovább, és átadja az ugrásra kész nagymamának a kis imposztort.


– Késtem, nem baj? – kérdezem megszeppenten, amikor becsukjuk magunk mögött az ajtót.

– Legalább megszoptattam Sárát…


– Ekkora gyerek, és még szopik?


– Miért ne szophatna tíz hónaposan? Még éjjel is felébreszt néhányszor. Ennél jobb nem is történhetne velem!


– Jól hallok? Kezdek zavarba jönni.


– Mármint, hogy szoptathatok – neveti el magát Iza. – Látnád a babát, amikor észrevesz! Göcögő kacagásba kezd, annyira örül a szopizásnak, a kezecskéjével pedig olyan mozdulatot tesz, mintha a motoron gázt adna. Szóval beindul. Imádom. Addig fog szopni, ameddig akar.







– Szeretem, ahogy térdre kényszeríted ezt a férfivilágot. Munka ide, munka oda, ha Sárának szopnia kell, akkor leáll a forgatás. Merje valaki azt mondani, hogy egy kis embernél bármi fontosabb lehet!


– Én ezt így is gondolom. Hál’ Istennek, ez a világ legbarátságosabb munkahelye.


– Elvégre barátok közt vagy… Mondd, főzeléket se eszik?


– Legfeljebb kóstolgatja. Szopi után, természetesen. A doktor néni szerint ez teljesen természetes. Nem mintha aggódtam volna, Anna is így csinálta annak idején.

– A két gyerek sorsa párhuzamosan kezd futni. Hiába, sorozatgyerekek…


– Azért most nehezebben jöttem vissza dolgozni, mint az első gyerek után. Akkor fél év elteltével már vágytam a nyüzsgésre, a barátaimra. Nyilván azóta öregedtem is, meg a család növekedésével az ember feladatai szétágazóbbak lesznek. Ha becsülettel szeretnéd ellátni a kötelességeidet, az iszonyú szervezést, energiát és önfeláldozást igényel.







– Hogy telik egy napotok?


– Ha dolgozom, reggel hatkor kelünk, indulunk Sárával a stúdióba, az édesapja pedig viszi Annát az óvodába. De van még néhány variáció, arra az esetre, ha az apukája nem érne rá. Felhívom a barátnőmet, aki néhány sarokra lakik tőlünk, vagy az anyósomat, ők sincsenek messze. Az esték már együtt telnek, játék, etetés, fürdetés, altatás. Ha nincs forgatás, rengeteg minden belefér a napunkba, de nagyjából ugyanúgy élünk, ahogy egy átlagos magyar család.


– Jól bírod a gyűrődést. Egyáltalán nincs rád írva az éjszakázás, rohangálás, munka… És nagyon jól áll ez a rövid haj. Bár én sajnálom a hosszú loboncodat.


– Őszintén szólva, én is! De annyira untam már a fekete hajszínt, régóta szerettem volna visszanöveszteni a barnát. Ehhez le kellett vágni a hajamat. Kapóra jött a forgatókönyv, miszerint Nóra az őt ért veszteségek hatására teljesen megváltozva tér vissza a Mátyás király térre. Keményebb, mint valaha, és be akarja bizonyítani, hogy meg tud állni a saját lábán.






– Na tessék, egy kékharisnya… Így is közel áll hozzád?


– Persze, ugyanannyira, mint a korábbi énje. Bennem is megvan mindkettő. Az ember hol ezt veszi elő, hol azt. Igaz, most mindenki inkább a konszolidált családanyát látja bennem. Pedig azelőtt nem álltak távol tőlem a polgárpukkasztó allűrök, és ma is jókora huncutság szunnyad bennem. Ezt csak a gyerekeim ismerik. Sokat bolondozunk, énekelünk, táncolunk…

– Anna nem féltékeny a testvérkéjére?


– Csak az esti szoptatásoknál veszem észre. Olyankor a baba csendre, nyugalomra vágyna, de Anna épp akkor van elemében. Ugrál, játszik, hangoskodik, be-benyit a babaszobába. De ez is enyhül már… Kezdettől igyekeztünk úgy beállítani a baba érkezését, mintha kizárólag az ő kívánságára történt volna. Már a kórházban a kezébe adtam az egynapos Sárát, hiába néztek rám görbén. Éreztem, hogy ennek meg kell történnie.


– Jó „anya”?


– Nagyon. Múltkor például látta, hogy a baba belemarkol a virágcserépbe. Azonnal odarohant, és amíg lefejtette Sára ujjacskáit a cserépről, felnőttesen megszidta: „Caci, neked nem szabad abba belekapaszkodni, hányszor mondtam már!” Közben pedig rám sandított, hogy ugye, jól mondom, anya? Nagyon édes.


– Jól csinálod. Ösztönös, vagy otthon is ezt láttad?

Varga Izabella válaszát – és a teljes interjút – a Nők Lapja január 16-án megjelenő, hármas számában olvashatjátok. További témák az eheti Nők Lapjából: • A heti szerkesztő, Lazarovits Szilvia ajánlásával: Télen is saláta? Nos, ha a mérlegre állnánk, így az ünnepek után, a bejglik, disznótorosok, töltött káposzták, sós és édes aprósütemények (és ég hosszan sorolhatnám azt a sok földi jót, amely a karácsonyi és szilveszteri soknapos szabadság alatt mind a bendőnkbe vándorolt) kilókba, dekákba való átlényegülését tapasztalnánk. De hogy az amúgy is kedélytelen januárban ne fokozzuk rosszkedvünket, inkább válasszuk Bereznay Tamás ajánlatát, és néhány napig salátázzunk. Aztán úgyis jönnek a farsangi finomságok, a kettő között nem árt egy kis visszafogottság. • Éjszakai őrjárat Múzeumlátogatás záróra után. Mi Hundertwasser képeit néztük meg. • Klasszikusok féláron Mire vadásszunk a leértékelések idején? • A két Sztevanovity Zoránnal és Dusánnal Szegő András beszélgetett • Rendhagyó énekóra a Muzsikás együttessel, akik minden diákot elbűvölnek zenéjükkel • Továbbá: A hét témája: Két kultúra egy paplan alatt; Nosztalgia: Szerkesztőnő műstoppolást vállal; Valaki valahol: Baktai Ádám, a hindu magyar; Szeresd meg a tested!, és persze Divat, Konyha, Horoszkóp és még sok minden más… Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó!

Még több az e heti Nők Lapjából:  • Télen is salátát! » • Különleges terápia segít a sokszor vetélő nőkön » • Az időt megállítani » • Két kultúra egy paplan alatt » • Egy nap sopánkodás » • Örömzene az iskolában »