Sztárok

Tóth Gabinál eltört a mécses

Tóth Gabiról mindenki azt hihette az eddigiek alapján, hogy igazi bevállalós lány. A Celeb vagyok, ments ki innen! tegnapi adásából azonban kiderült, hogy a tetovált, piercinges, nagyszájú énekesnő kifejezetten érzékeny teremtés.

Kristóf és Gabi
Kristóf és Gabi

A Celeb vagyok, ments ki innen! második szériájának táborlakói elfoglalták a táborhelyüket, de ez egyesek számára nem ment zökkenőmentesen. Tóth Gabit, aki viselkedésével és külsejével eddig is megosztotta az országot, jelentősen megviselték az első tortúrák.

Miután a celebek végignézték, hogyan kell elpusztítani, megnyúzni, nyársra húzni és végül megsütni egy mérgeskígyót, bebocsátást kaptak a táborba. Gabi Sütő Enikővel és Szőke Andrással együtt drótkötélen keresztül érkezett, de a lány idegei már ekkor felmondták a szolgálatot, és sírni kezdett. Amikor kiderült, hogy a többiek szerint Gabi a legbátortalanabb, az énekesnő akkor is könnyezni kezdett. „Valaki azért bátortalan, mert sokat sír? Én ilyen vagyok. Sokkal többször szoktam sírni, mint egy átlagos ember” – magyarázta meg a könnyeket Gabi.

Az első próbára a táborlakók szavazata szerint Gabi ment, aki Kristófot választotta segítőjéül. A pöcegödörben tett „merülése” során az énekesnő három csillagot szerzett meg, ezzel is túlszárnyalva a táborlakók, de leginkább önmaga reményeit.

A fiatal énekesnő megpróbáltatásai ezzel nem értek véget: a nézők ugyanis őt küldték bátorságpróbára. Korábban azt gondolhattuk, hogy egy olyan lánynak, aki túlesett már pár fájdalmas szúráson a testét borító tetoválások és a piercingjei miatt, nem viseli meg, ha pókok és kígyók között kell csillagok után kutatnia. A tegnapi adást elnézve viszont kétségeink lehetnek afelől, hogy Gabi kiállja a próbát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése