Komár László: A botrányhős igazi élete

Angyali kacagással szalad édesapja felé az óvodából hazatérő kislány, Karolina. Tetőtől talpig farmerszerelésben kapkodja apró lábait, szőke fürtjei röpködnek a tavaszi napsütésben. „Apa!” – kiált egy nagyot, majd megöleli Komár Lászlót. A puszi után hamar a lényegre tér Karolina, édesapja pedig nem tud ellenállni neki: valahonnan csokoládét varázsol elő. A gyermek elégedetten majszol, s már húzza is a zabolázhatatlannak ismert énekest ki a kertbe, a hintához.

„Az égiek küldték hozzám”

Nem ilyennek ismerjük Komár Lászlót. Róla nem a szelíd édesapa jut eszünkbe, sokkal inkább botrányok és borgőzős éjszakák, s talán több száz vérző női szív. Senki sem gondolta volna, hogy túl a hatvanon éppen ő vállal gyermeket. „Nem terveztük Karolinát, sokkal inkább mondanám, hogy a kislány tervezett minket, azaz a kapcsolatunkat – idézi fel a történteket Komár László. – Mindig is nagykanállal faltam az életet, éppen harmadik házasságom ment tönkre, amikor megismertem jelenlegi páromat, Erzsit. Viharos kapcsolatba bonyolódtunk. Nem volt egyszerű, hiszen ő harmincegy évvel fiatalabb nálam. Egyik régi jó barátom, zenésztársam félig komolyan említette is, hogy odafönt édesanyám bizonyára belefáradt a sorsom egyengetésébe. Kedvesem éppen február 2-án, Karolina napján tudta meg, hogy állapotos. Nagymamámat hívták így, kislányom utána kapta a keresztnevét. Mamához nagyon szoros, különös lelki viszony fűzött a halála után is, akárcsak édesanyámhoz. Több mint furcsa, hogy Erzsit édesanyám születésnapjára, azaz október 3-ra írták ki. Szerintem semmi nem történik véletlenül. Minden porcikámmal vágytam erre a gyermekre!”

“Egyre ritkábban vagyok bolond”

2004-ben megszületett Karolina. Komár László akkor hatvanéves volt. Túl három váláson és millió futó kalandon. „Bohém, erős habitussal megáldott férfi vagyok – magyarázza. – Egyetlen házasságomban sem maradtam hű. Hűséget ígérni Erzsinek sem tudtam volna, ám ő valahogy másképp viszonyul ehhez a kérdéshez, mint azok a nők, akiket eddig megismertem. Például még sosem féltékenykedett.” A csinos, karcsú hölgy, kerülve a nyilvánosságot, nem szeretne a fényképeken szerepelni, ám gondolatait azért megosztja velünk. „Nekem határozottan imponál, hogy Laci másoknak is tetszik. Azt szeretem benne, hogy tökéletes apuka. Linával türelmes, és bármit megfőz neki.” Ismét az énekes veszi át a szót. „Erzsi mellett nem kellett meghasonulnom, maradhattam az, aki vagyok: tekergő, bohém. Olyan hátországot teremtett, ami eddig még senkinek sem sikerült. Ha akarok, bármikor kiszabadulhatok innen, de egyre kevesebbszer bolondulok meg. Vele otthon érzem magam, s életemben először megtapasztaltam, hogy milyen igazi családban élni. Karolina kétéves múlt, amikor feleségül vettem az édesanyját. Az esküvőhöz én magam ragaszkodtam.”

„Még feladatom van!”

Az énekes bevallja, hosszú vargabetűkkel jutott oda, ahol most tart. De ma már félti és óvja családját. „Életem utolsó harmadához érkeztem. Gondolatban számot vetettem magammal, a sorssal. Sokszor rúgtam kapufát, sokszor választottam rosszul. Most végre a helyemen vagyok. Másoknak egyből sikerül, nekem meg kellett futnom a magam köreit. Úgy érzem, Erzsivel való kapcsolatomban édesanyám óhaja teljesült. Iszonyú boldogsággal tölt el Karolina, az édesanyám lelkét látom benne. Nagyon szeretném végignézni, ahogy felnő, ahogy kinyílik, mint egy virág. Számolgatom persze, hogy mennyi időm lehet még itt a földön, de már nagyon feszes a zsinór. Valószínűleg nem fér bele annyi, amennyit szeretnék. De megbeszéltem én ezt a jóistennel, hisz nekem még feladatom van. Arra kértem, segítsen: úgy volna igazi, ha hagyná befejezni, amit elkezdtem…”