Schell Judit: “Őrülten féltékeny vagyok”

Mint derült égből villámcsapás, úgy robbant be a köztudatba 2005-ben. A színházba járó közönség persze már előtte ismerte, hiszen a Radnóti Színház, majd a Nemzeti tagjaként meghatározó szerepekben bizonyította, megállja a helyét. Ugye, a Kritikusok Díját (1998) és a Jászai Mari-díjat (2000) sem szokták csak úgy osztogatni… A mindent elsöprő ismertséget és a monte-carlói filmfesztivál legjobb női főszereplőjének járó díjat pedig a Csak szex és más semmi hozta meg számára.

– Az elmúlt években, valahányszor megnéztem ezt a filmet, mindig ott motoszkált a kérdés: miért nem kapsz sokkal több filmfőszerepet?
– Nem is tudom, ezt talán a rendezőktől kellene megkérdezni. Persze lehet, hogy egy kicsit rajtam is múlik, bár nem hiszem, hogy olyan sok rendezőt utasítottam volna el… Igaz, ha nem tetszik, mondjuk, a karakter, nem vállalom el. Emellett fontos a forgatókönyv, és persze az is, hogy kikkel szerepelhetek egy filmben, no meg a rendező személye is sokat számít. Ezek alapján döntöm el, hogy igent mondok-e.

– És ezen kritériumok alapján láthatunk mostanában új filmben?
– Nemrég fejeztük be a Zimmer Feri 2. forgatását, most van az utószinkronja.

– Szintén nem főszerep…
– Na igen, de adottak a kulcsfigurák!

– Egyszer azt mondtad, fontos, hogy legyen vibrálás a partnered és közted, így lesz hiteles a jelenet. Ám – akkor azt állítottad – nem választanál színészt párnak, hiszen ők megbízhatatlanok. Ezzel szemben nyolc éve Schmied Zoltán kollégáddal élsz együtt. Hogy is van ez?
– Hú, azóta sokat változott az életem… Ma már beismerem: egy szakmabeli
jobban meg tudja érteni és átérezni, mit jelent a színészettel járó életmód. Ráadásul egy civilnek furcsa lehet a színpadon vagy a filmben olykor szükséges intimitás. Ha én nem színésznő lennék, biztos nehezebben viselném, hogy a páromat csókolózni látom egy másik nővel. Mondjuk, így is fura átélni, de mindig azzal vigasztalom magam, hogy ez a színház, ez a munkája. Meg más a színház, és más a film is.
A filmet leforgatják, a színészek elválnak. De a színházban sokáig játszanak egy darabot, ott már könnyebben zavart okozhat egy harmadik.

– Féltékeny vagy?
– Jaj, nagyon, de ez nálunk családi hagyomány! Ugyanilyen típus a nővérem, az anyám, a nagyanyám. Azt nem mondanám, hogy minden hétköznapomban benne van ez az érzés, meg ez attól is függ, a partner mennyire ad okot rá.

– Nehezen tudom elképzelni, amint utálatos vagy. Nehéz veled?
– Hisztizni nem szoktam, de lobbanékony vagyok, rágom magam a problémákon. És meg vagyok győződve róla, hogy nekem van igazam… Igen, tipikus Kosként fejjel megyek a falnak.

– És akkor szerinted minek köszönhető, hogy mégis ennyi ideje együtt vagytok a pároddal?
– Ebben nagy szerepe van Zoli jó természetének. Köszönhető Lackó fiamnak és most már a legkisebb családtagnak, Boldizsárnak, az alkalmazkodásnak, illetve ezek összességének.

– Te hiszel abban, hogy mindent megkaphatunk az élettől: szakmai és civil sikereket, vagy csak egyiket élhetjük át hosszabb távon?
– Szerintem a sors elénk tesz lehetőségeket, az viszont már rajtunk múlik, hogy melyik utat választjuk.

– Volt olyan, hogy rossz döntést hoztál, és ezt később meg is bántad?
– Maximum apróságokban fordulhatott elő, az életem meghatározó momentumaiban visszaigazolódott, hogy mindennek úgy kellett történnie.

– Akkor, gondolom, azt sem bántad meg, hogy átszegődtél a Nemzeti Színházhoz. Most újabb premierre készülsz, szeptember 24-én mutatjátok be Csehov Három nővér című darabját zseniális szereposztásban. Az interjú a premier előtt készül, jogos a kérdés: hogy álltok?
– Tavaly már öt-hat hétig próbáltuk a darabot, akkor magabiztosabbnak éreztem magam Mása szerepében, de most úgy érzem, sosem lesz egyben az előadás, elbizonytalanodtam, elkészülünk-e. Most épp ott tartunk, hogy minden mondatnál megállunk, döcögősnek, kaotikusnak tűnik az egész.

– Megszokott, hogy így érzel?
– Igen, de már csak azért sem aggódom, mert nem tudok olyan előadásról, amely félbeszakadt volna… Meg a kollégákat is kedvelem, szeretek velük dolgozni.

– Még a bemutató előtt is izgulsz?
– Hogyne! De ez lehet jótékony vagy kifejezetten káros is az emberre. Én szerencsére az előbbiek közé tartozom: jobb teljesítményre sarkall az izgalom.

A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában. Keresd az újságárusoknál!
www.maximanet.hu