Sztárok

Megfenyegették! Hárman verik VV Attilát

Bokszhét van a villában. Mindenkinek el kellett mondania, hogy adott esetben ki ellen bunyóznának szívesen. Csaba, Fecó és Gergő kijelentették: leütnék Attilát! "Mindenki nekem mosna be ebben a villában? Hát mi a franc folyik itt?" – reagált Attila.

„…Attila, neked szeretnék bepancsolni egyet a fejedbe” – nyitotta a sort Gergőt, majd Csaba folytatta: „…még az olyan ganajtúrókkal sem rendezném erőszakkal a problémámat, mint Attila, de neked szívesen kiütném pár fogadat…” – mondta Csaba, aki után Fecó is Attilát jelölte meg annak a személynek, akit szívesen megverne.
Az összeférhetetlen fiú mondjuk tett róla, hogy páran az ő nevét mondják, mégis meglepődött, hogy ennyien szeretnék ellátni a baját. „Jaj de nagy legények vagytok! Amikor meg vita van, megkukultok?!… Ha valakinek be akarnék mocskolni nagyon keményen, azt lelkileg ütném ki. De ha már muszáj, akkor Gergőt azért ütném ki, hogy érezze, milyen, amikor megalázza egy gyengébb ember. A másik Fecó, akit ütnék azért, mert hazugságokkal érvel. Fecó, megérdemelnéd, hogy egy olyat beüssek neked… De én verbálisan szeretnék megalázni mindenkit, és nem fizikailag” – reagált a többi fiú vádjára Attila.

Megfenyegették! Hárman verik VV Attilát
 
A(z) “Szerinted Attila megérdemli a pofonokat?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen, mert mindenkibe beleköt.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése