Sztárok

Női tulajdonságok, amelyek sikerre visznek

A hölgyek keményebben dolgoznak és többet foglalkoznak a hibák kiküszöbölésével, mint a férfiak.

A nők a fogyasztási termékek és szolgáltatások vásárlása során a döntések 80 százalékára hatással vannak, így nem csoda, hogy a vállalatok vezetésében egy is egyre többen foglalnak helyet a gyengébbik nem szereplői közül.  De nem csupán ez az oka annak, hogy a nők a ma már a férfiasnak gondolt állásokban is sikeresen helytállnak: az Assessment Systems kutatása szerint a nők magasabb minőségi elvárásokkal rendelkeznek és keményebben dolgoznak. A nők jobban szeretik a kiszámíthatóságot, többet foglalkoznak tervezéssel és a hibák kiküszöbölésével. Fontosabb számukra az állás, a munkahely és a környezet biztonsága.

Női tulajdonságok, amelyek sikerre visznekA Microsoft a karrierjüket tudatosan építő hölgyek számára létrehozott  Opening Windows fórumán idén először, április 23-án azzal foglalkozik, hogy melyek azok az erősségek, női vezetőket jellemző tulajdonságok, melyek megkülönböztetnek és sikerre segítenek egy női vezetőt, de egyben gátjai lehetnek a munka-magánélet, család-karrier egyensúly kialakulásának. Az Assessment Systems tavaly négy országban – az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Romániában és Magyarországon – végzett felmérést, amely a női és férfi vezetők motivációs rendszerét vizsgálta, amelyhez az amerikai munka- és szervezetpszichológus, Robert Hogan által kidolgozott kérdőívet alkalmazták. A Hogan-tesztek sikerének egyik titka, hogy nemcsak a szakma, de az üzleti élet számára is fontos eredményekkel szolgálnak, valamint segítenek a szervezet teljesítményének javításában.
Emellett felhívják a figyelmet arra, hogy egy munkavállalónál nem pusztán az alaptulajdonságok fontosak, hanem az is, hogy milyen motivációval rendelkezik, és miként reagál a stresszhelyzetekre.

„A Hogan-tesztek egyik nagyon fontos megállapítása, hogy a nők jobban szeretik a kiszámíthatóságot. Fontosabb számukra az állás, a munkahely és a környezet biztonsága. Ezt a preferenciát az állásinterjúkon mi is folyamatosan tapasztaljuk” – mondta Fekete Judit, a Microsoft Magyarország HR-igazgatója.

A vállalathoz pályázó nőknek ma már igénye, hogy saját életritmusukhoz, igényeikhez alakított munkát találjanak. S tisztában vannak azzal, hogy nőként számtalan olyan előny birtokában vannak, amelyek akár az addig férfiasnak gondolt állásban is sikerrel alkalmazhatók. Elővigyázatosabbak, megfontoltabbak és nem riadnak meg a kemény munkától.

A Microsoft Magyarország évek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy felhívja a hazai hölgyek figyelmét arra, hogy a szoftvervállalat nem „férfias” munkahely, nőként is jó itt dolgozni. Törekszünk arra, hogy a nők – a munka mellett – igazodni tudjanak a családban eltöltött szerepükhöz: évek óta támogatott az otthonról végzett munka, nem véletlenül indítottuk el a Telenorral közösen a Dolgozz Otthon Napot. Ez a munkavégzés tökéletesen illeszkedik a nők feladatorientáltságához és biztonságigényéhez. Ha ezeknek az elvárásokat egy munkahely ki tudja elégíteni, motivált alkalmazottakat nyer, akik nemcsak saját munkájuk, hanem a vállalat sikeréhez is nagyban hozzájárulnak – fogalmazott a HR-igazgató.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy kizárólag női alkalmazottakra van szükség egy vállalatnál, hanem azt, hogy e két nem egyensúlyára kell törekedni. A Hogan-tesztek szerint a nők magasabb minőségi elvárásokkal rendelkeznek és keményebben dolgoznak. De stressz alatt átléphetik a határt és mikromenedzserré válhatnak, akik túl sok aprósággal, túl részletesen foglalkoznak, és mindent megpróbálnak az ellenőrzésük alatt tartani. Emiatt kevésbé delegálnak és maximalista módon viselkedhetnek. Az ilyen helyzetekben jó, ha a női kollégák mellett ott van egy férfi, aki átfogóan tud gondolkozni: a stratégiát hangsúlyozza a taktika felett.

„Azt, hogy valójában jó úton járunk, azt a férfi kollégákkal közösen tartott szakmai fórum is igazolta – hangsúlyozta Fekete Judit. A munkatársak szeretnek a női kollégákkal dolgozni, elmondásuk szerint a hölgyek szorgalmasabbak, precízebbek és lehet rájuk számítani. Önzetlenek, magas minőségi elvárásokkal rendelkeznek és prefekcionizmusuk is magasabb, mint a férfi kollégáké. Nem beszélve arról, hogy a partnerek és ügyfelek is örülnek a hölgy kollégáknak” – emelte ki Fekete Judit.

Az elmúlt évek kezdeményezéseit független szervezetek is elismerték: a Microsoft Magyarország 2003-ban, 2006-ban és 2008-ban elnyerte a „Legjobb Munkahely” címet, 2010-ben pedig az Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség pályázatán a „Legjobb Női Munkahely 2009” címet érdemelte ki. A Great Place to Work®, globális kutató és tanácsadó cég 2011-es felmérése szerint pedig a Microsoft a világ legvonzóbb multinacionális munkaadója.

Női tulajdonságok, amelyek sikerre visznekAz idei első Opening Windows fórum egyik vendégelőadója, Izsák Rita, saját bevallása szerint tipikus női vezető. Az ENSZ kisebbségi ügyekkel foglalkozó független szakértője sokszor hallgat megérzéseire és maximalista. Ahogy a Hogan-felmérés is mutatja, ő is jobban kerüli a konfliktust és kevésbé képes arra, hogy nemet mondjon. Saját pályafutása alatt azt tapasztalta, hogy nőket leginkább a rossz munkahelyi légkör kedvetleníti el, míg egy inspiráló környezet motiválóan hat rájuk. „Mindig is úgy láttam, hogy a nők jobban végzik a munkájukat, ha a munkahelyen egymásra odafigyelő, közvetlen légkör uralkodik, főnök és beosztott között is. Többször is előfordult, hogy egyedülállókent inkább én túlóráztam, hogy családos kollégáim hazamehessenek, ám ezért cserébe pozitív visszajelzéseket, elkötelezett és motivált munkatársakat kaptam” – tette hozzá Izsák Rita.

Izsák Rita tavaly nyár óta 193 ország kisebbségi ügyeivel foglalkozik, mellette négy hónapos gyermekét neveli. Mint mondja, a nők sokszor kedvesebbek, tapintatosabbak, figyelmesebbek, jobbak a szövetségek kialakításában és a kapcsolatok fenntartásában, valamint toleránsabbak is, így a diplomáciában is könnyebben válnak sikeressé.
Ez a munka azonban folyamatos utazással jár, amely nem kedvez a családi kapcsolatoknak. „Azt magam is tapasztalom, hogy ezen a területen is rettenetesen nehéz egyszerre sikeresnek és anyának lenni. Az ENSZ szakértőjeként gyakran nagyon távoli, egzotikus helyekre kapok meghívást, amelyek többségét pici gyermekem miatt egyelőre vissza kell utasítanom, s ezt nem mindenki fogadja megértéssel.”

 

Az Opening Windows-ról:

Tavaly tavasszal a Microsoft rendezvénysorozatot indított ‘Opening Windows – Női Karrierek’ címmel, amelynek célja, hogy exkluzív fórumot teremtsen az informatikai területen dolgozó, a terület iránt érdeklődő, vagy egyszerűen karrierjükkel és női szerepükkel tudatosan foglalkozó hölgyek számára. A Microsoft Magyarország célja, hogy megoszthassa a témával kapcsolatban eddig felhalmozott tapasztalatot és tudást, amelyet a rendezvények vendégelőadói segítségével tovább gyarapíthassanak.  Az Opening Windows-hoz a LinkedIn-en is csatlakozhatnak az érdeklődők.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése