Sztárok

Rákban szenved Vinnie Jones és neje

Bőrrák miatt kezelik az egykori futballsztár, hollywoodi színész Vinnie Jonest, akinek felesége is rákos.

A 48 esztendős híresség februárban vett észre egy kis foltot egyik szeme alatt. Egy ellenőrzés során kiderült, hogy ez melanoma, vagyis a bőrrák legsúlyosabb fajtájában szenved. A diagnózis óta több műtéten esett át, de a The Sun című lapnak elmondta: minden erejével küzdeni fog a betegség ellen.

Az egykori brit profi futballjátékos olyan filmekben szerepelt, mint a Kardhal, a Blöff vagy az X-Men: Az ellenállás vége. Az utóbbi időben is tucatnyi filmben dolgozott, amelyek idén vagy jövőre kerülnek a mozikba. Jones életmódját okolta a betegség kialakulásáért megjegyezve, hogy a futballpályán nőtt föl, majd később Los Angelesbe költözött, hogy filmes karrierjét egyengesse.

A sztár arról is beszámolt, hogy feleségének, Tanyának szintén bőrrákja van. Az ő esetében ez azoknak a gyógyszereknek a következménye, amelyeket 26 évvel ezelőtti szívátültetése miatt kapott.

Rákban szenved Vinnie Jones és neje

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése