Sztárok

Bekeményített Tolvai Reni

Gyökeresen megváltozott Tolvai Reni élete.

Tolvai Reni saját elmondása szerint hajlamos a hízásra, ezért életmódot váltott – írja a Blikk. „Heti négyszer, de ha időm engedi, ötször járok edzeni, alkalmanként egy-másfél órát. Az edzőm, Berkes László nagyon komolyan hajt, de úgy, hogy közben ne fáradjak ki annyira, hogy aznap már semmi mást ne tudjak csinálni. Írt nekem étrendet is, amelyet három hete szigorúan be is tartok. Jelentem, már el is kezdtem felfedezni magamon a változást. Érzem, hogy feszesebb a húsom! A mérleg nem mutat kevesebbet, nem fogyni szeretnék, hanem jó kondit, izmokat, formás testet” – mesélte Tolvai Reni, akit kedvese, családja és barátai is támogatnak mindenben. “Mivel András is szigorúan edz, és figyel az étkezésére, semmi olyan nincs otthon, ami bűnre csábítana. Ráadásul sem a családom, sem a barátaim nem hoznak kísértésbe például azzal, hogy sütit esznek előttem” – mondta az énekesnő, aki azt is elárulta, hogy beadta a jelentkezését az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése