Sztárok

Csajozással és szexhiánnyal büntet a VV6 új lakója

VV Ádám tankként nyomul, és nem egykönnyen adja fel a csajozást.

Alig két napja költözött be a Krisztián szerint leginkább “szakadt marhára” emlékeztető VV Ádám a villakirály, Gyúrós Józsi helyére, és máris fő tevékenységévé vált a csajozás. Úgy tűnik, Ádám lelkesen próbál eleget tenni a kisfilmjében ígérteknek, úgyhogy hamarabb tervezi elveszteni villabeli szüzességét, mint ahogyan egyáltalán fejből tudná, hol is tartják a lakók az új borotvákat.

Gondosan, na és persze különösen választékosan kivitelezett tangás hódítási kísérlete után egyből Izára vetette magát, akivel némi birkózás és egy kis romantikusnak tűnő összebújás után rezzenéstelenül közölte, hogy most legszívesebben a szőnyeg közepére állva elégíttetné ki magát orálisan a lánnyal. Néhány órával később pedig már Zsófival jacuzzizott, hogy aztán végül a fürdőnadrágját csak Zsófi kifejezett könyörgésére legyen hajlandó magán tartani.

A lakók annyira döbbenten állnak a jelenség előtt, hogy még Aurelio is elfelejtett idáig üvöltözésbe vagy sírásba kezdeni. Ha ezek a csábítási módszerek végül valamelyik lánynál beválnak, azon a jelek szerint nemcsak mi, hanem ők is meglehetősen megfognak lepődni.

gallery item
Megnézem
Összes kép (6)
gallery item

VV Ádám tankként nyomul

VV Ádám tankként nyomul

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése