Sztárok

Baby Gabi ikrei kiakasztják a cukiságmérőt

Héthetesek lettek az ikrek, és már látszik az arcukon a szociális mosoly. Baby Gabi telibe kapta őket egy portré erejéig.

2016. szeptember 20-án megszülettek Baby Gabi ikrei. “Megérkeztünk! A legnagyobb boldogsággal tudatjuk az egész világgal, hogy 2016. 09. 20-án megszülettek szemünk fényei” – írta akkor az énekesnő a Facebookon, és hozzátette, hogy Botond 2900 grammal és 52 centivel, Bence pedig 3100 grammal és 52 centivel jött a világra. Akkor ezt a fotót biggyesztette a poszt mellé:

Az ikrek már héthetesek, szépen cseperednek, Baby Gabi boldog, megoszt, tudósít az életéről. Most éppen ebbe a barokk hatású keretbe applikált két fotót, melyen a vigyorgó ikrek láthatók. Posztját szavakat és hangulatjeleket is bőségesen másolva idetesszük: Eddig nem tettem ki a gyerekekről olyan fotót, ahol jól látszik az arcocskájuk (nem véletlenül). Most megmutatom nektek Botit és Bencust!🙂 Botond a maga nyugodtságával vesz le a lábunkról, Bence pedig a rafináltságával!🙂 További szép napot!”

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése