nlc.hu
Sztárok
Az első fotók a kismama Amal Clooney-ról

Az első fotók a kismama Amal Clooney-ról

Először készültek fotók Amal Clooney-ról azóta, hogy férjével bejelentették: ikrekkel várandós.

Az 56 éves George Clooney és 39 éves emberi jogi ügyvéd felesége, Amal Clooney néhány napja jelentette be hivatalosan is, hogy a színész neje ikrekkel várandós. “Nagyon izgatottak vagyunk, és nagyon örülünk, ez bizony nagy kaland lesz” – ezt már George Clooney mondta, Laurent Weil francia mozis műsorában.

A színész később a Paris Matchnak is adott interjút, amiben úgy nyilatkozott, hogy a közeljövőben nem fog sem Szudánba, sem Kongóba utazni. Amal pedig nem utazik Irakba, legalábbis amíg terhes,  biztosan nem.

fotó: Profimedia
fotó: Profimedia

Clooney arra is kitért, hogy otthon érzik magukat feleségével együtt Olaszországban, Angliában és az Egyesült Államokban is. “Viszont, ha a gyerekek elérik az iskoláskort, szükség lesz arra, hogy válasszunk egy biztos, állandó helyet, kevesebb költözéssel.”

fotó: Getty
fotó: Getty

A színész a kiszivárgott információkat is cáfolta, miszerint Amal egy kisfiút és egy kislányt hord a szíve alatt. “Nem tudjuk a babák nemét, és nem is szeretnénk megtudni a szülésig” – mondta George Clooney.

fotó: Profimedia
fotó: Profimedia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top