Sztárok

Survivor: Durva vitába torkollik Feri és Klau veszekedése

Egyre nagyobb a feszültség a törzsi tanács után a Survivor versenyzői között, ahol ezúttal Benedek játékból való kiszavazása feszíti pattanásig a hangulatot.

Különösen Feri és Klaudia között mélyül el a vita a Survivorban, akik közül előbbi úgy érzi, Klaudia hátba szúrta egykori szívszerelmét azzal, hogy rá szavazott a törzsi tanácson. „Próbáltam felé nyitni, de nyilván ennek a részleteit Te nem tudod” – védekezett Klaudia, akinek tettén nehezen tér napirendre Feri.

„Meglepett a dolgok kimenetele, de benne volt a forgatókönyvbe, hogy a lányok ellenünk fordulnak. Ahol a nő képbe kerül, azt semmi jónak nem lehet nevezni, itt meg egyenesen három is képbe került. Keményen odatették magukat, nekem meg keményen fel kell kötnöm a gatyát. Nem veszíthetek védettségi játékot, mert akkor én vagyok a következő nagy valószínűséggel. Persze most fogadkoznak, hogy így meg úgy, de annak a kutyának, amelyik egyszer megharapott, nem nagyon hiszek” – mondta Feri, aki nem igazán tud napirendre térni afelett, hogy a lányok kiszavazták Benedeket. Hogy a konfliktus mennyire mérgezi meg a törzsbeliek életét, kiderül ma 18:55-től az RTL Klubon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése