nlc.hu
Sztárok
Ambrus Attila: Anyám nem jött el az esküvőmre

Ambrus Attila: Anyám nem jött el az esküvőmre

Ambrus Attila 13 évet töltött börtönben, az elmúlt évek persze nem múltak el nyom nélkül. A Lakástalkshow ma esti adásában őszintén mesél gyerekkoráról, családjáról, valamint arról, hogyan viszonyulnak hozzá manapság az emberek, és miként sikerült visszazökkennie a mindennapokba.

Ambrus Attila családjáról, gyerekkoráról keveset beszél. A VIASAT3 mai műsorában elárulta, hogy édesanyja másfél éves korában elhagyta. Két évvel ezelőtt Ambrus megkérte, hogy jöjjön el az esküvőjére, de anyja nem volt erre hajlandó, azóta sem bocsátott meg neki igazán. Édesapja ma már nem él, de vele sem tudott soha erős kapcsolatot kialakítani. „Kilencévesen már azt mondta nekem apám, hogy a börtönben fogok megrohadni. Az a probléma az én életemben, hogy én már nagyon fiatalon elindultam a lejtőn. Édesapám vizionálta, hogy ebből nagyon komoly problémák lesznek. Minden évben minden iskolából kirúgtak. Nálam az volt a szabály, hogy nincs szabály. Az utolsó 10 évünk úgy telt el, hogy elmentünk egymás mellett” – mesélte Ambrus Attila.                                                               

Fotó: VIASAT3/Labancz Viktória

Mindezek ellenére úgy gondolja, hogy nem a szülei a felelősek azért, hogy börtönbe került. Ambrus szerint attól még, hogy a szülei nem megfelelően bántak vele, nem kellett volna bűnözővé válnia. A felelősséget is teljes mértékben magára vállalja, beismerte, hogy sok múlt azon, hogy képtelen volt beállni a sorba. Még a börtönben is sokáig harcolt a rendszerrel. „Közel másfél éven keresztül egy golyóálló terráriumban tartottak, minden le volt betonozva, és csövön kaptam a levegőt. Azt, hogy mennyire beszűkült az életem, jól mutatja, hogy tulajdonképpen már egy vagy két könyvért is ölni tudtam. Az időt olimpiában mértem. Közel 10 év után komoly személyiségtorzulások állnak be az elítélteknél. Ha egyedül vagy bent a börtönben, véged van. Nagyon fontos a köldökzsinór a kinti és a benti világ között” – magyarázta a Viszkis

Ambrus 30 bankrablást hajtott végre, a büntetés letöltésével most úgy érzi, hogy újra egyensúlyba került. Az igazi fordulópontot a börtönévek alatt az jelentette számára, amikor rádöbbent arra, hogy nem fog tudni kiszabadulni a börtönből. Akkor két út állt előtte, vagy öngyilkos lesz, vagy újra felépíti önmagát. Az öngyilkosságot gyávaságnak érezte volna, ezért az önvizsgálatot választotta. „Lassan, kőkemény munkával muszáj volt egy ingerszegény környezetben kapaszkodót találnom. Semmi nem történik véletlenül. Valószínűleg én későn érő típus vagyok, nekem nagyon sok pofon kellett ahhoz, hogy elfogadjam az élettől, a környezetemtől azt, hogy igenis fontos az irány. Lehet, hogy én ettől vagyok hiteles az emberek szemében, hogy felálltam egy gödörből, megbűnhődtem azért, amit elkövettem, és élem az életemet” – mondta el a Lakástalkshow-ban. A beszélgetés ma este látható.

Fotó: VIASAT3/Labancz Viktória

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top